Jézus Krisztust még megcáfolta, de Cristiano Ronaldóval a Professzor sem bírt el

Ha valaki az elmúlt 5–10 évben szeretett bele a labdarúgásba, akkor alighanem a Cristiano Ronaldóval való konfliktusairól emlékszik Ralf Rangnickra, akit a rövid, ám annál szerencsétlenebbül elsült manchesteri regnálása után teljes meggyőződéssel tekint bukott edzőnek. Számukra az éppen ma (csütörtökön) 65 esztendős szakemberrel kapcsolatban csak az jelenthet dilemmát, hogy az ugyanezen generációnál edzőfenoménnak számító Jürgen Klopp, és a nyeretlen kétévesnek szintén nehezen tekinthető Thomas Tuchel is képes ódákat zengeni Rangnickról. És akkor a hosszú ideje Németországban és a nemzetközi porondon bizonyító két magyar trénerről, Lőw Zsoltról és Bódog Tamásról, akik szintén hosszú éveken át dolgoztak és tanultak a szárnyai alatt, még nem is beszéltünk. 

Ahhoz, hogy ezt a furcsa kettősséget, a feloldhatatlannak tűnő ellentmondást valahogy mégis feloldjuk, jó 25 évet kell visszaugorjunk az időben. Sőt történetünk – amely a német futball egyik legnagyobb gondolkodójáé, avagy „professzoráé” is – néhány pontján még ennél is régebbre kalandozunk.

1998 mégis jó kiindulási pont. Ez az esztendő hozta el ugyanis az országos szintű elismerést először Rangnicknak. A korszak meghatározó futballműsorában, a ZDF Sportstúdióban egy kissé bő szabású zakóban, szerelése csaknem minden szegletével egyházi embert, papokat, vagy épp stílszerűen prófétákat idéző, szőkésbarna, szemüveges úriembert szólítottak a mágnestábla elé. A riporter arra a titokra volt kíváncsi, amely az SSV Ulm 1846 együttesét a bajnokság felénél a másodosztály első helyéhez segítette – ligaújoncként. 

Rangnick előadása korszakalkotónak bizonyult, és akkora vitákat robbantott ki a német közbeszédben, amire manapság talán csak a politika képes. Megközelítése mellőzte a korszak élcsapatainál még meghatározó söprögetői szerepkört és az olaszok által csúcsra juttatott emberfogáson alapuló védekezőtaktikákat is. Bemutatott stratégiája mindezek helyett a labdát helyezte nyomás alá, igyekezett így megfojtani az ellenfelek játékát. A tréner a technikai készségek helyett játékosai atletikus képességeire fókuszált – rengeteg futással.

Bőrkötésű füzetből tananyag 

Az elmélet az idősebb edzőkollégákat meghökkentette, sokan működésképtelennek gondolták, azzal együtt is, hogy az Ulmnál láthatóan működött. A szurkolók többségében viszont pozitív élményként csapódott le a műsor – a visszajelzések alapján sokaknak nem is feltétlenül az elhangzottak szakmai része, mint inkább Rangnick előadásmódja tetszett meg: az az alázat és szenvedély, amellyel a futballról beszélt. És amit munkája során minden játékosával és kollégájával szemben alapvetésként megkövetelt. 

Ekkorra már rég megszokta, hogy amerre jár, kétkedéssel fogadják, elvégre számottevő játékosmúlt nélkül, testnevelő tanári diplomával a zsebében igyekezett véghezvinni saját futballforradalmát. Miután mindössze 25 esztendősen véget ért a profi karrierje, kortársainál jóval korábban elkezdte képezni magát. Sőt, már visszavonulása előtt is azért állt légiósnak Angliában – ahol aztán egy meccsen több bordáját is eltörték és kilyukadt a tüdeje –, hogy mindezzel párhuzamosan a Sussexi Egyetem hallgatója lehessen.

Visszavonulása után szülővárosában, a mindössze 32 ezer fős Backnang amatőr csapatánál lett játékos-edző. Itt esett meg vele, hogy, hogy nem, az 1984-ben Nyugat-Európában turnézó szovjet sztárcsapat, a Dinamo Kijev egy hírverő mérkőzés erejéig ellenfeléül választotta a Viktoriát. Ha van sorsfordító pillanat, a keleti blokk agytrösztjének tartott sikeredzőjével, Valerij Lobanovszkijjal való találkozás az volt az ifjú német számára. A meccs végeredményét a könyvek nem is taglalják, a Dinamo óriási mezőnyfölényéről viszont annál többet olvashatunk – Rangnick memoárjainak is köszönhetően. 

