Cristiano Ronaldóékkal Eb-t nyert, most lengyel kapitány lett
A 68 éves szakember új feladatköre hétfő óta nyílt titok volt, Cezary Kulesza, a Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) elnöke ugyanis már akkor fotót rakott ki Twitter-oldalára a Varsóban tartózkodó Santosról.
A keddi bejelentés szerint az új kapitány elsődleges feladata az lesz, hogy kijuttassa a lengyeleket a jövő évi, Németországban sorra kerülő Európa-bajnokságra.
A bemutatkozó sajtótájékoztatón az nem hangzott el, hogy Santos szerződése mennyi időre szól, lengyel sajtóértesülések szerint Santos éves fizetése hárommillió euró (1,2 milliárd forint) lesz.
A lengyelek március 24-én a csehek vendégeként kezdik meg szereplésüket az Eb-selejtezősorozatban, majd három nappal később Albániát fogadják. Az E csoportban még Moldova és a Feröer szerepel.
A trénernek decemberben szűnt meg a megbízatása a portugál nemzeti csapatnál, amellyel a katari világbajnokság negyeddöntőjében búcsúzni kényszerült a később negyedik Marokkóval szemben.
Santos a portugál válogatottal Európa-bajnokságot nyert 2016-ban, majd a 2018–2019-es idényben a Nemzetek Ligája-trófeáját is megszerezte.
A klubfutballban volt az FC Porto, a Sporting Lisboa és a Benfica edzője, de dolgozott Görögországban, a PAOK, az AEK Athén és a Panathinaikosz együttesénél is. Mindezek mellett négy évig a görög válogatott kapitányaként is tevékenykedett.
Czeslaw Michniewicz korábbi lengyel kapitánynak december végén lejárt a szerződése, és a PZPN nem hosszabbított vele, annak ellenére hogy a csapat az irányításával 36 év után először jutott a vb egyenes kieséses szakaszába.
(Borítókép: Richard Sellers / Getty Images)