Kétszer is lecsapott a berlini Pókember, de végül Laidounié lett az utolsó szó

Még szép, hogy a korsó is címeres. Milyen is lenne? Persze, csak akkor, ha benn fogyasztok, kintre műanyag jár.

Az Abseitsfalle a környék legjobb értékeléssel bíró kocsmája a Google-kereső szerint, nem csoda, ha az ember mezei turistaként is ráakad. Más kérdés, hogy engem irányítottak, méghozzá a két sarokkal odébb működő Union-fanshop alkalmazottjai.

Ha szereti a jó sört, és igazi szurkolókat is akar látni, ott a helye!

– mondta a szőke hajú legény a pult mögül, két, mezre vasalt számozás között. Egyetlen keserűségem maximum abban lelhettem, egyik mezt sem Schäfer András nevével kérték a boltba tévedt drukkerek. 

Még dél is odébb, de az S-Bahn Köpernick megállójától eltévedni sem lehet a stadion felé menet, annyi piros felsős, sálas alak mozog célirányosan az utcán. A szurkolói kocsmát a sporttelep egyik szegletében alakították ki, alkalmi túravezetőim, Timo és Martin pedig örömmel, no meg a még sosem hallott

Oh, Hungary, so, are you hungry?

– szóviccel fogadnak.

A srácokkal a pub bejáratánál várva ismerkedtünk meg, a hely hivatalosan délben nyit, de az élelmesek a hátsó bejáratnál kialakított teraszon nyitott napernyők és sörpadok társaságában várakoznak. Egyik-másik szerencsés veterán, a bőrből szabott mellényükön megannyi kitűző tündököl, oly kellemes helyzetben van, hogy a nyitásra készülődő csaposoktól már a nap első sörét is megkapta.

A Freibrug elleni mérkőzés kezdetéig még majdnem négy óra, de a környező utcákból egyre csak érkeznek az emberek.

Egy-két éve még egyszerű volt a dolog, ha meccsre akartál jönni, reggel szóltál a haveroknak, és eljöttetek hárman-négyen is, most, ha nem vagy bérletes, három hónappal előre ki kell találd, érdekel-e a meccs. Nekem szerencsére van – villantja Martin felém a szezonjegyét –, de nem minden cimboránk ilyen szerencsés.

Ő 2006–2007 környékén szeretett az Unionba, a csapat akkor a német harmadosztályban vitézkedett, és túl volt eddigi legnagyobb sikerén, a 2001-es Német Kupa-döntőn.

Jó csapatot könnyű találni, még könnyebb neki szurkolni, de egy igazi családra lelni a lelátón, no az már jóval ritkább. Az pedig, hogy egy ennyire családias, odaadó közeg eljusson a Bundesliga élvonaláig, no az az elképzelhetetlenül ritka, nem szó, hogy büszke vagyok a csapatra

– teszi hozzá.

Az Union korábban a keleti blokk élcsapatai közé tartozott, s noha jó kapcsolatokkal bírt a Német Szocialista Egységpárttal, sosem volt annyira kedvező helyzetben, mint az Állambiztonsági Minisztérium, azaz a Stasi csapatának számító Dynamo Berlin.

Mi inkább a rebellisek voltunk a blokkban. De egy igazán összetartó közösség is. Talán ennek is köszönhetjük, hogy nem tűntünk el ugyanúgy a süllyesztőben, mint a Dynamo. Hirtelen nem is tudom, hol vannak most, a harmad- vagy a negyedosztályban? Ezek az idők rég elmúltak, de a közösség, a családias hangulat még most is megvan

– veszi át a szót Timo, aki lassan 20 éve bérletese az Unionnak.

A csapat 2019-ben jutott fel története során először a Bundesligába, s rögvest a 11. helyen zárt. Azóta pedig egyre csak emeli a tétet az Urs Fischer vezette alakulat, melynek 2022 januárja óta magyar hőse is van Schäfer személyében.

