Marco Rossi: Boldog születésnapot, Magyarország!
A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember esetében nem ritka, hogy magyarul köszönti követőit, ahogyan tette ezt újévi köszöntőjében is.
Ezúttal az államalapítás kapcsán ragadott billentyűzetet, és köszöntötte Magyarországot:
„Boldog születésnapot, Magyarország!” – írta közösségi felületein egy-egy szív és egy magyar zászló kíséretében.
Az 59 éves szakember 2012-ben érkezett hazánkba, ahol előbb a Honvéd edzőjeként bajnoki címet szerzett, majd egy rövid dunaszerdahelyi időszakot követően a válogatott szövetségi kapitánya lett. Irányításával a nemzeti együttes kijutott a legutóbbi két Európa-bajnokságra, a Nemzetek Ligájában pedig előbb felkerült, majd bennmaradt az A ligában.
Rossit a legutóbbi négy évben háromszor választották meg a legjobb honi edzőnek, csak a vívókat trenírozó Decsi András 2021-es elsősége töri meg a sormintát.
(Borítókép: Alex Caparros - UEFA/UEFA via Getty Images)