
Shakira kétmillió dollárt zsebelt be „ezért a sz.rért”
További Futball cikkek
-
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
- Összegyűlnek Budapesten a futballvilág vezető szereplői, izgalmas programokkal várják az érdeklődőket
- „Nem követtem el komoly bűnt, nem ítéltek börtönbüntetésre, mégis úgy érzem magam”
- Soha nem látott díjazás jön a klub-vb-n, többet lehet keresni, mint a Bajnokok Ligájában
- Nagy csapás érte a Bayern Münchent, két kulcsjátékosa is megsérült
A rendező CONMEBOL, a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség meg akarta adni a módját a legutóbbi Copa América döntőjének, ezért pénzt nem kímélve a kolumbiai énekesnőt, Shakirát szerződtették a finálé szünetében tartott show-ra. Pedig akkor még nem is tudták, hogy a díva hazájának válogatottja, Kolumbia lesz a mérkőzés egyik résztvevője.
Shakira már-már örökös résztvevője a nagy futballtornáknak, hiszen szerepelt a 2006-os németországi, a 2010-es dél-afrikai és a 2014-es brazíliai vb-n is.
2006-ban, Berlinben a Hips Don't Lie (A csípők nem hazudnak) című számot adta elő a berlini záróünnepségen:
Négy évvel később, Dél-Afrikában a Waka Wakával robbantotta fel a johannesburgi Soccer City stadiont.
És még 2014-re, a brazíliai világbajnokságra is maradt Shakirának sláger a tarsolyában, a La La La:
Szóval, a kolumbiai énekesnő már-már elmaradhatatlan attrakciója a nagy futballeseményeknek. Nagyot nem hibázhatnak a rendezők, ha vele akarják feldobni a hangulatot a félidőben, ahogy múlt vasárnap Miamiban is tették:
🎶🇨🇴@shakira performs at halftime of the Copa América 2024 Final in Miami 🔥 pic.twitter.com/9BfawNas0X
— FOX Soccer (@FOXSoccer) July 15, 2024
A popdíva előadása feledtette a tömeggel a kezdés előtt kialakult káoszt, ami miatt jócskán késett a kezdő sípszó. Shakira egyébként előhúzta a tárból a Hips Don't Lie-t is, gondolván, hogy ami egyszer bevált, jó lesz most is.
Sajnos azonban a szünet – nem csak Shakira miatt, hiszen az ő előadása csupán hétperces volt – csaknem félórásra nyúlt, ami nem tetszett a publikumnak. Egy argentin kisfiú keresetlen szavakkal adott hangot a véleményének:
"Esta Shakira, 30 minutos para hacer ese concierto de mierda, encima en ingles"
— ElBuni (@therealbuni) July 16, 2024
Hablo con la verdad el pibito jsjs pic.twitter.com/OHOe9vHxNO
Ez a Shakira… 30 percig tartott ez a sz.r koncert, ráadásul nem is spanyolul énekelt, hanem angolul…
A döntőt egyébként hosszabbításban 1–0-ra Argentína nyerte meg. Persze olyan nagyon Shakira sem szomorkodott, bár nagyon szurkolt szülőhazája válogatottjának. A keserűségét ugyanis megédesítette a kétmillió dolláros, azaz 717 millió forintos gázsi.
Hatalmas botránnyal kezdődött, Messi sérülésével folytatódott, végül Argentína sikerével zárult a Copa
Argentína tizenhatodszor hódította el a Copa Américát.
Hét percért nem rossz.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
16 perce
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
55 perce
- Sport
Megszületett a magyar válogatott klasszisának második gyermeke
Még tavaly novemberben jelentette be, hogy felesége gyermeket vár.
37 perce
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
3 órája
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
23 perce
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
3 órája
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
8 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
6 órája
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
5 órája
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03