Újabb felsülő futballista megy a Manchester Unitedtől Németországba
A napokban jelentették be, hogy az Ajax korábbi középpályása, Donny van de Beek (egyelőre) kölcsönben az Eintracht Frankfurtnál folytatja, a német klub pedig a nyáron véglegesítheti is a szerződtetését.
Most a német Bild úgy tudja, hogy a „vörös ördögök” megállapodtak a Dortmunddal az angol csapatnál kegyvesztetté váló Jadon Sancho kölcsönadásával kapcsolatban.
A 23 éves futballista számára nem lenne új a Bundesliga légköre, hiszen a Manchester City akadémiáját kijárva 2017-ben 20,59 millió euróért igazolt a Dortmundba, ahol 137 tétmeccsen 114 kanadai pont (50 gól+64 gólpassz) volt a mérlege, mielőtt 2021 nyarán 85 millió euróért a Manchester Unitedhez igazolt volna.
A Bundesligában az év álomcsapatába kétszer is beválasztott szélső ugyanakkor Angliában nem találta meg a számításait, az utóbbi hónapokban pedig már a keretbe sem került be.
A Bild úgy tudja, hogy hamarosan megkötik az év végéig szóló kölcsönszerződést, Sancho megkaparintása összesen mintegy hárommillió euróba kerül majd korábbi klubjának.
(Borítókép: Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)