A Kisvárda-drukkerek nézni sem bírták, ahogy csapatukat elintézi a Fehérvár
További Futball cikkek
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
- Gyors gólváltás után hatalmas verést mért a Bayern München Gulácsiékra
- Beszólt a világbajnok mészáros a koreainak, erre az szögletből betekerte a labdát a kapuba
A Fehérvár birtokolta többet a labdát és a frissen igazolt szlovén Gradisar révén kétszer is veszélyeztetett az első húsz percben, illetve Katona távoli lövésénél is közbe kellett avatkoznia a hazaiak kapusának, Petkovicnak. A vendégeknél kezdőként ott volt a pályán a Ferencvárostól szerződtetett Sigér is, akinek a középpálya stabilizálásában jutott szerep. Az első félidő második felében kiegyenlített volt a játék, de nem nagyon tudtak helyzeteket kidolgozni a csapatok. A 41. percben Navratil a lecsorgó labdát ugyan a fehérvári kapu jobb alsó sarkába lőtte, de pár pillanattal korábban lesállás alakult ki a kisvárdai támadás során (0–0).
Az 56. percben beállt a Fehérvár egy másik új szerzeménye, az argentin Stefanelli is, pár pillanattal később pedig Gradisar vezetéshez juttatta a vendégeket: közelről fejelt a kapuba, miután Bese a jobb oldalon az alapvonal előtt utolérte és beívelte a labdát (0–1). Nem sokkal később Stefanelli is nagy helyzetbe került, de Petkovic vetődve szépen tisztázott előle.
A 70. percben hármat cserélt Feczkó Tamás, de a Kisvárda játéka nem vált veszélyesebbé, a Fehérvár pedig a hajrá elején növelte előnyét: megint Besétől érkezett jobbról középre a labda, Stefanelli pedig futtából 16 méterről kilőtte a hosszú felső sarkot (0–2). A hazai B-közép elhagyta a lelátót, majd egy szabadrúgásnál Larsen a saját kapujába csúsztatott, ezzel szépített a Kisvárda, saját erejéből azonban nem tudott helyzetet kialakítani (1–2).
A Zalaegerszeg a második tavaszi mérkőzését is megnyerte, ezúttal a Puskás Akadémia otthonában. A vendégegyüttes a Nagy Zsolt kezezése után – videós segítséggel – megítélt büntetőből szerzett vezetést a 15. percben. Antonio Mance tizenegyesére pedig annak ellenére sem tudott válaszolni a felcsúti együttes, hogy a találkozó jelentős részében mezőnyfölényben futballozott, sőt, egyszer a kapufát is eltalálta.
A ZTE ezzel a három ponttal beérte, sőt, jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte a már kilenc forduló óta nyeretlen Újpestet, így feljött a 9. helyre. A PAFC a 6. pozícióból várhatja a folytatást.
LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
Kisvárda–Fehérvár FC 1–2 (Larsen 86. – öngól, illetve Gradisar 56., Stefanelli 82.)
Puskás Akadémia–Zalaegerszeg 0–1 (A. Mance 15. – 11-esből)
(MTI)