Andi Brehméről nem tudtuk, melyik a jobb lába, egészen a vb-döntő 85. percéig…

A hétfő este szívroham következtében, 63 évesen elhunyt Andreas Brehme személyében minden idők talán legjobb balhátvédje távozott az élők sorából. Bár nyilván vannak olyanok, akik a brazil Roberto Carlos, az olasz Paolo Maldini vagy Giacinto Facchetti, a brazil Nilton Santos, esetleg két másik német extraklasszis, Paul Breitner vagy Philipp Lahm mellett tennék le a voksukat, jóllehet például Lahm jobbhátvédben kezdte, de a védelem bal oldalán is feltűnt. 

Brehme 86 alkalommal szerepelt a Német Szövetségi Köztársaság, majd az újraegyesítés után Németország válogatottjában, és 1984-től 1994-ig tíz évre kibérelte a balhátvéd posztját a Nationalelfben. Ebbe az évtizedbe három-három világ- és Európa-bajnokság fért bele, amelyek közül megnyerték az 1990-es világbajnokságot, ezüstérmesek lettek 1986-ban, ahogyan az 1992-es Európa-bajnokságon is. Brehme szinte valamennyi tornán bekerült az All Star-válogatottba, ami ékes bizonyítéka egyenletesen magas színvonalú teljesítményének.

Andi, ahogy becézték, az 1990-es olaszországi világbajnokságon ért fel a csúcsra. Nemcsak fantasztikus játékkal, hanem három pompás góllal is hozzájárult a Franz Beckenbauer szövetségi kapitány vezérelte gárda diadalához.

Az NSZK június 24-én Milánóban, a Stadio Giuseppe Meazzában Hollandiával csapott össze a nyolcaddöntőben. Ez volt az a botrányos mérkőzés, amelyen Frank Rijkaard minden különösebb ok nélkül leköpte Rudi Völlert, a németek csatárát, amiért az argentin bíró, Juan Carlos Loustau mindkettejüket (!) kiállította már a 22. percben. És amikor mentek lefelé, a holland még egyszer leköpte a németet…

Egyébként a németek végig uralták a meccset, a két milánói trió (Brehme, Lothar Matthäus és Jürgen Klinsmann az Internazionaléban, Rijkaard, Ruud Gullit és Marco van Basten a Milanban futballozott) közül az előbbi dominált. Klinsmann vezető gólja után Brehme a 85. percben parádés csavart bombát küldött a hosszú sarokba: 

A következő Brehme-gólhoz Torinóba kellett utazni, a Stadio delle Alpiban az elődöntőben Anglia volt a németek ellenfele. A 60. percben Hässlert felvágták az angolok, a 24 méteres szabadrúgást Littbarski lepöccintette Brehmének, és a balbekk ballal rábombázta. A labda megpattant a bevetődő Parker lábán, és magas ívben a 40 éves Peter Shilton fölött a léc alá vágódott. 

Gary Lineker a 80. percben kiegyenlített, és jött a hosszabbítás, majd a tizenegyesek. Az elsőt Brehme lőtte, ezúttal jobbal, magabiztosan a jobb sarokba.

Amúgy a párbajt 4–3-ra a németek nyerték, mert az angoloktól Pearce és Waddle is hibázott.

A döntőt a római Stadio Olimpicóban játszották, Németország ellenfele az isteni Diego Maradona vezérelte címvédő argentin válogatott volt. A párharcban a nyomasztó német fölény csak nem akart góllá érni, mígnem a 85. percben Ruggeri felvágta Völlert a tizenhatoson belül, tizenegyes. Brehme állt a labda mögé, és halálos nyugalommal a jobb sarokba lőtt.

Megint jobbal, úgyhogy most már tényleg azt hihette bárki, hogy született jobblábas.

Mert ugye az ember mégsem rúgja a világbajnoki címről döntő büntetőt a gyengébbik lábával…

A tizenegyest egyébként Lothar Matthäusnak kellett volna elvégeznie, de ő cipőt cserélt a szünetben, és ezért nem vállalta. Az esztendő későbbi aranylabdása – aki 2003 decembere és 2006 januárja között irányította a magyar válogatottat – szólt Brehmének, hogy rúgja ő, és Andi halálos nyugalommal odaállt, majd belőtte.

Akárhol megkérdeznek, a repülőtéren, a boltban, az utcán, mindig azt mondom, cseppet sem izgultam. Odaálltam, és bevágtam oda, ahová szoktam a tizenegyeseket: a jobb alsó sarokba. 

Ezt mondta Andi egy interjúban, mintha mi sem lenne egyszerűbb annál, mint berúgni élete legfontosabb büntetőjét…

aki aztán a szövetségi kapitánya lett. Brehme alig több mint egy hónappal követte bálványát, a januárban elhunyt Kaisert.