Meggyőződésem volt, hogy csalnak és tizenketten-tizenhárman is a pályán vannak egyszerre. A bedobásoknál felpillantottam, de bárhogy számoltam, nem jött ki a matek. Már-már megállíttattam a játékot, mert nem értettem a dolgot. De nem voltak többen. Ott és akkor tapasztaltam meg először, milyen egy olyan csapat ellen futballozni, amely szervezetten a labdát támadja. Nem ez volt az első meccsünk profi csapat ellen, de az első alkalom, amikor szusszanásnyi időnk sem volt a labdával a lábunkon

– idézte fel a történteket a Sky Sportsnak egy korábbi interjúban. 

Lobanovszkij stratégiája olyan mély nyomot hagyott benne, a következő időszakban szinte minden szabadidejét feláldozva a kijeviek nyugati blokkban játszott találkozóit járta. Megfigyeléseit és következéseit egy bőrkötéses füzetbe jegyezte fel, a maga szintjén pedig igyekezett azonnal tesztelni is a megszerzett tudást. Ekkor alkotta meg legendássá lett tíz másodperces szabályát, melynek lényege, hogy labdavesztések után ennyi időn át kell intenzíven visszatámadni, ugyanis ekkor még sebezhetőek az ellenfelek, könnyű meglepni őket. Illetve tanulmányai szerint, ha megvan a labda, ugyancsak tíz másodpercen belül érdemes befejezni az akciókat. A csapatok ugyanis ennyi idő alatt képtelenek rendeződni, felvenni a megfelelő pozíciókat védekezésben, így pedig sokkal nagyobb a gólszerzés valószínűsége. 

1990-ben nevelőegyesülete, a VfB Stuttgart U19-es csapatához került – immár főállású edzőként –, amelynél a következő 25 évben hű harcostársának számító Helmut Gross partnere lett. Ketten korosztályos bajnoki címet és kupát is nyertek a svábokkal. Sikereikre a Württembergi Labdarúgó-szövetségnél is felfigyeltek, és azzal bízták meg az edzőpárost, szervezzenek regionális képzéseket. Ebből nőtte ki magát a német sajtóban stuttgarti iskolaként emlegetett edzői vonulat, a tananyag alapját pedig megannyi VHS-kazetta mellett Rangnick füzete biztosította. 

Ezen a képzésen találkozott először főhősünk és Klopp, majd később ezt a tananyagot adta át az Ulmból fiatalon visszavonuló Tuchelnek, akit rögvest fel is vett az edzői stábjába. Rangnick munkájára a kezdetektől jellemző volt, hogy fiatal játékosok, és hozzá hasonló fiatal szakemberek felépítésében (is) gondolkodott. Ulmban, majd jó tíz évvel később Sinsheimben, az akkor még sehol sem jegyzett TSG Hoffenheimnél, majd újabb öt év elteltével a német ötödosztályból útjára indult RB Leipzignél is ezen kvalitásai domborodtak ki. 

Amikor 1997-ben a Stuttgart felfedezett, Rangnick volt az egyesület szakmai igazgatója az utánpótlásban, így gyakorlatilag ő nézett ki engem az ifiválogatottból – mesélte róla az Indexnek Lisztes Krisztián, aki a Bundesligában együtt dolgozhatott a némettel. – Amikor a felnőtt csapat edzője lett, testközelből is megtapasztalhattam a tudását, nem véletlenül Professzor a beceneve. Rendkívül innovatív, rengeteg részletre odafigyel és nyitott az újdonságokra is, nála használtunk például először pulzusmérő órát, hogy még teljesebb képet kapjon a teljesítményünkről. Az volt a hitvallása, mindenki felelős azért, hogy egyénileg kihozza magából a maximumot, csakis így lehet a legsikeresebb a csapat is. Nagyon szerettem vele dolgozni, jó embernek tartom, az pedig önmagáért beszél, hogy Klopptól kezdve Nagelsmannon és Hasenhüttlön keresztül Tuchelig szinte minden magasan jegyzett német edző felnéz rá.

A Professzor újjászületése

Azonban hiába a pillanatnyi sikerek, a 2000-es évek közepére úgy tűnt, elfogyott Rangnick varázsa és hitele is. Ekkor már túl volt egy másfél évig tartó etapon a Stuttgart első csapatánál, majdnem három éven a Hannovernél – amelyet az élvonalba vezetett –, és bő egy idényen a Schalkénál, mindezt komoly trófea nélkül. Mindhárom együttesnél ugyanazzal a problémával szembesült, játékosai teljesítménye az első közös idény után alaposan visszaesett, többségüket formahanyatlás, rosszabb esetben visszatérő sérülések sújtották. Mindannyian a kiégés, a fizikai kimerültség jeleit mutatták – szervezetük hosszabb távon egyszerűen nem bírta el azt az igénybevételt, amit a vezetőedző által elképzelt stílus megkövetelt. 