Olyan, mintha álmodnánk. A feljutás óta minden szezon jobb és jobb. És ha ma nyerünk, szinte meg is van a Bajnokok Ligája-indulás. Ha így folytatjuk... jövőre retteghet a Bayern München!

– fogalmaz.

A háttérben az egyik tévén a városi rivális Hertha péntek esti bajnokiját ismétlik. A találkozót 5–2-re elvesztette Dárdai Pál csapata a Köln otthonában. A képernyő felé bökök, mit szólna a városi rivális helyzetéhez, mire jön a válasz:

Velük már aligha kell foglalkozni.

Flegma, ellenséges, lekezelő? Elsőre nem sikerül eldönteni, hát megkérdezem, ők milyennek tartják a két klub viszonyát.

Mikor még volt keleti és nyugati blokk, mondhatni, baráti volt a csapatok kapcsolata, az átlag-Union-szurkoló szorított a Hertha sikereiért is, és fordítva. Mindkét tábor ellensége a Dynamo volt. Mindez gyökeresen megváltozott a feljutásunk után, most inkább mondanám ellenségesnek, mint közömbösnek a kapcsolatot. Nem nézzük le őket, de hiányozni sem fognak, ha kiesnek, maximum azért, mert nem szerezhetünk ellenük pontokat!

– magyarázza Timo.

Az Unionnál rendkívül büszkék a családias közegre, ami belengi a klub működését, kezdve a történettől, hogy 2004-ben úgy menekültek meg a megszűnéstől, hogy a drukkerek véradással gyűjtöttek pénzt, folytatva azzal, hogy 2007-ben az akkorra igencsak lelakott, több szempontból is veszélyessé vált stadiont saját kezükkel újították fel a szurkolók. Akkor még ők sem tudták, micsoda sikerek alapját öntik betonba az erdő szélén...

Mondd csak, te ugye nem az ellenségtől vagy?

– toppan felém egy harmadik szurkoló, meghallva, hogy angolul beszélünk. Mint kiderült, a piros-fekete kockás ingem lett gyanús neki, elvégre ebben a színösszeállításban inkább a ma délutáni rivális, az SC Freiburg hajlamos pályára lépni.

Felelek, koccintunk, és megy tovább az élet. Noha, be kell ismernem, a Freiburg ellen sem szívesen szurkolok, sőt ha Sallai Roland keretbe kerül, nem is fogok.

Delet üt az óra, legurul az első sör, Martinék pedig inkább a kereszteződés túloldalán kialakított asztalok felé veszik az irányt. A szabadban várják be a társaikat, miközben egy elsőre szokatlannak hangzó árnyoldalát említik a mostani sikereknek:

Ülőhelyek! Érted, te ezt? Ülőhelyről szurkolni egy meccsen, ilyet mégis hogy lehet? – szegezi nekem a kérdést Martin. – A másodosztályra sem akarták hitelesíteni a stadionunkat, mert eredetileg csak a fő lelátón volt pár ezer szék, a többi állószektor volt. Ez nálunk tradíció. Aztán a Bundesliga-kiírásban már az szerepelt, kell legalább 8000 ezer ülőhely. Hát azt hiszik, színház ez?!

Tovább beszélgetünk esélyekről, reményekről. No meg egy másik szép hagyományról, a karácsonyi éneklésről. Az Union-Weihnachtssingen is már két évtizedes múltra tekint vissza. Az ünnepekkor a piros-fehér szurkolók ellepik a „vasunió” otthonát, hogy karácsonyi énekekkel szórakoztassák magukat. A tradíció eredete sem épp szokványos, anno néhány unatkozó szurkoló beszökött a betonkatlanba énekelni. A klubvezetés meg úgy döntött, össze ne törjék magukat, ha újra próbálkoznának, inkább kinyitják az aréna kapuit. Néhány éven belül többezresre, mostanra több tízezresre duzzadt a decemberben így ünneplő tömeg, a hagyományt pedig mára több Bundesliga-csapat is átvette, például a Borussia Dortmund.

