Meghalt Sir Bobby Charlton

GettyImages-613494752
2023.10.21. 17:06

Sir Bobby Charltont a Manchester United egyik legnagyobb legendájaként tartják számon. A klub színeiben 1956 és 1973 között 758 mérkőzésen lépett pályára, 249 gólt szerzett. A Uniteddel 1968-ban megnyerte a Bajnokok Ligája elődjének számító Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) – a döntőben az Eusébióval felálló portugál Benfica elleni, 4:1-re megnyert találkozón két gólt szerzett –, emellett három bajnoki címet szerzett a klub játékosaként.

Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy Sir Bobby Charlton békés körülmények között hunyt el a szombat hajnali órákban, családja körében. A család szeretné átadni köszönetét mindenkinek, aki hozzájárult az ápolásához, és annak a sok embernek is, aki szerette és támogatta őt

– idézi a Sky Sports a család közleményét.

Az angol futball megkerülhetetlen alakja

Egy futballistacsalád sarjaként 1937. október 11-én született. Neve szinte összeforrt a Manchester United csapatával. Egy iskolák közti mérkőzésen fedezte fel Joe Armstrong, a United megfigyelője 1953-ban, és még abban az évben aláírta első szerződését a klubbal.

A Charlton Athletic ellen mutatkozott be a felnőttcsapatban 1956. október 6-án, nem is akárhogy: két gólt szerzett. 

Sosem felejtem el. Három héttel korábban egy tartalékmeccsen megsérült a bokaszalagom. Két hetet kellett várnom, mire újra elkezdhettem futni. Aztán a főnök hívatott: »Hogy van a bokád?«. Tudtam, itt a nagy lehetőség, úgyhogy azt feleltem, kiválóan. Pedig pokolian fájt. Nem futás közben, hanem amikor fordultam vagy rúgtam. Ezért aznap nem is értem jobb lábbal a labdához

– mondta később az első mérkőzéséről Charlton.

Eleinte a katonai szolgálat, majd a konkurencia miatt nem fért be a kezdőcsapatba, bár első idényében, az 1956–1957-es idényben a Manchester United bombaerős volt (Duncan Edwards, Bill Foulkes, David Pegg, Dennis Viollet, Billy Whelan), a BEK-ben az elődöntőig, az FA-kupában pedig a döntőig menetelt, és többek között a fiatal Charltonnal kiegészülve még merészebb álmokat szövögetett a következő idény előtt.

Charlton 1958 januárjától már alapembernek számított, a United pedig három fronton is menetelt (bajnokság, FA-kupa, BEK), ám egy pillanat alatt minden szertefoszlott. A csapat kiharcolta a továbbjutást Belgrádban a Crvena zvezda ellen a BEK-negyeddöntőben (Charlton két gólt szerzett a 3:3-ra végződő találkozón), ám a müncheni átszállás után a repülőgép harmadszori próbálkozásra sem tudott felszállni rendesen. A gép február 6-án lezuhant, a 44 utasból 23-an meghalt, köztük nyolc futballista.

Bobby Charltont (és több United-játékost) a néhány hónappal korábban, 1957 decemberében szerződtetett Harry Gregg, a csapat kapusa mentette ki a gép roncsai közül, majd a kiváló támadó volt az első, aki a sérültek közül elhagyhatta a kórházat, és nyolc nappal a baleset után hazautazott Angliába.

Bár eleinte ódzkodott attól, hogy visszatérjen a klubhoz, Matt Busby, a United menedzsere végül meggyőzte, és köré építette fel a következő évek sikercsapatát, amelyben többek között olyan futballisták kaptak helyet, mint Alex Stepney, Paddy Crerand, Nobby Stiles, Brian Kidd, Denis Law vagy George Best. A United Charlton vezérletével öt évvel a tragédia után megnyerte az FA-kupát, majd 1965-ben és 1967-ben a bajnokságot is, 1968-ban pedig a BEK-et.

„Mindenhol ott volt a pályán – mondta róla Eusébio, a Benfica legendás csatára. – Játszott a bal oldalon, a jobb oldalon, középen, de nem lehetett megállítani. Folyamatosan futott, aztán óriási erővel kapura lőtt. Szép emlékeket őrzök róla, rosszat pedig csak azért, mert többször is találkoztunk a pályán, és a fontos mérkőzéseken ő nyert. De nem tudok rá haragudni, jó barátok vagyunk. Igazi angol úriember.”

