új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 10 perc plusz néhány perc hosszabbítás maradt hátra a Grúzia–Csehország találkozóból. A csehek az egyenlítő góljuk óta sem vettek vissza a tempóból, szinte futószalagon vezetik a támadásokat, a grúz kapus pedig több bravúrt is bemutatott az utóbbi percekben. Most éppen Jurásek bal oldali beadását Chytil fejelte kapura, megelőzve a grúz csapatkapitányt, de fejese centiméterekkel elkerülte a kaput. 

    GettyImages-2158734543
    Fotó: Getty Images
  • A játék képe a második félidő első perceiben sem változott, a csehek futballoztak mezőnyfölényben, egy szöglet után pedig összejött számukra az egyenlítés. A jobbról érkező sarokrúgás után a kapufa még mentette a grúzokat, de Patrick Schick jókor volt jó helyen, övé lett a kipattanó, és az üres kapuba pofozta a labdát, 1–1! Ezzel Schick lett a cseh válogatott történelmének legeredményesebb gólszerzője Európa-bajnokságokon. 

    GettyImages-2158732486
    Fotó: Getty Images
  • Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az orrtöréssel bajlódó Kylian Mbappé nem lépett pályára péntek este a Hollandia elleni csoportmérkőzésen, de a L'Équipe információi szerint szombaton már játékra jelentkezik. 

    GettyImages-2158131411
    Fotó: Getty Images

    A francia válogatottnál megszokott gyakorlat, hogy nagy tornákon, a mérkőzések másnapján edzőmérkőzéseket játszanak az alig, vagy egyáltalán nem foglalkoztatott labdarúgók számára.

    Németországban sincs ez másképpen, szombaton a Paderborn ificsapata ellen lépnek pályára Didier Deschamps azon játékosai, akik alig, vagy egyáltalán nem kaptak lehetőséget a kontinenstornán. Így Mbappé is pályára lép az ifisták ellen annak érdekében, hogy szokja az arcmaszk viselését, illetve tesztelje, hogyan lát a pályán azon keresztül. 

  • Az első félidő ráadásában az első, veszélyesebb beadás érkezett grúz oldalon, a labdába szerencsétlenül, kézzel kapott bele a kapu előterében Hranác, a videóbíró pedig megerősítette: büntető Grúziának. A pontrúgás elvégzését Mikautadze vállalta magára, és magabiztosan lőtte ki a jobb sarkot, 1–0!

    GettyImages-2158728938
    Fotó: Getty Images

    Az első félidő jelentős részében ugyan a csehek támadtak többet, volt előttük több komolyabb lehetőség, de mégis Grúzia vonulhat előnnyel félidőre. 

  • A grúzok alig lépték át saját térfelüket, a csehek mezőnyfölénye pedig a 22. percben góllá érett. Bal oldali hosszú bedodás után Hlozek elé pattant a labda, aki kissé balról, 5 méterről a kimozduló kapusba lőtt, a kipattantót viszont a kapuba fejelte, de kézzel segített rá, így a visszajátszás után érvénytelenítették a gólt. Marad a gól nélküli döntetlen. 

    GettyImages-2158725024
    Fotó: Getty Images
  • Stuttgart vásárcsarnoka, a Markthalle szép időben is a gasztronómia rajongóinak kedvelt helye, de az esőben a szokásosnál többen menekültek be ide szombat délután.

    A Puszta stand 1956 óta működik, Eleonóra (képünkön) 13 éve vezeti. Elmondása szerint a visszatérő magyar vásárlók mellett sok horvát és német is látogat ide. Szokatlan látvány a határainkon túl a kolbásszal, szalonnával megrakott pult, de csalamádé vagy túró rudi éppúgy kapható, mint pálinka és minden más ismert magyar ital.

    Image 20240622 150142 036
    Fotó: Gyöngyösi Balázs
  • Elkezdődött az F csoport második fordulójának első mérkőzése, a Grúzia–Csehország találkozó. Mindkét csapat vereséggel kezdte a tornát, így kulcsfontosságú lenne a pont, pontok megszerzése a feleknek. 

    GettyImages-2158144962
    Fotó: Getty Images
    • Georgia: Mamardasvili – Kvirkvelia, Kasia, Dvali – Citaisvili, Davitasvili, Mekvabisvili, Kocsorasvili, Kakabadze – Mikautadze, Kvarachelia. Szövetségi kapitány: Willy Sagnol
    • Csehország: Stanek – Holes, Hranác, Krejci – Coufal, Provod, Soucek, D. Jurásek – Cerny, Schick, Hlozek. Szövetségi kapitány: Ivan Hasek
  • Bár a sorsdöntő Skócia–Magyarország-mérkőzésig egyet még aludni kell, már szombat napközben a két ország szurkolóitól hangos Stuttgart központja, a Schlossplatz és környéke. A skót szoknyás urakat menetrendszerű „Ria-ria Hungáriával” köszöntik honfitársaink, próbálva meggyőzni az ellentábort, hogy a hurka jobb, mint a haggis.

    Egy sör 6,5 euró, de 35-ért 6-ot adnak, márpedig elég sokan vannak itt, akik önállóan is el tudnak fogyasztani fél tucattal. A hamburger 9,50 euró, a kebab 8,50. Vannak a magyar–skótra szabott szurkolói relikviák is, a meccsnapi sál 25 euró, a magyar válogatottpóló 30, míg a hivatalos mez 100 euróba kerül.


