
A Fradi szerb vezetőedzője együtt fejlődne csapatával, minden mérkőzésen győzni akar

További Futball cikkek
-
Soha nem látott díjazás jön a klub-vb-n, többet lehet keresni, mint a Bajnokok Ligájában
- Nagy csapás érte a Bayern Münchent, két kulcsjátékosa is megsérült
- Most már szinte biztos: Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kap
- A Fradi középpályása felvette a versenyt a Manchester City sztárjával
- Marco Rossi üzent a csúfos Nemzetek Ligája-kiesés után
Csütörtök este kezdi meg őszi európai kupaszereplését a Ferencváros, a magyar rekordbajnok a harmadik számú sorozat, az Európa-konferencialiga főtábláján méreti meg magát, az első mérkőzésen pedig a szerb Csukaricski lesz az ellenfele. Dejan Sztankovics, a ferencvárosiak vezetőedzője Máté Csabától vette át a stafétát a selejtezősorozat végeztével. A szerb tréner székfoglalójában elmondta, hogy tiszteli a magyar szakember munkásságát, de több szempontból változtat majd a csapat játékstílusán, azt viszont megígérte, hogy a Fradi továbbra is támadó szellemű futballt képvisel majd.
A Fradi szerb vezetőedzője Máté Csabáról: nem mondom, hogy nem volt jó, de...
Dejan Sztankovics elmondta: ez nem egy olimpia, ahol a részvétel a fontos, mindig győzni kell.
Szerda délután a szerb szakember első alkalommal tartott hivatalos sajtótájékoztatót a Groupama Arénában, ahol egy nap múlva fogadja csapata a Csukaricsit az Ekl csoportkörének nyitányán. Dejan Sztankovics leszögezte: természetesen készültek szerb ellenfelükből, a hétvégi, Crvena zvezda elleni mérkőzésüket is kiemelt figyelemmel követték. Ezért elmondhatja, hogy olyan fiatal és tapasztalt játékosok erősítik a Csukaricskit, akik nem félnek a kihívástól, keményen beleállnak a párharcokba, így természetesen nem számíthatnak könnyű mérkőzésre ellenük.
Két hete dolgozom csak együtt a csapattal, miközben a válogatottakban szereplő játékosokkal ennél is kevesebb időm volt megismerkedni, de annyit elmondhatok, hogy egyelőre teljesen elégedett vagyok a kerettel. Látom a játékosokban a tüzet, a küzdeni akarást, és hogy napról napra fejlődni akarnak, abszolút ez az a filozófia, amit viszont szeretnék látni a játékosokon
– részletezte a 45 éves vezetőedző első tapasztalatait a Ferencváros élén.
A tréner úgy folytatta: „az akaraton és a küzdőszellemen kívül azt is látom a csapatban, hogy hatalmas benne a fejlődési potenciál, így minden erőmmel azon leszek, hogy a maximumot hozzam ki játékosaimból. ”

