
A Barcelona a szövetségi kapitányt hibáztatja kulcsjátékosa súlyos sérülése miatt
További Futball cikkek
-
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban
- Az Újpest úgy segített a Fradinak, hogy döntetlent játszott a Puskás Akadémiával
- Kerkez Milos óriásit sprintelt, majd gyönyörű gólpasszt adott a Bournemouth bajnokiján
- Egy kiállítás lett a végzete, előnyből bukta el bajnoki meccsét az Atlético Madrid
- Tüzet nyitottak a szurkolókra az élvonalbeli meccs előtti percekben
A Barcelona és a spanyol válogatott 19 éves középpályása a 25. percben egy párharcot követően a földön maradt, és az első diagnózis szerint keresztszalag-szakadást szenvedett. Az AS sportnapilap szerint legalább hat-nyolc hónapos kényszerszünet vár a fiatalon már 27 válogatottságnál tartó futballistára, így félő, hogy a nyári Eb-t is ki kell hagynia.

Luis de la Fuente szövetségi kapitány pályafutása legkeserűbb győzelméről beszélt egyik alapemberének kidőlése miatt, a második gólt szerző Ferran Torres pedig találata után barcelonai klubtársának a mezét tartotta a magasba.
Érdekesség, hogy Gavi klubja, a Barcelona háza tájáról olyan hangok érkeztek, amelyek szerint teljesen felesleges volt játszatni a mérkőzésen a fiatal spanyolt, mivel egyébként is túlterhelt, így részben a szövetségi kapitány felelőtlen döntésének tulajdonítják a súlyos sérülést. Annyi bizonyos, hogy Gavi idénye véget ért, nem látjuk már ebben a szezonban a pályán, de az is hatalmas kérdőjel, hogy a nyári kontinenstornára felépül-e.
Gavinak rendkívül fiatal kora ellenére már 150 profi mérkőzés van a lábában. Mint ismert, a spanyol labdarúgó-válogatott már korábban bebiztosította részvételét a jövő nyári Európa-bajnokságon, így a Grúzia elleni mérkőzésnek akkora tétje már nem volt.
Európa-bajnoki selejtezők, 10. (utolsó) játéknap
A csoport:
Spanyolország–Grúzia 3–1 (1–1)
Skócia–Norvégia 3–3 (2–2)
A csoport végeredménye: 1. (és kijutott) Spanyolország 21 pont, 2. (és kijutott) Skócia 17, 3. Norvégia 11, 4. Grúzia 8, 5. Ciprus 0
J csoport:
Portugália–Izland 2–0 (1–0)
Bosznia-Hercegovina – Szlovákia 1–2 (0–0)
Liechtenstein–Luxemburg 0–1 (0–0)
A csoport végeredménye: 1. (és kijutott) Portugália 30 pont, 2. (és kijutott) Szlovákia 22, 3. Luxemburg 17, 4. Izland 10, 5. Bosznia–Hercegovina 9, 6. Liechtenstein
F csoport:
Belgium–Azerbajdzsán 5–0 (4–0)
Svédország–Észtország 2–0 (1–0)
A csoport végeredménye: 1. (és kijutott) Belgium 20 pont, 2. (és kijutott) Ausztria 19, 3. Svédország 10, 4. Azerbajdzsán 7, 5. Észtország 1
F csoport:
Belgium–Azerbajdzsán 5–0 (4–0)
Svédország–Észtország 2–0 (1–0)
A csoport végeredménye: 1. (és kijutott) Belgium 20 pont, 2. (és kijutott) Ausztria 19, 3. Svédország 10, 4. Azerbajdzsán 7, 5. Észtország 1
A magyar válogatott mérkőzéséről itt olvashat!
Második félidei Szoboszlai-gála után csoportelsőként jutottunk ki az Eb-re
A hajrában Dibusz óriási bravúrokat mutatott be.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Sport
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban
Pont annyit futballozott a spanyol rekordbajnok, amire szükség volt a győzelemhez.
8 perce
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
16 perce
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
március 3., 20:13
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
március 2., 20:19
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
47 perce
- Sport
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata
Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.
március 2., 16:16
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38