
Emberhátrányban tartotta otthon a három pontot a Barcelona

További Futball cikkek
-
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
- Összegyűlnek Budapesten a futballvilág vezető szereplői, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket
- „Nem követtem el komoly bűnt, nem ítéltek börtönbüntetésre, mégis úgy érzem magam”
- Soha nem látott díjazás jön a klub-vb-n, többet lehet keresni, mint a Bajnokok Ligájában
- Nagy csapás érte a Bayern Münchent, két kulcsjátékosa is megsérült
Nagy lendülettel kezdett a négy meghatározó kezdőjátékosát – Lewandowski, Pedri, Gavi, Dembélé – és az eltiltott vezetőedzőt, Xavi Hernándezt nélkülöző (a szakember helyett segítője és testvére, Óscar vezényelt a kispad előteréből) Barcelona, a hazai rohamoknak csak a 16. percig bírt ellenállni a Valencia. Akkor Busquets ívelt a védővonal mögé, ott jó ütemben mozdult keresztbe Raphinha, és a kapujából kimozduló Mamardasvili felett a 11-es pont magasságából fejjel a kapu közepébe csúsztatta a labdát (1–0).
A gól kényelmessé a tette a hazaiakat, bár Ferran Torres bal alsóba tartó lövését még Mamardasvili vetődve védte, a támadásban addig semmit sem mutató, a labdát gyorsan elveszítő vendégek átvették a kezdeményezést. A Valencia akkor már nemcsak megtartotta a labdát, hanem a kapuhoz is felért, a szünetig egy helyzet – Thierry Correia fejese kevéssel tévesztett célt – és két lehetőség is adódott előtte, az eredmény azonban nem változott. Azért a Camp Nou lelátóján már egy-két helyről fütty is hallatszott, véleményezve a hazaiak visszaeső teljesítményét egy kiesés ellen küzdő riválissal szemben.
A második félidő elején büntetőhöz jutott a Barcelona, a lehetőségért Torres és Ansu Fati vívott meg egymással, és a társak közbeavatkozására is szükség volt, hogy végül előbbi végezze el a tizenegyest. Amit aztán kihagyott nevelőegyesülete ellen... Sok hűhó ezért? A társat elsőként Fati vigasztalta, aki egy perc múlva kapufát lőtt. Nem sokkal később megfogyatkozott a katalán gárda létszáma: Araujo piros lapot érő szabálytalansággal korrigálta a társ, Koundé kapitális hibáját. A folytatásban elsősorban az eredmény őrzésére koncentrált a Barcelona, amely feladatot sikerrel oldotta meg, a Valencia támadójátéka ugyanis meddőnek és eredménytelennek bizonyult.
A Barcelona a bajnoki idényben az idegenbeli 1–0-s győzelem után otthon is hasonlóképpen nehezen kerekedett a Valencia fölé – akkor a 93. percben született a mérkőzést eldöntő találat –, és 24. fellépésén a 20. győzelmét aratta a szezonban. Ennek felén minimális különbséggel bizonyult jobbnak riválisánál. A katalán együttes házigazdaként továbbra is veretlen a pontvadászatban, 12 mérkőzést követően tíz győzelemmel és két döntetlennel áll, ezeken 25–1 a gólkülönbsége. A Valencia vendégként egy győzelem és három döntetlen mellett nyolcadszor szenvedett vereséget. Az együttes úgy kapott ki zsinórban ötödször idegenben, hogy nem szerzett gólt, bár ezeken negyedszer csupán egygólos különbséggel bizonyult jobbnak a házigazda.
LA LIGA
24. FORDULÓ
Barcelona–Valencia 1–0 (Raphinha 15.)
(Borítókép: Josep LAGO / AFP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00