Csúcson az angol válogatottal

Bobby Charlton 1957-ben játszott először a válogatottban, jobbösszekötő, balszélső, majd hátravont középcsatár is volt. Hamar meghatározó játékos lett, négy világbajnokságon is kerettag volt, igaz, 1958-ban még nem lépett pályára. Az Angliában megrendezett 1966-os tornán viszont már ő szabott fazont a válogatott játékának, és megállíthatatlan volt, Anglia az elődöntőben Portugáliát (Charlton két góljával 2:1), a döntőben, hosszabbítás után Nyugat-Németországot győzte le (4:2).

Bobby Charlton végtelenül kreatívan futballozott, és annyit futott, mintha egy lónak a tüdeje dolgozott volna benne. Anglia azért vert meg minket 1966-ban, mert ő jobban játszott, mint én

– mondta róla Franz Beckenbauer, a nyugatnémetek klasszisa.

Charlton tehát kulcsszerepet játszott abban, hogy 1966-ban a „háromoroszlánosok” megszerezték első és mindmáig egyetlen világbajnoki címüket. A tornán nyújtott teljesítményéért év végén az Aranylabdát is megnyerte. Utoljára 1970-ben szerepelt  a válogatottban, amelyben 106 mérkőzésen 49 gólig jutott. Erzsébet királynő 1994-ben lovaggá ütötte.

Bár a futball gentlemanjeként emlegették a sokoldalú, kiváló rúgótechnikával rendelkező labdarúgót, részben miatta találták fel a sárga és a piros lapot. Az Argentína elleni, 1966-os vb-negyeddöntőben (1:0) a német Rudolf Kreitlein bíró figyelmeztette Antonio Rattint és Bobbyt, valamint testvérét, Jack Charltont, ám a nyelvi akadályok miatt hiába küldte le őket a pályáról. Ken Aston, a bírók felügyelője pedig vezetés közben, a jelzőlámpáknak köszönhetőenjött rá a megoldásra: a sárga lap figyelmeztetést, a piros lap megállást, vagyis kiállítást jelent. Ezeket végül az 1970-es világbajnokságon vezették be.

„Túlélte Münchent, megnyerte a világbajnokságot és a BEK-et, kulcsszerepe volt Alex Ferguson kinevezésében – mondta Jimmy Greaves, egykori válogatottbeli csapattársa. – Bobby Charlton maga a történelem.”

Örök barátság Albert Flóriánnal

Sir Bobby Charlton szoros barátságot ápolt Albert Flóriánnal, aki egy évvel a United futballistája után, 1967-ben nyerte meg az Aranylabdát. Lakat T. Károly a Képes Sportban számolt be arról az alkalomról, amikor az angol labdarúgás legendája 1985-ben Magyarországra érkezett.

„Hello, Bobby!”

A kedves, ismerős hang úgy meglepte Bobby Charltont, hogy néhány másodpercig földbe gyökerezett lábbal állt. Aztán gyorsan összeszedte magát, és átölelte rég nem látott barátját: „Hello, Flórián!”

Lakat T. Károly javasolta Charltonnak, hogy ne Ferihegyen, hanem egy kellemes pubban beszélgessenek, ahol nyugodtabb a légkör. Charlton úriemberként elfogadta a meghívást, mit sem sejtve arról, hogy Albert Flórián Aranylabda nevű, Izabella utcai borozójába veszik az irányt.

„Azt a nevet, hogy Albert Flórián, 1960-ban tanultam meg – mondta. – Itt játszottunk a Népstadionban, s remek csapatunk volt. Albert szinte egyedül vert meg bennünket 2–0-ra. Mind a két gólt ő lőtte, aztán amikor két esztendővel később, a chilei világbajnokságon újra találkoztunk, tulajdonképpen már nem is nagyon csodálkoztam azon, amikor a félpályáról indulva cselezte ki az egész védelmünket, s olyan szögből lőtte Springett hálójába a magyarok győztes gólját, ami becsületsértéssel is felért.”

