Ez nem csak pünkösdi sirályság: Potter nélkül is működik a brightoni mágia

Túlzás lenne, hogy Brightonban még a madár sem jár, elvégre a dél-angliai tengerpart egyik legszebb üdülőövezete, ahol az egyszeri turista degeszre fotózhatja magát sirályokból. Nem véletlen, hogy ez az állat lett a Brighton & Hove Albion címerállata, és ez adja a csapat becenevét is. A két szomszéd város 1997-es összeolvadásával létrejött, brit léptékkel még így sem túl nagy, 250 ezer lelket számláló település csapata pedig a sirályokhoz hasonlóan észrevétlenül, mégis erőn felül teljesít, és szárnyal a Premier League-ben – immár hatodik idénye.

Egy nagy trófea – szinte a semmiből 

A klubot 1901-ben alapították, 1910-ben pedig eddigi legnagyobb sikerét elérve Charity Shieldet (a mai Community Shield, azaz angol szuperkupa) nyert az Aston Villa 1–0-s legyőzésével. A képet árnyalja, hogy anno még nem az angol bajnok és az FA-kupa-győztes összecsapása volt ez, hanem a hivatásos és az amatőrliga (Southern League) aranyérmesének ütközete. Annál nagyobb bravúr volt a Brighton győzelme, hiszen az öt idényt megért formátumban ez volt az egyetlen alkalom, amikor nem a „profik” nyertek.

A csapat története jelentős részét a harmad- és negyedosztály között liftezve töltötte, majd első „aranykorát” az 1970-es évek közepén, az elnöki székben Mike Bamber irányításával érte el. Még a kor edzőfenoménjának számító, legendás Brian Clough-t is sikerült egy – nem túl sikeres – idény erejéig a városba csábítani. A Brighton 1979-ben jutott fel története során először az élvonalba, tagságát négy idényen át tudta megőrizni, végül 1983 tavaszán utolsó helyen szállt alá a másodosztályba. Pedig az esztendő történelmi sikerrel is kecsegtethetett volna: a Manchester Uniteddal FA-kupa-döntőt játszott a Jimmy Melia által vezetett alakulat, a találkozó 2–2-s döntetlennel zárult, így aztán a korszellemnek megfelelően jöhetett a megismételt meccs, öt nappal később pedig az MU nem kegyelmezett, a többi között Bryan Robson duplájával 4–0-ra nyert.

Fenyegetett a csőd, hajléktalanok lettek

A következő húsz év közel sem a sikerektől volt hangos, a csapat kis híján lepottyant az angol ötödosztályba is. A súlyos anyagi gondok miatt az 1990-es években a megszűnés is fenyegetett: a többi között a klubot alapításától kezdve 96 éven át szolgáló Goldstone Ground területének eladásával sikerült elkerülni a csődöt.

Eztán hol Birghtontól 60 mérföldre, gillinghami albérletben, hol a városi állatkert területén kialakított atlétikai pályán, a Withdean Stadiumban játszotta hazai meccseit. Ezzel azonban újabb adósságcsapdába került: miközben a bérleti díjak az egekbe szöktek, a nagy távolság és a Withdean viszonylag kicsi befogadóképessége miatt a belépőkből befolyt bevétel alaposan lecsökkent, a klub 2004-ben 9,5 millió fontos mínusszal zárt, a pácból pedig egy igazi karácsonyi csoda segítette csak ki. Adománygyűjtést rendeztek, ünnepi üdvözlőkártyákat és CD-t adtak ki,

A „hajléktalanság” 2011-ben ért véget, a Falmer, avagy szponzornevén az Amex Stadium akkor nyitotta meg kapuit. S akkortájt indult meg a klub újjáépítése is Tony Bloom vezetésével. 

A csapat 2017-ben jutott fel a Premier League-be, négy idényen át a kiesés ellen küzdött – 15., 17., 15., majd egy 16. hely következett –, de istenigazából csak a 2018–2019-es évadban rezgett a léc, amikor mindössze két ponttal sikerült megelőzni a legjobb kiesőt, a 34 pontos Cardiff Cityt. 

Potter színre lép, beindul a varázslás 

2019 nyara nagy változásokat hozott, megérkezett az új angol edzőgeneráció egyik legígéretesebb képviselője, Graham Potter, és szerződtették a következő idények alapemberei közül a belga Leandro Trossard-t, a sorozatban három éven át házi gólkirálynak bizonyult francia Neal Maupay-t és a védelem hórihorgas oszlopát, Adam Webstert. A csapat Potter irányítása alatt egyre jobb formát mutatott. A koronavírus-járvány miatt megszakított szezont egy Chelsea elleni döntetlennel és egy Arsenal-veréssel tették emlékezetessé. 

