A Real Madrid panaszt nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez
A Real Madrid sztárlabdarúgója, Vinícius Júnior a Valencia elleni meccset követően Instagramon fakadt ki, miután a mérkőzésen a szurkolók folyamatosan inzultálták. A brazil szerint ez már a sokadik alkalom volt, hogy rasszista gyalázkodás tárgyává vált. Megjegyezte azt is, úgy érzi, a liga semmit sem tesz azért, hogy a helyzet változzon.
A Real Madrid hivatalos közleményben jelezte, hogy a legfőbb ügyészséghez fordul az ügyben.
A klub közleményét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
„A Real Madrid C. F. a leghatározottabban elítéli a tegnapi, Vinícius Júnior ellen történt eseményeket.Ezek az események közvetlen támadást jelentenek szociális és demokratikus jogállamunk együttélési modellje ellen.
A Real Madrid úgy véli, hogy az ilyen támadások gyűlölet-bűncselekménynek is minősülnek, ezért a megfelelő panaszt benyújtotta a legfőbb ügyészséghez, azon belül a gyűlölet-bűncselekmények és diszkrimináció elleni ügyészséghez, hogy kivizsgálják az esetet és felelősségre vonják a tetteseket.
A spanyol alkotmány 124. cikke kimondja, hogy az ügyészség feladata az igazságszolgáltatás tevékenységének előmozdítása a törvényesség, a polgárok jogainak és a közérdek védelmében.
Emiatt és a történtek súlyosságára tekintettel a Real Madrid az ügyészséghez fordult, annak sérelme nélkül, hogy a megindítandó eljárásban magánvádlóként lépjen fel.”