Meghalt az olasz válogatott gólrekordere

GettyImages-1298185799
2024.01.22. 21:46
Gigi Riva, az olasz labdarúgó-válogatott gólrekordere hétfő este, 79 éves korában meghalt.

Szomorú hírt közöltek az olasz lapok hétfő este, ugyanis Luigi „Gigi” Riva, az olasz labdarúgás legendája 79 éves korában meghalt.

A Cagliari egykori középcsatárát hétfőn vitték be a városi Brotzu Kórház kardiológiai osztályára, miután otthonában összeesett. Bár a kórház a délutáni órákban még jó hírrel szolgált, mely szerint Riva állapota javult, a Sky TG jelentése szerint utána rosszabbodott a helyzet, és hétfő este meghalt.

Luigi Riva 1944. november 7-én született a szardíniai Leggiunóban, majd 1962-ben a Legnanóban vált profi futballistává, ahonnan egy idény után a Cagliari szerződtette. A klubjához ezt követően pályafutása végéig hű maradt, 1963 és 1976 között összesen 378 találkozón 208-szor talált az ellenfelek kapujába, míg 315 bajnoki mérkőzésen 170 gólt szerzett. Klubszinten a legnagyobb sikere egyértelműen az volt, amikor az 1969–1970-es idényben története egyetlen bajnoki címéig repítette a Cagliarit, 21 góljával pedig elhódította a Serie A gólkirályi címét is. Ez a bravúr korábban kétszer is összejött neki, 1967-ben 18, 1969-ben pedig 21 góllal végzett az élen.

A klub történetének A MAI NAPIG legjobb góllövője, később vissza is vonultatták a mezszámát, vagyis a Cagliari színeiben senki sem léphet már pályára 11-esben.

A középcsatár a válogatottban is megállás nélkül termelte a gólokat, 42 mérkőzésen 35-ször talált a kapuba, amellyel a mai napig gólrekordernek számít. A sikerek sem kerülték el, 1968-ban Európa-bajnokságot nyert Olaszországgal, míg 1970-ben ezüstérmet szerzett a világbajnokságon – a döntőben Pelé vezérletével Brazília győzött 4–1-re.

Játékos-pályafutása után 1986–1987-ben a Cagliari elnöke volt, 2019-től pedig a klub tiszteletbeli elnöke. Riva 1990-től 2013-ig a válogatott csapatmenedzsere volt, így 2006-ban Marcello Lippi szövetségi kapitány mellett tagja volt az olasz stábnak, amikor Olaszország megnyerte a világbajnokságot.

(Borítókép: Luigi „Gigi” Riva 1998-ban. Fotó: Franco Origlia / Getty Images Hungary)