A magyar bajnok kezdőcsapatában három támadó szerepel: a sérült Varga Barnabás hiányában a szintén szerb Aleksandar Pesic lesz a középcsatár, őt a bal szélről Adama Traoré, a jobbról pedig Marquinhos segíti, de a mögöttük játszó Kristoffer Zachariassen is támadó szellemű játékos.
A pont nélkül sereghajtó és sérülésektől tizedelt Csukaricski együttesében a nemzetközi porondon először kapott helyet a kezdőben a mindössze 16 éves csatár, Mihajlo Cvetkovics.
A szerencsejátékban 18 éven felüli, sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat.
Nyugodtabb perceit éljük jelenleg a mérkőzésnek, hosszú percek óta nem alakult ki veszélyes lehetőség, a Ferencváros játéka pedig továbbra is pontatlan, az egyik labdavesztés után a Csukaricski huzamosabb ideig megtartotta a labdát.
...de szerencséjére Cvetkovics nem tudta kihasználni az előtte nyíló rést és lehetőséget. A magyar bajnok már labdakihozatali problémákkal is küszködik.
Makreckis a gólszerző Adzsics ellen küzdött a labdáért, a szerbek támadója pedig elég könnyen megadta magát. Néhány pillanatig ápolni is kellett, de természetesen folytatja a játékot.
Zachariassen fordult le jó ütemben védőjéről a bal szélen, majd rögtön beadott, Pesics azonban lekésett a labdáról. A másik oldalon Traoré begyűjtötte, Sigér elé készített, aki egyből lőtt is, viszont labdája elakadt Pesics sarkában, így veszélytelen volt a próbálkozás. Hatalmas szerencséje volt most a Csukaricskinek.
Az viszont továbbra is elmondható, hogy a Ferencváros játékát többnyire tanácstalanság jellemzi felállt védelem ellen.
Marquinhos szépen kényszerítőzött Ramírezzel, majd Pesics elé gurított, de mivel a szerb támadó háttal állt a kapunak, tovább passzolta Zachariassennek. A norvég középpályás 16 méterről eleresztett lövése bőven elkanyarodott a kapu mellett, felett. Ebben azért több volt.
És kis híján csúnyán ráfázott. Egymást zavarták a Fradi játékosai, elvesztették a labdát saját kapujuk előterében, amelyből Ivanovics lőtt az ötös jobb sarkáról, de Ramírez az utolsó pillanatban blokkolt. A sarokrúgás veszélyesen érkezett a kapu előterébe, de Cissé mentett fejjel.
Néhány pillanattal később újra dolga akadt Dibusznak, a távolról érkező lövésbe Abena tette bele a fejét, de szükség volt a magyar kapusra is. Váratlanul sok lehetősége akadt ezen percekben a szerbeknek.
Sigér Dávid vesztett labdát a szerbek térfelén, amelyből egyből kontrázott a Csukaricski. Megint átjáróház volt a Fradi középpályája, és Cvetkovics kapott tökéletes ütemű kiugratást, de pechjére Dibusz nagyon jó ütemben mozdult ki kapujából, és tisztázott. Ezt megúszta a Ferencváros.
...a brazil támadó Ramíreztől kapott labdát üres területen, jól kezelte le, de távoli lövése közben támaszkodó lába kicsúszott, így próbálkozása nem jelentett veszélyt, és kaput sem talált. Néhány pillanattal később Makreckis kapott jó indítást a bal szélen, sebességben megverte védőjét, egészen az alapvonalig vitte a labdát, de a visszagurított labdát tisztázták a védők Pesics elől.
Érezhető a Ferencváros mezőnybeli fölénye, de egyelőre rendkívül pontatlan a magyar bajnok játéka.
Traoré kapott labdát az oldalvonalnál, majd befelé cselezett, de kisodródott. Laposan próbálta indítani Pesicset, ám a labda hosszúnak bizonyult, és elhagyta a játékteret az alapvonalon. Kirúgással jöhet a Csukaricski.
Miladinovics 20 méterről, középről próbálkozott, de éppen oda érkezett a labda, ahol Dibusz Dénes állt, így a magyar kapus könnyedén védett. A Ferencváros középpályája egyelőre igen lyukas, nehezen rendeződik vissza labdavesztést követően, emiatt pedig a hazaiak különösebb probléma nélkül eljutnak a magyar kapu előteréig.
...de Tosics bántóan könnyedén tisztázott, nem volt veszélyes a sarokrúgás. A mezőnybe visszalőtt labdát ugyan még Abu Fani megpróbálta újra beadni, de nem járt sikerrel. Már a Csukaricskinél a labda.
De nem jött össze. A Fradi szerb támadója 16 méterről, kissé jobbról lőtt, de próbálkozása jócskán elkerülte a célterületet.
Váratlanul hátrányba került a Ferencváros. Ivanovics egészen a tizenhatos előteréig cipelte a labdát, majd Kovacs passzolt Adzsics elé, aki üresen helyezkedett, és kapásból csavart a hosszú sarokba, Dibusz tehetetlen volt, 1–0.
...ajándékból kapott labdából, de Subotics figyelt, és lekapcsolta a Fradi támadójának megkerülős cselét.
A Ferencváros középpályása távol a kaputól forgolódott a labdával, majd nagyjából 20 méterről, középről lőtt, de próbálkozása ugyan elment a szerb védő lába mellett, de a kaput már nem találta el. Egyelőre az FTC akarata érvényesül, a Csukaricski alig lépte át még a félpályát.
