Mégis lesz néhány magyar szurkoló az amszterdami stadionban szombat este
További Futball cikkek
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
- IDEA Intézet: az 1,3 millió Fradi-drukker háromnegyede Fidesz- vagy Mi Hazánk-szavazó
- Hatalmas bajban a Chelsea sztárja, doppingvétség miatt kaphat többéves eltiltást
Elsősorban Hollandiában élő magyarok juthatnak be a Nemzetek Ligája élvonalában sorra kerülő találkozóra, mivel a hazai oldalra hollandiai lakcímmel rendelkező érdeklődők válthattak jegyet.
„Már a sorsolás pillanatában tudtam, hogy kimegyek erre a meccsre. Persze azt terveztem, hogy a vendégszektorba, mert mégiscsak jobb sok száz magyar között kiabálni, hogy Ria, ria, Hungária” – mondta az MTI-nek egy több mint tíz éve Amszterdamban élő informatikus grafikus. „Amikor kiderült, hogy a folyamatban lévő fegyelmi vizsgálat miatt a magyar szövetség nem kezdi meg a jegyárusítást, már sejthető volt, hogy hivatalosan nem lehetnek majd vendégdrukkerek a stadionban, ezért azonnal vettem jegyet a hazaiak közé, mert már csak néhány belépő volt elérhető”.
Ön szerint hogyan végez a magyar válogatott a Nemzetek Ligája A divíziós csoportjában?
A budapesti születésű fiatalember minden bizonnyal valóban bejut majd a létesítménybe, mivel rendelkezik amszterdami lakcímmel. De vannak olyanok, akik valószínűleg hiába utaztak a holland fővárosba, csak televízión keresztül követhetik majd a mérkőzést.
Egy kozármislenyi társaság elárulta, hogy többen vettek jegyet a hazai szektorokba, de többüknek törölték a foglalását és visszautalták a pénzüket. Ennek ellenére az utazásról nem mondtak le, mivel a repülőjegyet már nem lehetett visszamondani. Mint hozzátették, megpróbálnak bejutni a stadionba, de ha nem járnak sikerrel, akkor egy közeli pubban nézik majd az összecsapást.
A több mint 55 ezer néző befogadására alkalmas aréna környékén 15 órától jelentek meg az első szimpatizánsok, akik természetesen többnyire tetőtől talpig narancsszínbe öltöztek. Az első ételt és italt, valamint futballszuveníreket árusító standok is ekkor nyitottak.
A Hollandia–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés szombat este 20 óra 45 perckor kezdődik a Johan Cruyff Stadionban, több mint 50 ezer néző előtt. Az Index percről percre közvetítéssel és helyszíni tartalmakkal tudósít a mérkőzésről.
Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport
5. forduló (november 16.)
- 20.45: Hollandia–Magyarország (Amszterdam)
- 20.45: Németország–Bosznia-Hercegovina
6. forduló (november 19.)
- 20.45: Magyarország–Németország
- 20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia
A csoport állása: 1. Németország: 10 pont (10–3), 2. Hollandia: 5 (8–6), 3. Magyarország: 5 (3–6), 4. Bosznia-Hercegovina: 1 (3–9)