Az idő telik, Martin pedig tűkön ül, kapunyitásra ott kell lenni a stadionnál, hogy „megvédje” a helyét a lelátón. A Stadion An der Alten Förstereibe, azaz az Öreg Erdész házánál lévő stadionba hogy másként is juthatnánk be, mint egy erdei ösvényen átvágva, az arénát kissé balról kerülve. Ismerős az út, összel már kalandoztam meccs nélkül erre, ahogy az Öreg Erdész házánál a bordó spalettákkal, majd a lombkoronák takarásából előbukkan a főépület is. 

Talán tíz percembe ha került, mire bejutottam a sajtó számára fenntartott szektorrészre, azaz talán tizenkét perce ha nyitva volt a stadion, de már a lelátó negyede megtelni látszott. Innentől pedig az események – ha lehet – még jobban felperegtek. Megérkezett az első hír a csapatokról is, az Union kezdőjében – október óta először hazai meccsen – Schäferrel, és a kispadján a Ferencvárostól télen igazolt Aissa Laidounival, a vendégek cseréi között pedig Sallai Rolanddal. Aztán a lelátók egyszer csak megteltek, a drukkerek pedig rákezdtek az Union fürs Leben, azaz Union egy életen át című himnuszukra.

A hangerő és a hangulat alapján is minden adott volt egy jó meccshez, no meg méltó a téthez: a két csapat ugyanis 56–56 ponttal, kéz a kézben a tabella negyedik és ötödik helyén állva vágott neki a napnak, abban a tudatban, ha valamelyikük nyerni tud, komoly lépéselőnyre tesz szert az utolsó két forduló előtt a Bajnokok Ligája-indulásért folyó csatában.

A meccs álomszerűen indult a hazaiak szempontjából, hiszen az 5. perc sem ért véget, máris megszerezték a vezetést, a szezont remekül Sheraldo Becker labdája jutott el némi szerencsével Kevin Behrens elé, aki 12 méterre a kaputól meghúzott egy cselt kifelé, majd kilőtte a bal alsó sarkot (1–0).

A berliniek a folytatásban is fölényben játszottak, Schäfer pedig hol a középpálya tengelyében, hol egészen a jobb szélre keveredve igyekezett hozzátenni a magáét. Az első húsz perc végén két látványos labdaszerzése is akadt, no meg egy lövése, amit azonban csaknem azonnal blokkolt az egyik freiburgi védő, amint elhagyta a labda a 24 esztendős magyar középpályás lábát. A bal szélen eközben Becker élt nagyon, többször is megverve egy az egyben, de még kettő az egyben is a Kiliann Sildillia, Lukas Kübler kettőst.

Kübler a teljesítményével is megszolgált volna egy cserét, de a jó félórányi játék után mégsem ezért, hanem egy fejsérülés gyanúja miatt kellett lehozni őt a pályáról. A helyére pedig némi átszervezéssel jött Sallai.

Ugyan a Freiburg futballozott hátrányban, sokszor már az első félidőben az az érzése támadt az embernek, Mark Flekken kapus húzza az időt. Ezt pedig a meccset – a fő lelátó kivételével – tényleg végigálló hazai szurkolók fülsértő füttyszóval jutalmazták újra meg újra. Ám ez a hangerő semmi volt ahhoz képest, ami kiszakadt belőlük, amikor Becker a 36. percben megduplázta az előnyt. A változatosság kedvéért ezúttal kissé jobbról indult meg a suriname-i támadó a Robin Knoche-tól visszakapott labdára, majd gurított a kivetődő kapus lábai között a gólvonalon túlra (2–0). A 28 éves csatár a gólját egy Pókember-maszkban ünnepelte, közben a filmekből ismert jellegzetes karmozdulatokkal „hálót” vetve a közönség irányába – egy sárga lapért cserébe.

