
- Sport
- Futball
- magyar válogatott
- magyar labdarúgó-válogatott
- puskás aréna
- felkészülési mérkőzés
- mlsz
- kezdési időpont
Hivatalossá váltak a magyar válogatott következő mérkőzéseinek kezdési időpontjai
Az MLSZ közösségi oldalán csütörtökön közölte, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány együttese március 26-án 19 órától fogadja a koszovói csapatot a Puskás Arénában. Egy nappal korábban pedig az derült ki, hogy március 22-én, a törökök elleni felkészülési mérkőzés 20.45-kor kezdődik ugyanott.
Megvan a magyar válogatott következő meccsének kezdési időpontja
Az ellenfél Törökország lesz.
A nyári Európa-bajnokságot megelőző közvetlen felkészülés során a magyar válogatott június 4-én Írország vendégeként Dublinban, az Európa-liga döntőjének is otthont adó, ötvenezer néző befogadására alkalmas Aviva Stadionban lép pályára, a főpróbát pedig a tervek szerint a debreceni Nagyerdei Stadionban tartja négy nappal később Izrael ellen.
A 12 mérkőzés óta veretlen magyar csapat a június 14-én kezdődő Eb-n elsőként Svájccal találkozik Kölnben, majd Stuttgartban előbb a házigazda német, aztán a skót együttes lesz az ellenfele a csoportkörben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
31 perce
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
4 órája
- Sport
Marco Rossi: Fejben szétestünk, mentálisan nem voltunk elég erősek
Az olasz kapitány hiányolta az egyenlő mércét a játékvezetők részéről.
5 perce
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Címlapon
Zombi drognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
13 perce
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
38 perce
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
17 perce
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
3 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
8 órája
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50