- Sport
- Futball
- szombathelyi haladás
- aleksandar jovic
- merkantil bank liga
- szombathely
- vezetőedző
- lemondás
A Szombathelyi Haladás szerb vezetőedzője azonnali hatállyal benyújtotta lemondását
A magyar labdarúgó-másodosztályban (Merkantil Bank Liga) szereplő Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Alekszandra Jovics azonnali hatállyal benyújtotta lemondását – közölte a klub honlapján.
A szerb szakember 2023 júniusában érkezett Szombathelyre, 31 mérkőzésen irányította a csapatot, ezalatt kilenc győzelem, 11 döntetlen és 11 vereség a mérlege. A Szombathely jelenleg a másodosztály 13. helyén áll, három fordulóval a vége előtt hat pont az előnye a kieső helyen álló Pécshez képest.
A szombathelyi csapat közleménye szerint Jovics vezetőedző a keddi edzés után közölte döntését a játékosokkal, és azt is, hogy Rúzsa Iván másodedző is távozik.
A klub vezetősége haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a hétfői, Vasas FC elleni mérkőzésen már ismét teljes legyen a stáb
– tette hozzá a Szombathelyi Haladás.