Pesics indította Traorét, aki két védő között futott be a 16-oson belülre, de kissé kisodródott, míg lövése 11 méterről Filipovics kapusban akadt el. Ezt követően a magyar bajnok szöglete nem jelentett veszélyt, Abu Fani második szándékból érkező beadását Marquinhos fejelte veszélytelenül a bal sarok mellé.
És ezzel együtt zavarba hozni a Fradi védelmét, de egyelőre nem jár sikerrel. Zachariassen pedig szabálytalankodik a pálya közepén.
...de már les. Pesics lövése hagyta el kapu fölött a pályát, de a Ferencváros támadója lesen helyezkedett. Kifelé jöhet a Csukaricski.
A Ferencváros indította útjára a labdát. A magyar bajnok hazai, zöld-fehér szerelésében játszik, míg a Csukaricski fekete dresszben lépett pályára.
...a játékosok már a pályán, kezet fogtak egymással valamint a játékvezetőkkel, és a kezdőrúgáshoz készülődnek. Jelenleg 8 Celcius-fokot mérnek a helyszínen, amely a következő órákban rohamosan csökkenhet.
A magyar bajnok kezdőcsapatában három támadó szerepel: a sérült Varga Barnabás hiányában a szintén szerb Aleksandar Pesic lesz a középcsatár, őt a bal szélről Adama Traoré, a jobbról pedig Marquinhos segíti, de a mögöttük játszó Kristoffer Zachariassen is támadó szellemű játékos.
A pont nélkül sereghajtó és sérülésektől tizedelt Csukaricski együttesében a nemzetközi porondon először kapott helyet a kezdőben a mindössze 16 éves csatár, Mihajlo Cvetkovics.
És akkor még finoman fogalmaztunk. Nagyon fontos lenne a győzelem Dejan Sztankovics csapatának, mivel a zöld-fehérek egy hónapja nem nyertek mérkőzést, legutóbb még november első napján, a Puskás Akadémiát győzték le a Magyar kupában – hosszabbítás után, a 132. percben szerzett büntetővel.
Azóta két döntetlen és két vereség a mérlege a Fradinak, míg a játék képe is aggodalomra adhat okot, arról nem is beszélve, hogy a bajnokságban elvesztette listavezető pozícióját. Ezek után lép pályára győzelmi kényszerben Szerbiában.
Ami pedig a Csukaricskit illeti, a szerb csapat szeptember vége óta mindössze 3 győzelmet aratott, legutóbb éppen a Radnicki Nis elleni bajnoki mérkőzésen gyűjtötte be a 3 pontot, megszakítva ezzel négy mérkőzése tartó vereségszériáját. Igor Matics vezetőedző csapata a Konferencialigában négy vereséget szenvedett el, ennek értelmében nulla ponttal áll, továbbjutási esélye nincsen már, ennek ellenére megnehezítené a Ferencváros dolgát.
A mérkőzést nem a Csukaricski hazai pályáján játsszák, hanem Leskovacban, a Dubocica Városi Stadionban. A 8 ezer fő befogadására alkalmas létesítményt idén nyáron adták át, az építési munkálatok pedig 2021 óta zajlottak.
A mérkőzés játékvezetője Mohammed Al-emara, segítői pedig finn honfitársai, Turka Valjakka és Jukka Honkanen lesznek. Fontos megjegyezni, hogy a 31 éves játékvezető Szaúd-Arábiában született, majd 3 éves korában került Finnországba. A finn élvonalban már több mint 100 mérkőzésen dirigált.
...két fordulóval a vége előtt az F-csoport állása így fest.
A csoport állása | ||||||||
1. | Fiorentina | 4 | 2 | 2 | – | 11–4 | 7 | 8 |
2. | Ferencváros | 4 | 1 | 3 | – | 6–4 | 2 | 6 |
3. | Genk | 4 | 1 | 3 | – | 5–3 | 2 | 6 |
4. | Csukaricski | 4 | – | – | 4 | 1–12 | −11 | 0 |
Korábbi eredmények:
1. forduló
Genk (belga)–Fiorentina (olasz) 2–2
Ferencváros–Csukaricski (szerb) 3–1
2. forduló
Fiorentina (olasz)–Ferencváros 2–2
Csukaricski (szerb)–Genk (belga) 0–2
3. forduló
Genk–Ferencváros 0–0
Fiorentina (olasz)–Csukaricski (szerb) 6–0
4. forduló
Ferencváros–Genk 1–1
Csukaricski (szerb)–Fiorentina (olasz) 0–1
Amennyiben ugyanis a magyar bajnok botlik, elképesztően nehéz helyzetbe kerül az utolsó csoportmérkőzés előtt. Győzelme esetén viszont nagy lépést tesz a továbbjutás felé, amely után hazai pályán, a Fiorentina ellen akár egy döntetlen is elegendő lenne a továbbjutáshoz.
De mi szól a Fradi mellett? És mi a Csukaricsi mellett? Részletek alább!
Néhány percen belül kezdődik a Csukaricsi–Ferencváros-labdarúgómérkőzés az Európa-konferencialiga csoportkörének 5. fordulójából. A magyar rekordbajnokra komoly feladat vár, mert annak ellenére, hogy szerb riválisa még pont nélkül áll a kvartettben, hazai pályán bármelyik csapat dolgát megnehezítheti.
Tartsanak velünk, és nem maradnak le a mérkőzés egyetlen fontos pillanatáról sem. Kezdünk!