
A bajnokságban éllovas Paks hosszabbítás után ejtette ki az Újpestet a kupából
További Futball cikkek
-
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
- Összegyűlnek Budapesten a futballvilág vezető szereplői, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket
- „Nem követtem el komoly bűnt, nem ítéltek börtönbüntetésre, mégis úgy érzem magam”
- Soha nem látott díjazás jön a klub-vb-n, többet lehet keresni, mint a Bajnokok Ligájában
- Nagy csapás érte a Bayern Münchent, két kulcsjátékosa is megsérült
A játéknap korábbi mérkőzésén a másodosztályban listavezető Nyíregyháza könnyedén jutott tovább a Szentlőrinc vendégeként, és aratott 5–1-es győzelmet. A piros-kékek már a második percben vezetést szereztek a végül mesterhármast elérő Novák Csanád góljával, ám ekkor még egyenlíteni tudott a Merkantil Bank Ligából tavaly kiesett hazai csapat. Az újabb nyíregyházi gólokra azonban már nem érkezett válasz, így magabiztosan diadalmaskodott az esélyesebb együttes.
A játéknap – egyúttal a nyolcaddöntő – utolsó mérkőzését az Újpest FC és a Paks játszotta. A kezdőrúgás előtt órákkal vált hivatalossá, hogy az újpestiek vezetőedzője, Mészöly Géza 1+2 hónapos eltiltást kapott megnyilvánulásáért, így nem ülhetett le csapata kispadjára.
Mészöly Géza több hónapos eltiltást kapott megnyilvánulása miatt
Döntött a szövetség Fegyelmi Bizottsága.
A mérkőzést az élvonalban éllovas Paks kezdte aktívabban, az 5. percben Haraszti beadásából Hahn fejelhetett, de ekkor még Pauljevics résen volt. Bő negyed órával később viszont már tehetetlen volt az Újpest kapusa: Hahn kezelte le szépen a labdát a tizenhatoson belül, a hazai védők csak közelről nézték az eseményeket, majd a Paks támadója az érkező Skribek elé készített, aki 11 méterről jobbal, a bal alsó sarokba gurított, 0–1.
Az első félidő hátralévő részében nem született újabb gól, így vendég előnnyel fordultak a felek. A folytatásban viszont nem sokáig vezetett a Paks, a 47. percben a csereként beálló Mörschel centerezett, a jó ütemben érkező Radosevics pedig 13 méterről a léc alá lőtt, 1–1.
Az egyenlítést követően újra a vendégcsapat volt aktívabb, Haraszti került ziccerbe az ötös sarkánál, de lövését Banai kapufára tolta, majd onnan a labda visszapattant a mezőnybe. Néhány pillanattal később újra Banainak akadt dolga, most Mezei vette le a labdát 11 méterre a kaputól, majd ballal a bal alsó sarkot célozta meg, de az újpesti kapus bravúrral hárított.
Rákanyarodva a rendes játékidő utolsó 10 percére újra Mezei volt főszerepben, ezúttal 23 méterről, középről végzett el szabadrúgást, és ugyan a labda veszélyesen szállt kapu felé, végül elkerülte azt. A ráadás második percében Radosevics és Szabó találkoztak a tizenhatoson belül, az újpesti kirúgta a vendégjátékos lábát, így a videóbíró ellenőrzése után büntetőhöz jutott a Paks.
A 95. percben Mezei kihagyta a lehetőséget, Banai tökéletesen érezte az irányt és hárított, életben tartva az Újpest továbbjutás kapcsán szőtt reményeit.
Következhetett a kétszer 15 perc hosszabbítás. Az első negyedóra nagyobb gólhelyzet nélkül telt el, a 110. percben viszont újra zörrent az Újpest hálója. Böde kiválóan ugratta ki Könyvest, aki a védők szorításában megtartotta a labdát, betört a 16-oson belülre, majd 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 1–2.
Az utolsó percekben az Újpest mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, de végül nem jött össze az újabb gól, így a Paks jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.
Magyar Kupa, nyolcaddöntő
- Szentlőrinc (NB III)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 1–5 (1–3)
- Újpest FC–Paksi FC hosszabbítás után 1–2 (0–1)
A mérkőzés után az M4Sport stúdiójában kisorsolták a negyeddöntő párosításait. A két évvel ezelőtti finalista Paks a Vasas vendége lesz, míg a bajnokságban címvédő Ferencváros Diósgyőrbe látogat.
A negyeddöntő párosításai:
- Kisvárda – MTK Budapest
- Nyíregyháza Spartacus (II.) – Kecskeméti TE
- DVTK – Ferencvárosi TC
- Vasas (II.) – Paksi FC

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
24 perce
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Uniós törvényt sérthet, ha a magyarországon arcfelismerő rendszerekkel figyelik meg, kik vesznek részt a Pride-on
Az ilyen tevékenység a GDPR szerint is aggályos lehet.
20 perce
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hackerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
22 perce
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Címlapon
Tízéves rekordot döntött meg a múzeum, őrzi vezető helyét
Ádáz verseny folyik a látogatókért.
23 perce
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Címlapon
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben
Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.
20 perce
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
29 perce
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03