A 2020–2021-es évadban beragadtak a rajtnál, 18 forduló alatt mindössze két győzelmet értek el, de a vezetőség kitartott Potter mellett. A január-februári időszakban aztán hatmeccses veretlenségi sorozattal stabilizálta helyzetét a klub, amely akkor már markáns, kiesőjelölt csapatokra egyáltalán nem jellemző, jól felismerhető stílusjegyeket mutatott. A csapat ugyan csak a hatodik legkevesebb gólt szerezte, a hetedik legkevesebbet kapta, s igazán egyetlen ellenfél sem tudta lefutballozni a pályáról. A fő problémát már akkor is a helyzetek befejezése jelentette: a Brightonnál csak a kieső Fulham lőtte még inkább alul az xG-mutatóját, azaz a helyzetei alapján átlagos teljesítménnyel várható gólszámot (13,82 gól „maradt” a kék-fehér mezes lábakban). A csapatvédekezés minőségéről viszont sokat elárul, hogy a várt kapott gólok számában a harmadik legjobb volt (!) a teljes mezőnyben (39,1), mindössze a bajnok Man. City (30,61) és a negyedik helyezett Chelsea (30,96) engedett kevesebb és rosszabb minőségű helyzetet az ellenfeleinek. 

Szintén nem épp kiesőjelölt csapatokhoz illő mutató, hogy az idényátlagot tekintve 52,2 százalékban volt náluk a labda, ami a teljes Premier League 7. legjobb mutatója volt.

Potter pályafutása elején a svéd Östersundnál, majd az angol másodosztályban a Swansea Citynél is a 4–2–3–1-es alapfelállást alkalmazta a leggyakrabban. Brightonban aztán átállt egy háromvédős, szárnyvédős rendszerre. Mindkét struktúrában közös, hogy óriási a két középső középpályás felelőssége a labdajáratásban, és az edzői alapfelfogásból fakadóan a két szélső védő szerepe is kiemelt, Potter ugyanis imádja minél szélesebbre húzni az ellenfeleket. 

Úgy járatták a labdát, akár a Manchester City

A Potter-stílushoz legjobban illeszkedő játékosok felkutatásában és megszerzésében, a folyamatos keretépítésben óriási szerepet vállalt Dan Ashworth, aki mindössze néhány hónappal a menedzser kinevezése előtt került a sportigazgatói székbe, és nagyjából ugyanennyi idővel előbb távozott Brightonból, miután a szaúdi olajmilliárdokból újjáépülő Newcastle United lecsapott rá.

No de mit is csinált Graham Potter csapata, ami aztán minimálisan jobb helyzetkihasználással a 2021–2022-es idény elején ideig-óráig még dobogós pozíciót ért, és még a szezonhajrá kezdetén is Európa-konferencialiga-indulással kecsegtetett?

A két kulcsszám esetükben a stabilan alacsonyan tartott xGA (várható kapott gólok száma) és a minél magasabb labdabirtoklási arány (a 2020–2021-es kiírásban 51,2, a 2021–2022-esben 54,4 százalék).

A Brighton kifejezetten attraktív módját választotta a védekezésnek: egyszerűen nem volt hajlandó odaadni a labdát az ellenfeleinek. Pofonegyszerű elgondolás, a megvalósítás viszont egyáltalán nem egyszerű, főleg nem azon a szinten, amelyet az előző idény első felében képviselt a déli csapat. Féltávnál még úgy állt, hogy övék volt a Man. City, Liverpool kettős mögött a harmadik legtöbb passzkísérlet, és tették mindezt az ötödik legjobb passzpontossággal a Tottenhammel és a Chelsea-vel maguk előtt, de az Arsenallal és a Manchester Uniteddal maguk mögött. Az idény második felében már jobban döcögött a gépezet, 38 meccs alatt be is zuhant a passzpontosságuk 80 százalék alá, ami végül éppúgy a 9. lett csak a ligában, mint a végső helyezésük is.

Hogy mennyire megbecsülték a labdát, jól mutatja, a Brighton volt az előző PL-idény harmadik leglassabban építkező csapata (1,21), és csak a Guardiola-féle City (1,09), valamint az edzői karrierje első lépéseit Guardiola segítőjeként megtett Mikel Arteta által irányított Arsenal (1,19) volt a „sirályoknál” is megfontoltabb. Azzal, hogy ilyen sokat és ennyire meggondoltan járatták a labdát, eleve elfojtották a legtöbb vetélytárs támadójátékát, megannyi esetleges labdavesztést követő kontratámadást előzve meg.

A labdabirtoklás minőségére sem lehetett panasz: az ellenfél tizenhatosán belüli labdaérintések számában a nagy hatos közé férkőztek (22,66/90 perc), a Tottenhamet kiszorítva onnan, míg a támadóharmadban a teljes mezőny negyedik legtöbb labdaérintését hozták össze Potter fiai, meccsenként 169 alkalommal. 

Az a fránya helyzetkihasználás

Más kérdés, hogy a 2021–2022-es idényben az is tökéletesen kijött már, hogy Maupay nem a leginkább gólérzékeny center, és akkor finoman fogalmaztunk. A csapatból egyértelműen hiányzott egy olyan kilences, aki befejezze az akciókat. Hiába alakították ki meccsenként a hetedik legtöbb helyzetet (22,97/90 perc), a gólok számában alaposan elmaradtak, a hatodik legkevesebbet szerezték, 42-t, ami csupán 1,11-es meccsátlagot és az egész PL-kiírás második leggyengébb helyzetkihasználását jelentette, valamint 14,3 gólszerzési kísérletenként elért egy gólt. 