Dejan Sztankovics elmondta, edzői filozófiájához kapcsolódik – amit játékosként is képviselt –, hogy minden mérkőzésen kizárólag a győzelem elfogadható, így a Ferencváros kispadján is ezt képviseli majd. Hozzátette:
természetesen rendkívül hosszú a szezon, így a kockázatvállalás is játékuk része lesz, de bízik benne, hogy elképzeléseivel eléri azokat a célokat, amelyek a Ferencváros nevéhez méltóak.
„A Crvena zvezda kispadján is nyomás alatt dolgoztam, ugyanúgy elvárás volt a bajnoki cím és az eredményes nemzetközi kupaszereplés, mint itt, így számomra nem tartogat különösebb kihívást ez a helyzet. Mivel a Ferencvárosról van szó, egyértelmű, hogy minden sorozatban maradandót szeretnénk alkotni” – utalt ezzel arra Sztankovics, hogy legutóbb edzett csapata, a Sampdoria kispadján a kiesés ellen küzdött – majd ki is esett az élvonalból –, ellenben most a Ferencvárosnál elvárás a siker és a trófeák begyűjtése.
A szerb szakvezető elmondta: azért fogadta el a Ferencváros ajánlatát, mert egyeztek elképzeléseik a vezetőséggel, és azért jött ide, hogy együtt fejlődjön a csapattal. Mint mondta, ezt csak kis lépésekkel lehet elérni, napról napra egyre több munkát beletenni az edzésekbe, de hiába telt el még rövid idő, úgy érzi, hogy jó úton járnak.
Sztankovics sajtótájékoztatója végeztél kifejezte köszönetét a Ferencváros vezetőségének a rendkívül kedves fogadtatásért, még annak ismeretében is, hogy tudja, milyen nehéz körülmények között vette át a csapatot.
Szívem mélyéről szeretnék köszönetet mondani a klub vezetőségének és a csapat minden egyes tagjának, hogy ekkora szeretettel fogadtak. Minden erőmmel azon leszek, hogy teljes mértékben kiszolgáljam a Ferencváros méltán híres szurkolóit, és több trófeát nyerjünk a jövőben
– zárta gondolatait a szerb szakember.
A sajtótájékoztatón Sztankovics mellett az a Mohamed Besic foglalt helyett, aki múlt héten a Nagyecsed elleni győztes (8–0) kupamérkőzésen tért vissza hosszú sérüléséből.
Az FTC középpályása elmondta: rendkívül nagy öröm volt több mint hét hónap kényszerpihenő után újra pályára lépnie, sőt, gólt is szerzett, egyúttal köszöni a bizalmat a vezetőedzőnek.

„Nem szeretném összehasonlítani a Ferencváros legutóbbi három vezetőedzőjét, mivel mindannyian más karakterek” – utalt ezzel Besic arra, hogy Sztankovics már az idei szezon alatt a harmadik szakember a Fradi kispadján. Majd elmondta: „Sztankovics egy hatalmas név a szakmában, rendkívüli energiát hozott a csapatba és az edzésekre egyaránt, eltérő víziója van a játékról, de erről egyelőre többet nem szeretnék elárulni”.
Besic hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy nagyon nehéz csoportba kerültek az Ekl-ben, de tavaly még ennél is erősebb kvartettben lettek elsők az Európa-ligában, így céljaik nem változtak:
mindenképpen a továbbjutás, és a tavaszi folytatás a tűzték ki maguk elé.
A Ferencváros–Csukaricski Ekl-csoportmérkőzést csütörtök este 18.45-kor játsszák a Groupama Arénában, az Index pedig helyszíni tudósítással, és percről percre frissülő hírfolyammal jelentkezik a helyszínről.
A Ferencváros pontos Ekl-menetrendje
- 1. forduló, szeptember 21.: Ferencváros–FK Cukaricki 18.45
- 2. forduló, október 5.: ACF Fiorentina–Ferencváros 21.00
- 3. forduló, október 26.: KRC Genk–Ferencváros 21.00
- 4. forduló, november 9.: Ferencváros–KRC Genk 18.45
- 5. forduló, november 30.: FK Cukaricki–Ferencváros 21.00
- 6. forduló, december 14.: Ferencváros–ACF Fiorentina 18.45
(Borítókép: Illyés Tibor / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni
Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.
március 19., 20:34
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
2 órája
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
2 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
6 órája
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
2 órája
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
4 órája
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
5 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
5 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
6 órája
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
3 órája
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
9 órája
- Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma
A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.
március 19., 19:15
- Sport
Magyar csodagyereket csábít az NFL történetének legsikeresebb edzője
A 15 éves sportoló 200 centijével és 127 kilójával is felhívja magára a figyelmet.
18 perce
- Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban
Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.
március 19., 20:47
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
1 órája
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.
4 órája
- Címlapon
Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
51 perce
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Címlapon
Ismét Lévai Anikó lett a legbefolyásosabb nő a magyar közéletben
A Forbes 2025-ben is kiadta a listáját.
2 órája
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32