Johan Cruijff klubtársával megtáltosodott a futballtörténelem leglúzerebb bandája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Thomas Rongen nevű, 1956-ban Amszterdamban született holland futballista. Rongen nem volt világsztár, a harmadik ligás AFC-ben (Amsterdamsche FC) játszott védekező középpályásként. Nos, Rongen 23 éves korában kiment Amerikába szerencsét próbálni, és 1979-ben szerződést kapott a Los Angeles Aztecs nevű NASL-csapatnál, ahol nem más volt az edző, mint világhírű honfitársa, Rinus Michels, a csapat sztárja pedig minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgója, Johan Cruijff. 

Mindegy is, Rongen 1988-ig futballozott, majd edzősködni kezdett, és fél Észak-Amerikát bejárta, mérsékelt sikerrel. 2006 és 2011 között az Egyesült Államok U20-as válogatottjának volt a menedzsere, de miután nem sikerült kijutni a világbajnokságra, májusban kirúgták. 

Ezzel kezdetét vette egy sikertörténet, amely végső soron a film elkészítéséhez vezetett.

Rongent ugyanis szerződtette Amerikai Szamoa szövetsége a földkerekség leglúzerebb válogatottja mellé. Amerikai Szamoa története első válogatott meccsét 1994-ben játszotta, és attól kezdve zsinórban 30 mérkőzést veszített Rongen szerződtetéséig, köztük 2001-ben az Ausztrália elleni vb-selejtezőt, méghozzá világrekordot jelentő 31–0-ra. Ezen a meccsen még egy világrekord született, Archie Thompson, az ausztrál csatár 13 gólt szerzett!

Nos, Rongent azért hozták el a Csendes-óceáni szigetre, hogy kijuttassa a válogatottat a 2014-es brazíliai világbajnokságra.

Ha várt már futballedzőre lehetetlen küldetés, akkor ez az volt. Az első selejtezőig három hét állt Rongen rendelkezésére (nem négy, ahogy a filmben).

„Megnéztem a csapat néhány korábbi mérkőzésének a videóját, és azt tapasztaltam, egyetlen játékos sem volt képes végigjátszani a 90 percet – mondta Rongen. – Oké, három hetet kaptam, ennyi idő alatt kellett felhoznom a játékosok erőnlétét, taktikai és technikai téren nem sok mindenre volt lehetőségem ilyen rövid határidővel.”

A szamoai szövetség nem fogalmazott meg lehetetlen célokat; azt várták Rongentől, hogy a gárda ne kapjon tíznél több gólt, és rúgjon legalább egyet. Merthogy eddig még egyet sem sikerült!

És csoda történt! A Tonga elleni meccset 2–1-re megnyerték, majd 1–1-et játszottak a Cook-szigetekkel. Természetesen nem jutottak ki a vb-re, de Rongen hősként hagyta el a szigetet. 

A játékosok egyébként teljesen amatőrök voltak, mindenki dolgozott nap közben, edzésről csak munka után lehetett szó. Az emlékezetes, Ausztrália elleni 0–31 előtt a FIFA amerikai útlevelet követelt a játékosoktól, de a 21-ből 19-nek nem volt, így kutyafuttában be kellett rángatni egy csomó fiatal srácot, két 15 éves is volt a csapatban, ami azért magyarázza a súlyos vereséget. A kapus azonban az a Nicky Salapu volt, aki a filmben is védett, és akit Uli Latukefu játszott a vásznon. 

A 31–0 egyébként nem is biztos, a jegyzőkönyvvezető összezavarodott a sok góltól, és először 32–0-s eredményt írt be, aztán számalomból átjavította 31–0-ra...

A filmben ebből konfliktusok is támadnak, ám a valóságban Szamoán az ilyesmi nem nagy ügy, ugyanis a sziget lakosságának mintegy öt százaléka úgynevezett fa’afafine, vagyis nem bináris nemű, tehát se nem férfi, se nem nő. A helyi kultúrában teljesen természetesnek veszik a létezésüket, semmiféle megkülönböztetésnek nincsenek kitéve, nem úgy, mint a nyugati kultúrkörben. 

Egyébként a film annyiban is hűséges a történelmi tényekhez, hogy Rongen valóban elveszítette Nicole nevű kislányát egy autóbalesetben.

Ami azt illeti, amikor a minap mi is megnéztük a filmet, a nézőtéren nem is egy 8–10 év körüli gyerek is helyet foglalt, a jegyszedők senkitől sem kértek személyi igazolványt. A biztonság kedvéért azért nem nevezzük meg a mozit, ahol láttuk a filmet...

(Borítókép: Jelenet A győztes gól című filmből. Fotó: Fórum Hungary)