- Sport
- Futball
- premier league
- angol foci
- olasz foci
- serie a
- newcastle united
- ac milan
- sportfogadás
- sandro tonali
- eddie howe
„Szenvedett már eleget!” – védelmezi edzője a fogadásfüggő futballsztárt
Korábbi eltiltása sem járt még le, ismét komoly bajba került Sandro Tonali, a Newcastle United olasz válogatott középpályása. Az angol szövetség (FA) csütörtökön illegális sportfogadás miatt vizsgálatot indított a 23 éves, jelentések szerint szerencsejáték-függőségben szenvedő játékossal szemben.
Tonali neve először múlt nyáron került szóba az olasz labdarúgást átszövő fogadási botrányban. A vizsgálat őszre hozott eredményt, a játékost pedig többedmagával együtt elítélte az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC), majd ezt az eltiltást az európai testület (UEFA) az összes tagállamra kiterjesztette, így a játékos október óta nem léphetett pályára.
Most még nagyobb bajba kerülhet, ugyanis a gyanú szerint tavaly augusztus 12-e és október 12-e között ötvenszer fogadott mérkőzésekre a szigetországban.
A Tonali jelenlegi csapata, a Newcastle United menedzserének szavai alapján nem lepődtek meg azon, hogy az olasz játékos körül újabb botrány van kirobbanóban.
„Ez a betegség aligha szűnhet meg pusztán azzal, hogy Angliába költözik valaki. Az embereknek így kell nézni az ügyére, nem pedig elhamarkodottan ítélkezni felette, még nagyobb büntetésért kiáltva. A probléma ennél mélyebben gyökeredzik. Eleget szenvedett, megérdemli a segítségünket” – állt ki Tonali mellett Eddie Howe. A szakember nyilatkozatát Fabrizio Romano olasz átigazolási szakíró idézte az X-en (korábbi nevén: Twitter).
Tonalinak jövő péntekig kell válaszolnia az FA vádjaira. Klubja tudomásul vette az eljárás elindítását, és továbbra is támogatásáról biztosította a labdarúgóját, aki teljes mértékben együttműködik a vizsgálat lefolytatásában.
A Newcastle United tavaly Bajnokok Ligája-indulást érő helyen zárt a Premier League-ben, ebben a szezonban viszont szinte biztosan lemaradt a nemzetközi kupaszereplésről, mivel csupán tizedik helyen áll az angol élvonalban – jegyezte meg korábban az üggyel kapcsolatban az MTI.
A 23 éves futballista júliusban 60 millió fontért igazolt az AC Milantól a Szarkákhoz, akiknél mindössze 12-szer tudott pályára lépni, mielőtt életbe lépett a jelenlegi eltiltása.