![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A korábbi sikerkapitány sem tudta kirángatni a válogatottat a gödörből
![ausztrália szaúd-arábia](https://kep.index.hu/1/0/5921/59218/592189/59218991_343b0f872cebe54516f5c234caf2ef61_wm.jpg)
Volt, hogy kukásként kereste a kenyerét a vb szenzációjának kovácsa
35 millió szaúdi napját aranyozta be a francia mágus.
Ez volt a vendégcsapat első mérkőzése Roberto Mancini kirúgása óta, de a világbajnokságon a végső győztes Argentínát legyőző Hervé Renard sem tudta megszakítani a nyeretlenségi szériát.
Kirúgták a világ legjobban fizetett futballedzőjét
Roberto Mancini évi 21 millió fontot keresett Szaúd-Arábiában.
Ezzel az eredménnyel mindkét csapat egy győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel áll öt fordulót követően, ezzel egyrészt négy pont a hátrány a négy meccset játszó Japán mögött, másrészt a vb-indulást érő második helyért csak egy ponttal előzik Bahreint.
Az ázsiai selejtezősorozat harmadik szakaszában a három csoport első két helyezettje automatikusan kijut az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezendő viadalra, a harmadik–negyedik pozícióban zárókat két hármas csoportra osztják, ahonnan az elsők ugyancsak készülhetnek a világbajnokságra, a másodikak pedig kétmeccses párharcban döntik el, melyikük vehet részt az interkontinentális pótselejtezőn, tehát akár kilenc ázsiai tagszövetség csapata is indulhat 2026-ban.
(Borítókép: Darrian Traynor / Getty Images)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
20 perce
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen
Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.
február 6., 07:47
- Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon
Edzésen történt a baj.
február 6., 23:35
- Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en
A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.
február 6., 14:40
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool
Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.
február 6., 22:42
- Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.
február 6., 13:33
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re
Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.
február 6., 10:44
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Sport
Szoboszlaiékat sem hagyja hidegen a hétvégét meghatározó amerikai őrület
A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.
február 6., 12:25
- Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése
Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.
február 6., 09:18
- Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között
Különleges hétvége előtt állnak.
február 6., 10:17
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
12 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
13 órája
- Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
február 6., 10:09
- Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
február 6., 11:48
- Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása
Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?
február 6., 13:20
- Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára
Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.
február 6., 12:03
- Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség
Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.
február 6., 12:00