Eldőlt, ki irányítja a továbbiakban a világbajnok argentin futballválogatottat
Az MTI híre szerint a 45 éves szakember jövője azután vált kérdésessé, hogy novemberben, a brazilok elleni vb-selejtezőn aratott 1–0-s siker után sejtelmes nyilatkozatot adott saját szerepvállalásával kapcsolatban.
Argentin sajtóértesülések szerint ugyanakkor januárban Scaloninak sikerült megegyeznie a dél-amerikai ország futballszövetségével arról, hogy legalább a nyáron sorra kerülő kontinenstorna, a Copa América végéig kapitány marad.
Sokat beszélgettünk, de én minden alkalommal az igazat mondtam. Voltak pillanatok, amikor gondolkodnom kellett azon, hogy mit tegyek, de szó sem volt búcsúról vagy ehhez hasonlóról
– nyilatkozta most az olasz televíziónak Scaloni.
„Átgondoltam, hogy hogyan kell folytatnia a válogatottnak, és hogy melyik az a pillanat, amikor helyet kell adni a fiataloknak, mert ez fontos a számunkra” – tette hozzá.
A sikertréner a 2018-as vb-t követően váltotta Jorge Sampaiót a válogatott élén, miután az argentinok a nyolcaddöntőben búcsúztak Oroszországban.
A 2022-es világbajnokságon aztán aranyéremre vezette Lionel Messiéket Katarban, egy évvel korábban pedig Copa Américát nyert együttesével. A FIFA által a 2022-es év edzőjének választott Scaloni szerződése 2026-ig szól az argentin szövetségnél.
(Borítókép: Julian Finney/Getty Images)