Sztár volt a La Ligában, Fehérvár a lábai előtt hever
További Futball cikkek
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
- A címvédő Internazionale hatalmas verést mért riválisára az olasz bajnoki rangadón
Kenan Kodro szombaton keretbe foglalta eddigi magyarországi pályafutását. 2021. augusztus 29-én a labdarúgó NB I 5. fordulójában mutatkozott be a MOL Fehérvár FC csapatában a San Sebastiánban született, bosnyák és spanyol állampolgársággal rendelkező csatár, akit az Athletic Bilbaótól szerződtettek. Akkor a 60. percben szállt be az MTK elleni mérkőzésen, és mindjárt szerzett két gólt, az elsőt büntetőből, a másodikat fejessel, és döntően járult hozzá a Vidi 2–1-es győzelméhez.
Ez volt két és fél éve, szombaton pedig az éllovas és már őszi első Paksnak rúgott két gólt a borostás arcú csatár, aki ezúttal is nagyban járult hozzá a 3–0-s győzelemhez. Kodro immár 11 gólnál tart a szezonban, és fölényesen vezeti a góllövőlistát az élvonalban.
Annak idején felbontotta a szerződését az Athleticnél, és évi 600 000 eurós fizetést hagyott az asztalon, hogy elszegődhessen Fehérvárra, ahol immár a harmadik idényét tapossa. Azaz taposásról szó sincs, annál inkább szárnyalásról.
Hogy érzi magát Magyarországon?
Jól, nagyon is jól! Ez a harmadik évem a Vidinél, nagyon boldog és elégedett vagyok, úgy gondolom, hogy a csapat nagyon jól reagál az edzőnk elképzeléseire és az ellenfelek játékára. Nagyon pozitív dinamika alakult ki az együttesen belül. Ez most egy olyan pillanat, amit ki kell élveznünk, és ki is fogjuk élvezni, mert jönnek az ünnepek, amikor erre lesz is lehetőségünk. Úgy egyénileg mint együtt, csapatként.
Mi változott meg Fehérváron az utóbbi fél évben?
Azt kell mondanom, hogy egyszerre sok minden és szinte semmi. Hogy ez paradoxon? Igen, de megpróbálom megmagyarázni. Úgy gondolom, a csapat végre összeállt, mint említettem, sokkal pozitívabb a dinamikánk, mint azelőtt, továbbá mellénk szegődött a szerencse, a játékosok önbizalma is megnőtt. Vannak olyan játékosaink, aki nagyot léptek előre, sokat fejlődtek, leginkább a fiataljaink. És ez sokat használ a csapatnak is, nem? Csupa-csupa pozitív változás, ez a titka az előrelépésünknek.
És a személyes formájának alakulásáról mit tud mondani?
Nos hát, én mindig azon voltam, hogy gólokkal segítsem a csapatomat, most sincs ez másképp. Csak van, amikor nem sikerül, de most bejönnek a megmozdulásaim. Az a fontos, hogy továbbra is keményen dolgozzak az edzéseken és a mérkőzéseken, és akkor jönni fognak a gólok. Akármi is van, nem szabad feltenni a kezünket, hanem folytatni, amit elkezdtünk, rendületlenül. Most eljött az ideje a szüretnek, le kell szedni, be kell gyűjteni az elvégzett munkánk gyümölcsét.
Úgy érzi, hogy a csapat vezére?
Hát ha már így rákérdezett, úgy érzem, hogy igen. Jól érzem magam, és igen, én vagyok a vezére saját magamnak és a csapatnak is. Egy irányba húzunk valamennyien, és így könnyű vezérnek lenni, ha mindenki evez, és senki sem csak utas a hajóban.
Mi az ön és csapata célja a 2023–2024-es szezont illetően? A rajt előtt a nemzetközi kupaindulás elérése volt a cél, aztán jött egy hullámvölgy, most meg felszálló ágban vannak.
Jaj, hát még nagyon korán van, csak a bajnokság felénél tartunk. Ha ugyanezt a kérdést három hónap múlva tenné fel, talán már tudnék rá válaszolni, de most még, karácsony előtt... Most, ahogy említettem, élveznünk kell a pillanatot, és felhasználni az előttünk álló heteket az erőgyűjtésre.
Labdarúgó NB I, 17. forduló:
Fehérvár FC–Paks 3–0 (2–0)
Gólok: Kodro (2), Katona M.
Kisvárda–Újpest 4–0
Diósgyőr–MTK 3–3
Az élmezőny állása: 1. Paks 34 pont (32–21), 2. Ferencváros 30/16 meccs (39–19), 3. Fehérvár 30 (36–24)