2006-ban a SAP-vezér Dietmar Hopp dobott neki mentőövet, az akkor a német harmadosztályban szereplő TSG Hoffenheimhez csábítva. Rangnick számára vonzó volt a projekt, ugyanis fiatalokból építhetett feltörekvő együttest, ehhez pedig Hopp garantálta is számára a két legszükségesebb dolgot: a pénzt és a szabadságot. A sinsheimi történet igazi tündérmese lett, két év alatt két osztályt ugrott az együttes, a 2008–2009-es idény féltávjánál pedig újoncként a Bundesliga élén állt. 

A pályán elért sikereknél is nagyobbak voltak Rangnick pedagógia erényei. Vezetőedzői teendői mellett újjászervezte a klub megfigyelői hálózatát, a mainál jóval kevesebb rendelkezésére álló adat mellett is analitikus megközelítést alkalmaztatott a játékosok kiválasztásában – döntött arról is, az érkezők, egy-egy kivételtől eltekintve, mint például Lőw Zsolt, nem lehettek 23 évnél idősebbek.

Az ő „találmánya volt” a később Angliában befutott Pascal Gross, Demba Ba páros, valamint Chinedu Obasi, Carlos Eduardo, Luiz Gustavo és Roberto Firmino is. A Liverpooltól idén nyáron klubikonként távozó brazil mind a mai napig hangsúlyozza, nemhogy klasszis, jó eséllyel élvonalbeli labdarúgó sem vált volna belőle, ha nem kerül mindössze 19 évesen Rangnick kezei alá. A tündérmesének aztán olyan hirtelen szakad vége, mint ahogyan indult: Luiz Gustavo értékesítésén berágva – Hopp a beleegyezése nélkül adta el a Bayern Münchennek a brazilt – 2011 telén lemondott. 

Tényleg szárnyakat kapott az osztrákoktól 

A Schalkénál tett újabb (trófeaszempontból kicsit sem mellékes) kitérő után Dietrich Mateschitz bízta meg a sinsheimihez hasonló projekttel. A német szakember feladata volt a 2006-ban felvásárolt Red Bull Salzburg, és a 2009 óta létező RB Leipzig szakmai munkájának új alapokra helyezése és összehangolása. A hosszú távú játékospolitika kialakítása, a megfigyelői hálózat átszervezése és a házon belüli edzőképzés előkészítése is. Lényegében egy az egyben az a szakember lett, aki a mai divatos kifejezéssel élve a Red Bull-csoport futball-DNS-ének megalkotásáért felelt. A két klub sportigazgatójaként Lipcse és Salzburg között ingázva ráadásul magyar kollégája is akadt. 

Egyértelmű, hogy az ő letámadásról és gyors visszatámadásról alkotott filozófiája határozta meg a Leipzig építkezését. Ehhez kellett egy olyan anyagi háttér is, amivel a megfelelő infrastruktúra mellett képesek voltak egy világszinten is egyedülálló scoutrendszert kialakítani. És ami szintén kellett, hogy ott a csapathoz tartozó edzőket igenis kőkeményen képezték. Nemcsak oda voltunk rakva, hogy csináljuk, hanem elvárták tőlünk, hogy a lehető legjobban elsajátítsuk a filozófia részleteit is. Rengeteget tanultam abban az időszakban, még úgy is, hogy hála istennek az alapok, mondhatni, a szoftveremben voltak, köszönhetően az Ulmban eltöltött két közös idénynek

– mondta Rangnickról és a vele való közös munkáról Bódog Tamás, aki jelenleg a Hertha Berlin pályaedzője. 

Munkájának valósággal csodájára járt a világ. A Leipzig négy év alatt jutott a negyedosztályból az élvonalba, majd vált ott rövid átmenettel meghatározó egyletté, ezzel párhuzamosan a Salzburg csaknem letaszíthatatlanná vált az osztrák bajnokság trónjáról. A klubcsoport a világ minden tájáról begyűjtött játékosokat csatornázott a Bundesligába, mint például a még most is a Leipziget erősítő Yussuf Poulsen, Emil Forsberg vagy Gulácsi Péter, és adott tovább még nagyobb kluboknak, úgymint Naby Keita, Marcel Sabitzer, Dayot Upamecano, Ibrahima Konaté vagy a legfrissebb példa, Konrad Laimer (és ki tudja, mikor folytatódhat a sor Szoboszlai Dominikkal).

