A magyar válogatott nem tudott győzni Szlovákiában
A decemberi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatott támadó szellemben lépett pályára, és több ígéretes helyzetet is kidolgozott a csehek kapuja előtt, ezeket azonban nem sikerült gólra váltania. A csehek végül a 16. percben szereztek a vezetést, de Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese még a szünet előtt egyenlített.
A fordulás után inkább a csehek irányítottak, de az Újpestből beválogatott Gémesi Gergő bravúrosan védett, így sokáig nem változott az eredmény. A második félidő derekán a félpályánál hátulról tarkón könyökölték az egyik magyar játékost, aki elesett és földön is maradt, a csehek pedig kettő az egyben mehettek a magyar kapu felé. Gémesi tehetetlen volt, így a rivális ismét átvette a vezetést (2–1). A hajrában öt a négy elleni játékra váltottak a magyarok, de az ellenfél térfelén labdát vesztettek, ezt azonnal kihasználták a csehek, akik üreskapus találattal lezárták a mérkőzést.
A magyar csapat az első összecsapáson 4–1-re kikapott a házigazda szlovákoktól, majd 2–2-es döntetlent játszott a svédekkel, így két vereséggel és egy döntetlennel zárta a négycsapatos tornát – összegzett az MTI.