Ahogy a Brighton kerete idényről idényre épült – Potter előbb megtalálta a középpálya kulcsposztjaira az embereit: David Pröppert, Pascal Grosst, később Yves Bissoumát; majd a colos, nem túl fordulékony, de párharcban erős középhátvédek mellé a szélre Marc Cucurellát, végezetül a bravúrosan védő, de lábbal nem elég erős Matt Ryan helyére Alexis Sánchezt a kapuba –, egyértelművé vált, hogy most egy új csatárnak kell érkeznie Maupay mellé és/vagy helyére.

Ezt a kiválasztási folyamatot viszont csaknem teljesen keresztülhúzta Ashworth elcsábítása…

Az együttes ugyan szerződtette a belga testvérklubban, a Royal Union Saint Gilloise-ban (a csapat tulajdonosa szintén Tony Bloom) igen termékeny Deniz Undavot, ám más, topligás tapasztalattal is bíró játékos nem érkezett a posztra. 

A nyár végére pedig hirtelen az is kétségessé vált, az előző három év szisztematikus építkezése egyáltalán folytatódni tud-e bármilyen szinten, hiszen az egyik kulcsember elvesztése után a másik is távozott: Graham Potter szeptember elején a Chelsea hívására megvált a Brightontól. Igaz, a klubvezetők megkérték a menedzser árát: a sajtóban megjelent, cirka 23 millió fontos kivásárlási árával a valaha volt legdrágábban „értékesített” futballedző lett, megdöntve a Bayern Münchent irányító Julian Nagelsmann korábbi rekordját. A bevételi oldal igencsak jól alakult, Ben White egy évvel korábban 58 millióért lett az Arsenalé (cirka 26 milliárd forint!), idény közben Dan Burn ért meg 15 milliót a Newcastle-nek, ezen a nyáron pedig Cucurella 65, Bissouma pedig 30 millióért távozott – előbbi a Chelsea-hez, utóbbi a Tottenhamhez.

Tovább a megkezdett úton 

Utódja az ukrajnai Sahtar Donyecktől csupán a háborús helyzet miatt távozott Roberto De Zerbi lett. Az olasz tréner anno a Sassuolónál végzett munkájával tett szert nemzetközi elismerésre, és már 2021 nyarán többen Angliában látták volna, ám akkor kisebb meglepetésre a Sahtar ajánlatát fogadta végül el.

Brightoni bemutatkozása II. Erzsébet királynő halála és az ezért elhalasztott meccsek miatt október elejére csúszott, a Liverpool elleni – idegenbeli – 3–3 kifejezetten biztatónak tűnt, a folytatás viszont négymeccses nyeretlenségi sorozatot hozott, benne a Brentford ellen elvesztett presztízscsatával és a kötelező győzelemnek ígérkező, végül gól nélküli, Nottingham Forest elleni bajnokival. Mit ad isten, a rossz széria épp Potter és új csapata, a Chelsea ellen tört meg, a londoni riválist rendkívül meggyőző játékkal 4–1-re verte De Zerbi legénysége.

A 43 esztendős olasz az első meccsek tapasztalatai után a korábbi háromvédős rendszerről átállt egy hagyományosabbnak tekinthető 4–2–3–1-es hadrendre, de az alapelvhez nem nyúlt: a Brighton továbbra is lassan építkező, a labdát rendkívül megbecsülő csapat. Sőt 18 forduló után az ötödik legmagasabb, 56,5 százalékos labdabirtoklási átlagot, a The Analyst által decemberben kiadott zónatérképek alapján pedig az ötödik legjobb területi dominanciát tudhatja magáénak. (Utóbbi modell lényege, hogy a játékteret hatszor öt zónára osztják fel, és minden ilyen zónában külön megvizsgálják az adott csapat ellenfelekhez viszonyított labdaérintéseinek számát. Ha egy csapat a labdaérintések 55 százalékát vagy annál többet magáénak tud, úgy dominálja az adott területet, ha 45 százaléknál kisebb az értéke, úgy alárendelt szerepben van az adott zónán.)

A Brighton mára megkerülhetetlen erővé vált a Premier League-ben, és ha a csapat így folytatja – még legjobbjai elvesztésével együtt is –, reális cél lehet 2023–2024-re a nemzetközi kupaindulás. A klub történetében először. 

Ehhez a januári átigazolási időszakban egy új csatár szerződtetése jelentősen hozzájárulna.

Sirályság?

(Borítókép: A Brighton játékosai ünneplik a Chelsea ellen szerzett harmadik góljukat a két csapat október 29-ei bajnokiján, a találkozó végül 4–1-es hazai győzelemmel zárult. Fotó: MB Media/Getty Images)