![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Marco Rossi elmondta Dárdai Pál fiának: szeretné, ha a válogatottban szerepelne
A cikk szerint a szakvezető a helyszínen tekintette meg a berliniek legutóbbi bajnoki mérkőzését, amelyet 5–1-re megnyertek az SV Elversberg ellen. Ezután beszélt a német U21-es válogatott alapemberével, Dárdai Pál vezetőedző középső fiával, és elmondta neki: szeretné, ha a magyar felnőttválogatottban szerepelne.
![Dárdai Márton](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5324/53241/532419/53241945_1a3f9e85bc8bc0f1e678e579a23229cd_wm.jpg)
A védekező középpályásként és középhátvádként is bevethető Dárdai Márton a Hertha egyik legjobbja ebben a szezonban, eddig mind a 15 meccsen játszott, kilenc alkalommal végig a pályán volt. Novemberben a Kickernek úgy nyilatkozott, még nem döntötte el, hogy magyar vagy német válogatott lesz-e.
Szintén a berlinieket erősíti Dárdai Márton bátyja és öccse is, előbbi pedig ugyanezen utat járta végig: előbb német korosztályos válogatott volt, majd egy évvel ezelőtt mutatkozott be a felnőtt magyar válogatottban. A legkisebb Dárdai testvér, Bence jelenleg U-17-es német válogatott, és a nyáron éppen Budapesten nyert Európa-bajnoki címet.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)