Zsinórban a negyedik vereség már nem fért bele: edzőt váltottak Rómában
A római klub szerdán hozta nyilvánosságra a 65 éves tréner döntését, illetve Martusciello kinevezését.
A korábban a Napolit, a Chelsea-t és a Juventust is edző Sarri 2021 júniusa óta irányította a Laziót, amellyel az előző szezonban második helyen végzett, a mostaniban pedig bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe – írta az MTI.
A csapat teljesítménye ugyanakkor az idényben messze elmarad a 2022–2023-as szezon mutatóitól. A Lazio az Olasz Kupában az elődöntőbe jutott, de a bajnokságban a legutóbbi öt meccséből négyet elveszített, és már 11 pont a hátránya a negyedik helyen álló Bolognával szemben, a BL nyolcaddöntőjében pedig hiába győzte le hazai pályán 1–0-ra a Bayern Münchent, a múlt heti visszavágón simán, 3–0-ra kikapott és kiesett.
(MTI)