Albert valóban sokszor tört borsot Charlton orra alá. Összesen ötször találkoztak a pályán ellenfélként, ebből négyszer Flóri került ki győztesen. A Ferencváros 1965-ben a Vásárvárosok Kupája elődöntőjében három mérkőzésen gyűrte le a Manchester Unitedet, majd a döntőt is megnyerte. Az első találkozón az angolok győztek 3–2-re, a visszavágón pedig az FTC 1–0-ra, s mivel akkor még nem volt hosszabbítás, harmadik összecsapást rendeztek, amelyen Budapesten 2–1-es hazai győzelem született. A válogatottban kétszer játszottak egymás ellen, 1960-ban Albert két góljával 2–0-ra győzött Magyarország, két év múlva, a chilei világbajnokságon pedig 2–1-re, Albert ott a győztes gólt szerezte.

A két zseni kapcsolata azonban mindig is baráti volt, s ez Flóri haláláig így maradt. Charlton 2007-ben személyesen küldött üzenetet a legendás magyarnak, aki akkor 40 éve kapta meg az Aranylabdát.

„Gratulálok, Flórián! Nagyszerű játékos voltál, kivételes eleganciával. Csodálatos korszaka volt Magyarországnak, amikor a csúcson voltál. Minden jót, Bobby Charlton.”

Sir Bobby Charltontól búcsúzik a futballvilág

A legendás futballista szombati halálhíre megrázta a futballvilágot. Az egykori csapattársak, a United korábbi futballistái egymás után adnak hangot szomorúságuknak, miközben a rivális klubok is sorra búcsúznak a labdarúgás gentlemanjétől.

Nagyon sajnálom, ami Sir Bobby Charltonnal történt. A legnagyobb angol labdarúgó és a Manchester United legnagyszerűbb nagykövete. Bajnok a pályán és azon kívül, hamisítatlan Busby bébi, aki utat nyitott mindenki előtt a Unitedbe. Nyugodjon békében, Sir Bobby!” – búcsúzott Gary Neville, a Manchester United egykori csapatkapitánya.

„Nyugodjék békében, Sir Bobby Charlton. Szívszorító hír. Igazi nagyság, csodálatos ember. Részvétem Charlton családjának ebben a borzasztóan szomorú időben. Legenda” – írta John Terry, a rivális Chelsea klublegendája.

Nagyon szomorú hír. Elhunyt az igazi nagyok egyike, Sir Bobby Charlton. Sohasem feledjük. Nagyszerű kolléga és barát, aki az egész országnak nagyon hiányozni fog a sporton kívül is

– búcsúzott tőle Sir Geoff Hurst, aki az angol válogatott csatáraként csapattársa volt Charltonnak, egyúttal ő volt az, aki az 1966-os világbajnokság döntőjében mesterhármast szerzett a nyugatnémetek ellen.

„Ikon, legenda, kiválóság! Ezeket a szavakat olyan emberekre használjuk gyakran, akikre egyáltalán nem illik, különösen, ha olyan kaliberű emberrel hasonlítjuk össze, mint Sir Bobby. Valódi úriember volt, aki nem beszélt túl sokat. De amikor megszólalt, mindenki mozdulatlanul állt, abbahagyta, amit csinált, és csak hallgatta. Rengeteg történet rajta keresztül maradt életben és lélegzett, állandóan ott volt a klubnál, amikor ott futballoztam – utazott velünk világszerte. Győzelem, vereség vagy döntetlen, ő mindig jött az öltözőbe, hogy minden jót kívánjon nekünk. A szavak, amelyeket megosztott velem a moszkvai lépcső alján, mielőtt felmentem, hogy felemeljem a Bajnokok Ligája-győzelemért járó trófeát, örökre velem maradnak. Rengeteget jelentett a trófea felemelése a Manchester Unitednek, a szurkolóknak, nekünk, a csapatnak és nekem csapatkapitányként. Kiváltság számomra, hogy még azt a pillanatot is vele élhettem át. Köszönöm, Sir Bobby, Mr. Manchester United. Nyugodj békében!” – köszönt el Sir Bobby Charltontól megható üzenetben Rio Ferdinand, a Manchester United korábbi középhátvédje, aki a 2008-as, Chelsea ellen 11-esekkel megnyert Bajnokok Ligája-döntőben a csapat kapitánya volt.

(Borítókép: Bobby Charlton. Fotó: Hulton Deutsch / Getty Images)