Mi a titka Marco Rossi megingathatatlan népszerűségének?

Marco Rossi népszerűsége az egeket verdesi. Bár szövetségi kapitánynak lenni az egyik leghálátlanabb munkakör, amit csak el lehet képzelni, ez az 59 éves, olasz származású, de néhány hete már magyar állampolgársággal is rendelkező szakember talán az egyetlen szakvezetője a magyar labdarúgó-válogatottnak, akit eddig még nem kezdtek ki. 

Hogy ennek mi az oka? Valójában megmagyarázhatatlan, jóllehet nem is egyszer megkérdeztem már Mistertől a törzshelyén, a Syrup eszpresszó teraszán kortyolgatva a kávét, hogy mit „esznek” rajta a magyar szurkolók. És nemcsak az „alma mater”, a Honvéd rajongói – hiszen a piros-feketéket vezette hat és fél éve valószínűtlen bajnoki címre a mester –, hanem a fradisták, az újpesti lilafanatikusok, de a vidéki fellegvárak, Debrecen, Miskolc, Fehérvár futballőrültjei is tűzbe mennek érte.

Sikerek és lehangoló játékok

Erre mondhatnánk, hogy a sikerek, és valóban, Rossi bő öt éve tartó országlása alatt csütörtökön már másodszor vezette ki a válogatottat az Európa-bajnokságra. De ebbe az öt évbe nemcsak diadalok szorultak, hanem például a két, egymást követő 1–0-s vereség Albániától, a spliti 0–3 Horvátországtól lehangoló játékkal, vagy a nem kevésbé tragikus cardiffi 0–2. 

Nem, mert van valami megmagyarázhatatlan varázsa ennek a példás családapának: egyike a nagyon kevés hiteles, önazonos magyarországi futballszakembernek. 

Ha Marco valamire azt mondja, hogy fekete, akkor az akkor is fekete marad, ha a fene fenét eszik. Nem hódol be a hatalmasságoknak, nem változtatja véleményét a széljárásnak megfelelően, és nem engedi, hogy kívülről (felülről?) bárki is beleszóljon a válogatott összeállításába. (Lásd a válogatottsági rekorder középpályás esetét vagy napjaink ügyeletes csatárzsenijét.)

És a következetesség, az egyenesség, no meg a kemény munka rendszerint meghozza az eredményét, még akkor is, ha az adott pillanatban esetleg nem szolgálna rá a csapat. De mintha a futball istenei is tudnák, hogy hosszú távon csakis az az út járható, amelyen Marco Rossi halad, és bőkezűen díjazzák a maestro filozófiáját. Ahogy azt tették csütörtökön Szófiában, Alex Petkov védhetetlen fejese képében. Ami, a félreértések elkerülése végett, nem Dibusz Dénes, hanem Daniel Naumov kapujának bal felső sarkában kötött ki. 

Marco Rossi futballistának sem volt utolsó, bár mindig megejtő szerénységgel beszél játékosmúltjáról. Pedig micsoda óriásokkal futballozott egy csapatban! Hagival a Bresciában, Gullittal, Pagliucával, Lombardóval, Mancinivel, Kataneccel, Jugoviccsal, David Platt-tel a Sampdoriában, Francois Omam-Biyikkel a mexikói Américában, ahol a fantasztikus Marcelo Bielsa volt az edzője. Az a Bielsa, a Loco (az Őrült), aki a minap Buenos Airesben (!) 2–0-ra legyőzte az aktuális világbajnok Argentínát az uruguayi válogatottal.

Öt éve, 2018-ban, amikor kinevezték szövetségi kapitánynak, már írtam egy könyvet Marco Rossiról. Most elkészült az időközben eltelt évek sikereit (és kudarcait is) feldolgozó újabb opusz. 

A harmadikat akkorra szánom, amikor Rossi vezetésével kijut a válogatott a 2026-os észak-amerikai világbajnokságra... Addig is töltse ki kvízünket a szövetségi kapitányról, akit még egyszer sem fütyültek ki a szurkolók!

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában,  Marco Rossi –  Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve – exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!

(Borítókép: Marco Rossi: Folytassa, Mister! című könyve. Fotó: Kaszás Tamás / Index)