Visszavonul az angol válogatott történetének legfiatalabb játékosa
Walcott a Southampton akadémiáját kijárva a 2005-ben 16 évesen és 143 naposan debütált a felnőttcsapatban, majd 2006 januárjában 5 millió fontért (amiből később 9,1 millió lett a bónuszok miatt) az Arsenalhoz igazolt.
Az év májusában a magyar válogatott 3–1-es legyőzése során 17 évesen és 75 naposan bemutatkozhatott a „háromoroszlánosok” felnőttcsapatában, amivel mai napig csúcstartó, és bekerült a vb-keretbe is, ahol végül nem szerepelt.
Az U21-es válogatottal három évvel később Eb-ezüstöt szerzett, 2012-ben pedig felnőtt Eb-n is részt vehetett, a nemzeti együttesben 47 fellépésen nyolc gólja volt.
Az Arsenallal három FA-kupát és két Szuperkupát nyerő Walcott 2018-ben az Everton játékosa lett, ahonnan előbb kölcsönbe, 2021-ben pedig végleg visszatért a Southamptonhoz.
Az előző idényben az együttes utolsóként zárt a Premier League-ben, most pedig a BBC beszámolója szerint 34 évesen szögre akasztja stoplisát.
Felnőtt pályafutása során 564 mérkőzésen 129 gólt és 95 gólpasszt jegyzett, a legutóbbi idényt öt góllal és három gólpasszal zárta.
Még ezeknél a számoknál is jóval több lehetett volna a pályafutásában, ha a Transfermarkton jegyzett 24 sérülése miatt nem kellett volna 901 napot és ezzel együtt 251 (!) meccset kihagynia.