Szinte még véget sem ért a gólöröm, kezdődhetett minden elölről, Becker ugyanis egy újabb Knoch-asszisztból két perccel később a harmadik Union-gólt is megszerezte, ezzel pedig úgy tűnt, ha a BL-indulás kérdését még nem is, de a mérkőzés kimenetelét jó eséllyel eldönti (3–0).

A Stadion An der Alten Försterei egyik különlegessége a sok közül, hogy a két eredményjelző közül a hazai tábornál találhatón mai napig kézzel cserélik a gólszámot jelző táblát, s vélhetően a helyi eredménykezelő sem volt felkészülve két ilyen gyors találatra, a hármas szám ugyanis jóval, de jóval lassabban került a helyére, mint a megelőző kettő.

Bármit is mondott szünetben csapatának Christian Streich, működött. Ugyan a második félidő elején Schäfernek akadt még egy ígéretes lövése, ezt követően átvette az irányítást a Freiburg, amely az 56. percben Manuel Gulde fejesével még időben szépített ahhoz, hogy ismét szorossá tehesse a mérkőzést (3–1).

A 69. percben pedig ez meg is történt: egy tizenhatoson belüli ütközés után – valódi közfelháborodásra, ám nem alaptalanul – Marco Fritz tizenegyest ítélt, Vincenzo Grifo pedig ritkán látható szemtelenségről tanúbizonyságot téve panenkázta azt a hálóba (3–2). A visszavetődő Frederik Rönnow, ha csak egy másodperccel hamarabb eszmél, lehet, ki tudja paskolni az egyébként nem túl nagy ívben kapuba küldött labdát...

Schäfer ekkor már nem volt a pályán, nem sokkal később viszont érkezett Laidouni, hogy ilyen szempontból se maradjunk magyar érdekeltség nélkül.

Teljesen megváltozott a meccs képe, az Union újra meg újra tíz körömmel kényszerült védekezni, s noha egy-egy kontra végén megvolt az esélye arra, hogy eldöntse a találkozót, a nagyobb lehetőségei az egyenlítés reményében rohamozó Freiburgnak voltak.

Egészen a 80. percig, amikor Becker tudott meglódulni egy indítással a jobb szélen, majd a középen ajtó-ablak ziccerben érkező Laidouni elé tálalt, aki 13 méterről a jobb alsóba belsőzte a sváb reményeket pillanatok alatt szertefoszlató negyedik hazai gólt (4–2). Az Ajaxban nevelkedett szélső a két találata mellé a második gólpasszát osztotta ki.

Mivel az Union Berlin gólkülönbsége jóval jobb, mint a Freiburgé, így az utolsó két fordulóban egyetlen győzelem is elég lehet az egykori keletnémet csapatnak, hogy biztosítsa a negyedik helyet, ezzel pedig a Bajnokok Ligája-indulást a 2023–2024-es kiírásra.

Története során először.

A kérdés lassan tényleg csak az, hová lehet még mindezt fokozni. Tényleg retteghet a Bayern is?! Amely egyébként gálát rendezett szombaton délután Münchenben, hiszen könnyedén, 6–0-ra intézte el a Schalke 04-et, amely a Bochum sikere miatt visszaesett az osztályozós helyre.

LABDARÚGÁS
NÉMET BUNDESLIGA
32. FORDULÓ
Union Berlin–SC Freiburg 4–2 (Behrens 5., Becker 36., 38., Laidouni 80., ill. Gulde 56., Grifo 69. – 11-esből)

A többi mérkőzésen

Bayern München–Schalke 04 6–0 (2–0)

Eintracht Frankfurt–FSV Mainz 05 3–0 (2–0)

VfL Bochum–FC Augsburg 3–2 (1–1)

VfL Wolfsburg–TSG 1899 Hoffenheim 2–1 (1–0)

később:

Borussia Dortmund–Borussia Mönchengladbach 18.30

pénteken játszották:

1. FC Köln–Hertha BSC 5–2 (3–2)

vasárnap játsszák:

VfB Stuttgart–Bayer Leverkusen 15.30

RB Leipzig–Werder Bremen 18.30