
- Sport
- Futball
- bundesliga
- német labdarúgás
- rb leipzig
- eintracht frankfurt
- szoboszlai dominik
- willi orbán
Szoboszlaiék szakadó hóesésben jelentkeztek be ismét a bajnoki címért

További Futball cikkek
-
Döbbent csend fogadta a FIFA elé kerülő javaslatot
- Hosszú idő után Neymar ismét magára húzhatja a legendás mezt
- Kilenc hónapra elmeszelték a Milan volt edzőjét, aki egy centiről ordibált a bíró arcába
- Hamarosan bíróság elé áll a brazil futballcsillag, akit örökös eltiltás fenyeget
- A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
Az Eintracht Frankfurt kedden a Napoli, az RB Leipzig szerdán a Manchester City ellen lépett pályára a Bajnokok Ligájában, így egyik csapat sem volt jelentős előnyben a másikkal szemben – már ami a kipihentséget illeti. A két német gárda igazi rangadót vívott egymással, ami a jövő idénybeli BL-indulás szempontjából sem volt mellékes: a Leipzig az ötödik, a Frankfurt a hatodik helyről várta a 22. fordulót.
A házigazda a City elleni BL-párharccal szemben ezúttal nem tette meg azt a szívességet, hogy egy félidőnyi előnyt adjon ellenfelének, rögvest nekiesett a fekete felsős vendégcsapatnak, és Timo Werner találatával a 6. percben a vezetést is megszerezte (1–0). A 26 esztendős német támadó több mint egy hónapos gólcsendet követően talált ismét a kapuba a német élvonalban. Legutóbb még január 24-én a kiesés elkerüléséért küzdő Schalke 6–1-es kiütéséből vette ki góllal a részét.
A Frankfurt jóval fásultabbnak tűnt ellenfelénél, az idény meglepetésembere, a már most tíz gólnál és tizenkét gólpassznál járó Randal Kolo Muani csak elvétve ért labdába, sem helyzetet kialakítani, sem helyzetbe kerülni nem tudott a lipcsei kapu előtt. Villogott viszont a Bundesliga másik asszisztkirálya, Szoboszlai Dominik, aki a félidő derekán előbb Wernert, majd Emil Forsberget hozta ziccerbe, csakhogy a társak nem tudták kihasználni a kínálkozó lehetőséget...
A Leipzig a 40. percben mágnestáblára illő kontra végén duplázta meg az előnyét, Szoboszlai ugratta ki a leshatárról induló Wernert, aki a tizenhatoson belül önzetlenül Forsberg elé passzolt, utóbbi pedig kilenc méterről a kapuba belsőzött (2–0).
Fordulás után megpróbált ritmust váltani a Frankfurt, Kolo Muani pedig kétszer is villant bő öt perc alatt – a másodiknál valódi bravúrra is szükség volt a lipcsei kaput őrző Janis Blaswichnak.
A 61. percben Djibril Sow révén össze is jött a szépítés (2–1). Az Eintracht azonban csak szorossá tudta tenni a hajrát, kicsikarni a pontszerzést nem.
A Leipzig a második félidőben ugyan megszenvedett, de a három ponttal ismét bejelentkezett a bajnoki címért zajló versenyfutásba, s legrosszabb esetben is négy pontra lesz a listavezetőtől a forduló végén.
Szoboszlai és Willi Orbán egyaránt végigjátszotta a meccset. Utóbbinak több fontos szerelése is volt, illetve az első félidőben kapott egy sárga lapot egy Kolo Muani elleni, rossz ütemű becsúszás miatt.
Nem jött össze sorozatban a harmadik, kezdőként lejátszott mérkőzés Dárdai Mártonnak a Hertha BSC-ben. Sandro Schwarz vezetőedző ezúttal a korábbiaktól eltérő háromvédős formációnak szavazott bizalmat, a német–magyar kettős állampolgárságú bekk pedig, aki a Borussia Mönchengladbach elleni sikerből bombagóllal vette ki a részét két hete, a kispadra szorult.
A német u-válogatott bekk végül be sem állt, a kispadról nézhette végig, ahogy a második félidőben született gólokkal a fővárosi együttes 2–0-ra nyer, ezzel pedig a 14. helyre lép fel a tabellán.
LABDARÚGÁS
NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
RB Leipzig–Eintracht Frankfurt 2–1 (Werner 6., Forsberg 40., ill. Sow 61.)
Hertha Berlin–Augsburg X–X ()

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Sport
Világrekordért indultak, de az is masszív siker, hogy mindketten túlélték a próbálkozást
Életveszélyben ismerszik meg igazán az ember…
tegnap, 19:20
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött
2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.
március 1., 15:36
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
tegnap, 13:25
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
tegnap, 09:18
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját
Férfi egyéniben elmaradt a címvédés, és japán világbajnokot avattak.
február 28., 21:38
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
tegnap, 19:29
- Sport
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
március 1., 06:11
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
tegnap, 20:02
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
tegnap, 20:16
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
március 5., 21:40