Gólzáporos rangadót nyert a Győri ETO, hatalmas lépést tett a feljutás felé
Hatalmas tétje volt a hétfő esti rangadónak, mivel a tavaly élvonalból kieső Vasas egy ponttal „vezetett” a harmadik helyezett Győr előtt két fordulóval a vége előtt. Az angyalföldi csapat annak tudatában léphetett pályára, amennyiben legyőzi idegenben az ETO-t, úgy bebiztosítja feljutását a legjobbak közé.
Ennek érdekében nagyon hamar előnybe is került a Vasas, Radó András már a harmadik percben eredményes volt, de gyorsan jött a válasz: Szépe János egalizált, így alig telt el 10 perc, már két gól esett a mérkőzésen.
A gólok viszont továbbra is csak potyogtak, a Vasas gólvágója, Tóth Milán a 10. percben újra előnyhöz jutatta a vendégcsapatot. Az angyalföldiek most tovább őrizték előnyüket, mint tették azt a mérkőzés elején, de ez sem volt elegendő arra, hogy előnnyel vonuljanak félidőre, mivel Nenad Lukic újra döntetlenre alakította az állást.
Sőt, Claudiu Bumba az első játékrész hosszabbításában a Győrt jutatta előnyhöz, így öt gól esett az első félidőben.
Amennyire gólgazdag, fordulatos volt a játék képe az első 45 percben, annyira vettek vissza a tempóból a csapatok a folytatásban, az ETO pedig próbálta őrizni egygólos előnyét. Ez végül összejött, még a hét perces hosszabbítás sem segített a Vasason, így a Győr rendkívül fontos győzelmet aratott, és közel került a feljutáshoz. A győriek amennyiben megnyerik utolsó mérkőzésüket, úgy újra az első osztályban szerepelhetnek, amelyre legutóbb a 2014–2015-ös szezonban volt példa.
Az már korábban eldőlt, hogy a Nyíregyháza bajnokként jövőre az élvonalban szerepelhet. A másodosztályú bajnokság utolsó, 34. fordulóját vasárnap rendezik, minden mérkőzést egy időben. A Győr az Ajka vendége lesz, míg a Vasas hazai pályán játszik a Soroksárral.
Merkantil Bank Liga, 33. forduló
- Győri ETO – Vasas 3–2 (3–2)