
A Paks kiütéses győzelmével megelőzte az FTC-t és az NB I élére állt
A Paks ritkán látható körülmények között döntötte el a három pont sorsát az első félidőben: Hahn a találkozó elején véletlenül fejbe rúgta a vendégek kapusát, Ogyincovot, a hálóőr így olyan ökölvívóra hasonlított, aki komoly ütést kapott, ennek ellenére nem kért cserét. Az „ütés” – azaz jelen esetben a rúgás – viszont nem múlt el nyomtalanul, ugyanis néhány perccel később Ogyincov borzalmasan jött ki egy beadásra, majd egy távoli lövésről maradt le, így kétgólos előnyre tett szert a Paks. A kapust végül lecserélték, de helyettesét is gyorsan felavatta a hazai együttes, amely ezzel a szünetig el is döntötte a három pont sorsát (3–0).
A fordulás után néhány perccel büntetőből szépített a Diósgyőr, amelynek cserekapusa, Sentic is beütötte a fejét a kapufába, amikor a 66. percben Könyves emelését védte óriási bravúrral visszafutás közben. A folytatásban próbálkozott a Diósgyőr, de a paksiak végleg lezárták a mérkőzést a csereként pályára lépő Haraszti és Hahn gyönyörű, kettő a kettő ellen végigvitt akciójával (4–1).
A Paks magabiztos sikerével a tabella élére állt – igaz, a második helyre csúszott Ferencváros csak vasárnap lép pályára a Puskás Akadémia vendégeként, és egy esetleges felcsúti győzelemmel rögvest vissza is előzi az atomvárosiakat.
LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Paksi FC–Diósgyőri VTK 4–1 ( Könyves 12., Mezei 21., Szabó J. 27., Hahn 80., illetve Pozeg Vancas 53., 11-esből )
Az élmezőny: 1. Paksi FC 28 pont, 2. FTC 25 (12 meccs), 3. PAFC 23, 4. Fehérvár 20.
(MTI / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában
A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.
február 27., 22:31
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
27 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
2 órája
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij
Nyolcvannyolc éves volt.
február 27., 21:08
- Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
5 órája
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
6 órája
- Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében
A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.
február 27., 20:41
- Sport
Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon
Dzsumanyijazova Polina meseszép ruhában futotta rövid programját a Főnix Arénában.
február 27., 20:07
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik
A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.
5 órája
- Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen
A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.
február 27., 20:22
- Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után
Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.
február 28., 18:55
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
6 órája
- Címlapon
Donald Trump titkos tárgyalásokba kezdett, már Volodimir Zelenszkij utódját keresi Ukrajnában
9 órája
- Címlapon
Csaknem 700 millió forintos büntetést kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától
További négy tagállamot bírságoltak meg.
3 órája
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott
Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.
február 27., 16:47
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető
Az angol labdarúgás legmagasabb szintjéig ér az ügy.
február 27., 18:01
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
14 perce
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47