Emellett olyan edzőket „nevelt ki”, mint a Premier League-ben is bizonyító Ralph Hasenhüttl, a dicstelen müncheni távozása után a Chelsea-vel, a Tottenhammel, a PSG-vel és a Real Madriddal is összeboronált Julian Nagelsmann, a nagy intenzitású, magas letámadásra építő futballt már-már vallási áhítattal gyakoroltató Jesse Marsch és Domenico Tedesco, az RB-kötelékbe tavaly visszatalált Marco Rose, vagy az egyik utolsó „növendéknek” számító, a Mainznál az előző két idényben bőven erőn felül teljesítő Bo Svensson. 

Az Álmok színpadára készült, a pokolba csöppent 

Azonban hiába az elméleti szakemberként, pedagógusként és sportigazgatóként elért sikerek, egyvalamit Rangnick sem kerülhetett el: a kiégést. Új kihívást keresve 2021-ben a Szpartak Moszkva sportigazgatója lett. A Red Bull-csoportnál nyolcéves munkája eredményeként két stabil BL-induló európai klubot, ez idő alatt 120 millió euróról 1,2 milliárd euróra növekedett piaci értéket, és a Financial Times által példa nélkülinek titulált átigazolási profitot hagyott örökül. Az orosz kaland azonban váratlanul rövid lett, ugyanis a fantáziáját régóta izgató Manchester Unitedtól kapott visszautasíthatatlannak tűnő megbízást.

Utólag már tudjuk, aligha volt az... 

Az MU-nál megbízott vezetőedzőként – és az ígéretek szerint a későbbi klubépítés szakmai tanácsadójaként – ült le az idény közben menesztett Ole Gunnar Soslkjaer helyére. A szurkolók és a szakírók többsége is azonnali formajavulást, jól felismerhető stílusjegyeket, attraktív támadófocit várt tőle. „Sajnálatos módon egy nagyon jó edző érkezik a Unitedhoz” – reagált a kinevezésére Klopp némi félszről tanúskodva. Ám ebből nem láthattunk semmit – sőt, a United végül lecsúszott a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekről is, Rangnick pedig az elmúlt 50 év leggyengébb, mindössze 38 százalékos győzelmi mutatójával bíró menedzsereként megszégyenülten távozott az Old Traffordról, kinevezése után alig hat hónappal. 

„Az, hogy Ralf nem tudott a Unitednél olyan eredményt elérni, mint sokan remélték, sajnálatos, de valamilyen szinten várható is volt – mondta Bódog mentora manchesteri kudarcáról. – Azok a játékosok, akikkel Manchesterben dolgozott, többnyire már jóllakottak voltak. Őket nehezebb motiválni, tüzelni, meggyőzni arról, hogy úgy fussanak, úgy támadjanak le, és tényleg a végsőkig kitolják a határaikat, hogy olyan teljesítményt nyújtsanak, amellyel tényleg elmennek a falig. A rutinosabb játékosokkal sokszor az a baj, hogy azt gondolják, valamit már elértek, úgyhogy ők majd megoldják a maguk módszereivel.”

Nem olyan egyszerű egy Cristiano Ronaldót rávenni arra, hogy ne csak várja a labdát, ne mindig ő legyen a középpontban, hanem fusson csapatjátékosként azért, hogy a végén valaki más rúgjon gólt. Én legalábbis ezt így látom, aztán nem feltétlenül kell, hogy igazam is legyen. De az a meglátásom, hogy ez az intenzív, a letámadásra épülő csapatjáték sokkal jobban passzol a fiatal, jól formálható játékosokhoz. Ez a stílus velük egyszerűen jobban működik.

Rangnick a manchesteri bukást követően Bécsbe tette át a székhelyét, itt próbálja újjáépíteni edzői reputációját és az osztrák válogatottat egyaránt. (Négy forduló után veretlenül vezetik is az F csoportot a belgák előtt.) Más kérdés, hogy életútja ismeretében talán nincs is mit megmentenie: ha valaki a trófeák száma alapján próbálja meghatározni, ki nagy edző és ki nem, esélye sincs ebbe a kategóriába kerülni (bár egy Német Kupa és Szuperkupa a Schalkéval azért összejött neki). Ám ha az elméleti munkásságot, a szinte semmiből kinevelt klasszisok számát és a mentoruknál jóval több serlegig jutó, általa inspirált trénereket nézzük, aligha kudarc szakmai életútja. 

Saját hazájában próféta lett, ha – a szó szűken vett értelmében – sikeredző nem is. 

(Borítókép: Ralf Rangnick 2019. április 27-én. Fotó:  Jan Woitas / picture alliance / Getty Images)