Magabiztos angol és a francia győzelem az Eb-selejtezőben
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
Az angolok Máltán öngóllal szereztek vezetést már a 8. percben, majd Trent Alexander-Arnold átlövésével és Harry Kane értékesített büntetőjével az első félidő közepén három perc leforgása alatt háromgólosra növelték az előnyüket. A végeredményt a 82. percben Callum Wilson állította be, aki ugyancsak büntetőből volt eredményes. Az angolok így megőrizték hibátlan mérlegüket, és három győzelmükkel magabiztosan vezetik a C csoportot.
A franciák Gibraltár vendégei voltak – a portugáliai Algarve Stadionban –, és az első félidő elején, majd végén állították megoldhatatlan feladat elé ellenfelüket: előbb Olivier Giroud, majd Kylian Mbappé volt eredményes, utóbbi büntetőből. A vendégek harmadik találatát öngól eredményezte. A franciák szintén három győzelemmel állnak csoportjuk élén, mindezt 8–0-s gólkülönbséggel.
Fehéroroszország Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban fogadta Izraelt, és a 85. percig minimális előnyben volt. A vendégek azonban a hajrában egyenlítettek, majd a 92. percben fordítottak. Mindkét izraeli gólt a Granada támadója, Shon Weissman szerezte, az elsőt büntetőből.
Törökország úgy nyert Lettországban, hogy a hazaiak a 94. percben egyenlítettek, de két perccel később a vendégek visszavették a vezetést, amelyet aztán már meg tudtak őrizni. Románia döntetlent játszott Koszovó vendégeként, míg Ukrajna Észak-Macedóniában, Örményország pedig Walesben nyert úgy, hogy győztesként két gólt kapott, és idegenben is volt ereje ezt überelni.
A pénteki napon több felkészülési mérkőzést is rendeztek az Eb-selejtezőkkel párhuzamosan, ezek közül a Lengyelország–Németország összecsapás emelkedett ki, amelyet a hazaiak Jakub Kiwior 31. percben szerzett találatával nyertek meg.
A G csoportban szereplő magyar együttes szombaton 18 órától Podgoricában lép pályára a házigazda Montenegró ellen. A találkozóról az Index.hu a helyszínről élő közvetítéssel és összefoglalóval, majd nyilatkozatokkal, a főszereplők értékelésével jelentkezik.
Európa-bajnokság, selejtező, 3. forduló:
B csoport:
Görögország–Írország 2–1 (1–1)
Gibraltár–Franciaország 0–3 (0–2)
Az állás: 1. Franciaország 9, 2. Görögország 6, 3. Hollandia 3, 4. Írország 0 (0–3), 5. Gibraltár 0 (0–9)
C csoport:
Málta–Anglia 0–4 (0–3)
Észak-Macedónia–Ukrajna 2–3 (2–0)
Az állás: 1. Anglia 9, 2. Olaszország 3 (3–2), 3. Észak-Macedónia 3 (4–4), 4. Ukrajna 3 (3–4), 5. Málta 0
D csoport:
Lettország–Törökország 2–3 (0–1)
Wales–Örményország 2–4 (1–2)
Az állás: 1. Törökország 6, 2. Horvátország 4 (3–1), 3. Wales 4 (4–5), 4. Örményország 3, 5. Lettország 0
H csoport:
Finnország–Szlovénia 2–0 (1–0)
Dánia–Észak-Írország 1–0 (0–0)
San Marino–Kazahsztán 0–3 (0–1)
Az állás: 1. Kazahsztán 6 (7–4), 2. Dánia 6 (6–4), 3. Finnország és Szlovénia 6 (4–3), 5. Észak-Írország 3, 6. San Marino 0
I csoport:
Andorra–Svájc 1–2 (0–2)
Fehéroroszország–Izrael 1–2 (1–0)
Koszovó–Románia 0–0
Az állás: 1. Svájc 9, 2. Románia 7, 3. Izrael 4, 4. Koszovó 3, 5. Andorra 1, 6. Fehéroroszország 0
Szombaton játsszák:
G csoport:
Montenegró-MAGYARORSZÁG, Podgorica 18.00
Litvánia-Bulgária, Kaunas 15.00