Zalaegerszegen sem szakadt meg a Kecskemét pocsék idegenbeli sorozata
A kezdés előtt Juhász Istvánra, a Ferencváros 79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes labdarúgójára, valamint Nagy Bélára, a korábbi játékvezetőre emlékeztek a stadionban lévők.
Közepes iramban kezdődött a mérkőzés, kezdetben a vendégek a játék szinte minden elemében ellenfelük fölé nőttek. Többet birtokolták a labdát, több kísérletük és kaput eltaláló lövésük, valamint szögletük volt, és az egyik sarokrúgás után nagyot kellett védenie Gundel-Takács Bencének. Negyedóra elteltével aztán feléledt, egyre aktívabbá vált a ZTE, ennek hamarosan egy gól lett az eredménye: Dénes Csanád Vilmos remek beadását követően a 150. NB I-es meccsén szereplő Sajbán Máté talált a kapuba. Néhány perccel később akár meg is duplázhatta volna előnyét a hazai csapat, a horvát Kristian Fucak azonban ziccerben hibázott. A folytatásban hullámzott a mérkőzés, mindkét oldalon adódtak helyzetek, majd Katona Levente nagyszerű egyéni megmozdulása után Lukács Dániel egy kipattanóból egyenlített. A játék képe alapján igazságosnak tűnt, hogy a szünetre döntetlen állásnál vonultak el a csapatok.
A fordulás után kissé visszaesett az iram, sokáig mindkét együttes óvatosan játszott, nem vállalt felesleges kockázatot, így helyzetek sem alakultak ki. A félidő derekán aztán megélénkült a találkozó, előbb egy szabadrúgás után ismét vezetést szerzett a házigazda – Bakti Balázs beadására Csóka Dániel érkezett pontosan –, majd kapufát rúgott a Kecskemét. A hajrában eredményesen őrizte előnyét a hazai csapat, amely a csereként beállt Németh Dániel révén kétszer is végleg eldönthette volna a három pont sorsát, de végül maradt az egygólos győzelem.
Zalaegerszegi TE–Kecskeméti TE 2–1 (1–1)
Gólszerzők: Sajbán (22.), Csóka (68.), illetve Lukács (34.)