
Folytatódott a Zalaegerszeg nagy sorozata az NB I-ben
Jól kezdett a házigazda ZTE, már a 10. percben megszerezte a vezetést, a gólszerző éppen a Kecskeméttől érkezett Kiss Bence volt.
A folytatásban kiegyenlített volt a küzdelem, a vendéglátók azonban nem sokkal a szünet előtt növelték előnyüket, az előző fordulóban a Paks otthonában duplázó Yohan Croizet verte meg egy az egyben az emberét, és lőtt a rövid felsőbe.
A vendégek hármas cserével frissítettek a szünetben, aminek gyorsan meg is lett az eredménye, Zeke Márió a 60. percben szépített.

A góltól új lendületet kapott a Kecskemét, a ZTE pedig így főként a kontrákra összpontosított, egy ilyen ellentámadás végén pedig a nemrég az FTC-től kölcsönbe érkezett és a Paks ellen is eredményes Gruber Zsombor egy kipattanót értékesítve eldöntötte a három pont sorsát.
A ZTE ezzel továbbra is veretlen még 2024-ben, idei ötödik bajnokiján ez volt a negyedik sikere, írja az MTI.
Labdarúgás
OTP Bank Liga, 22. forduló:
- Zalaegerszegi TE FC-Kecskeméti TE 3–1