    Időközben leszakadt az ég, de a hirtelen jött vihar csak a szurkolói zóna melletti aktivitásoktól tántorítja el átmenetileg a drukkereket, mint például a teqball, a LED-falas célba rúgás vagy az élő csocsó.

  • A mostani Eb első 0–0-s mérkőzését játszotta Hollandia és Franciaország, és a futball históriájával és statisztikáival foglalkozó IFFHS a gólképtelenséget részben azzal magyarázza, hogy a galloknál nem lépett pályára legnagyobb sztárjuk, az osztrákok elleni találkozón orrtörést szenvedett Kylian Mbappé.

    Emellett a holland kapuban remekelt, és korrekordot állított fel Bart Verbruggen: 21 évesen és 307 naposan ő lett a legfiatalabb hálóőr, aki nem kapott gólt egy Eb-mérkőzésen.

    A meccs után a hollandok szövetségi kapitánya ingerülten nyilatkozott, ebben a cikkben írtunk arról, miért ment fel benne a pumpa.

  • A címvédő olasz labdarúgó-válogatott 1–0-ra kikapott Spanyolországtól a labdarúgó-Eb csoportkörének második fordulójában. Az eredmény láttán azt hihetnénk, hogy szoros meccset játszottak, pedig nem így volt, végig a spanyolok akarata érvényesült, ha nem véd jól Gianluigi Donnarumma, akár 3-4 gól is lehetett volna a különbség a két csapat között.

    A meccs után elég feszült volt a hangulat az olaszok főhadiszállásán, a La Gazzetta dello Sport című olasz újság úgy tudja, hogy Luciano Spalletti szövetségi kapitány és Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke összeveszett, írja a horvát Index. Utóbbi azt kifogásolta, hogy semmi nem köszönt vissza a pályán abból, amit a játékosok a meccs előtt begyakoroltak.

    A csoportkör utolsó fordulójában az olaszok az egy ponttal szerénykedő horvátokkal, a már továbbjutott spanyolok pedig az albánokkal játszanak, akiknek szintén egy pontjuk van a B csoportban.

  • A belgák a katari világbajnokságon Marokkótól elszenvedett vereséget követően sorozatban 15 összecsapáson át maradtak veretlenek, így a gyengécske csoportjuk legnagyobb favoritjaként várták a tornát. 

    Hogy aztán óriási meglepetésre kikapjanak Szlovákiától. Északi szomszédunk tegnap előnyről bukott Ukrajnával szemben, amelyet pedig Románia lepett meg a rajton.

    Ha ma a belgák visszatérnek a papírformához, és legyőzik Romániát, akkor az a helyzet áll elő, hogy két fordulót követően minden csapat három ponttal állhat.

    Azért félvállról nem vehetik a meccset, a két nemzet legutóbbi (felkészülési) meccsét (2012 novemberében) ugyanis Bukarestben a románok nyerték meg (2–1).

  • Hollandia gólt szerzett Franciaország ellen a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság második csoportkörében, a mérkőzés mégis gól nélküli döntetlennel ért véget.

    A hollandok szövetségi kapitánya, Ronald Koeman úgy érzi, hogy csapatát megfosztották a győzelemtől.

  • Az utolsó edzés sajtónyilvános részén 20 mezőnyjátékos vett részt, a régóta sérüléssel bajlódó Loic Nego egyéni munkát végzett, Balogh Botond továbbra is maródi.

    Szoboszlai Dominik regenerálóedzéssel indított, így társaitól külön készült ő is ebben a negyedórában.

    Callum Styles két hetet hagyott ki korábban, de az elmúlt napokban rendszeresen részt tudott venni a labdás edzéseken.

  • Georgia és Csehország első alkalommal találkozik egymással ma a hamburgi Volksparkstadionban az F csoport 2. mérkőzésén.

    Willy Sagnol együttese a 36. nemzet, amelyik Eb-n részt vehet, az első körben Törökország ellen rendkívül élvezetes meccset játszott a csapat, amely még a ráadásban is rohamozott az egyenlítésért, végül egy üres kapus góllal 3–1-re kikapott.

    A csehek sem jártak sokkal jobban, ők a 92. percben buktak el a portugálokkal szemben (1–2).

    A mieink szempontjából amúgy egy iksz lenne a legjobb, mert ez esetben az itteni harmadikat egy győzelemmel jó eséllyel előzhető lenne.

  • Mivel Portugália és Törökország is nyert, egy mai siker mindkettőnek továbbjutást érhet az egymás elleni meccsen. Előbbi csoportgyőztes is lesz, ha győz és Georgia nem veri meg Csehországot, utóbbi akkor lesz fixen első, ha nyer, és Csehország nem veri meg Georgiát.

    A csehek és a georgiaiak is elvérezhetnek ma egy újabb vereséggel, előbbieknek ehhez még az kellene, hogy a törökök ne kapjanak ki, utóbbiaknak pedig az, hogy a portugálok ne szenvedjenek vereséget.

  • A magyar válogatott legnagyobb szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade szombaton bejelentette, hogy a Skócia elleni mérkőzést megelőző szurkolói vonulás vasárnap 17:45-kor veszi kezdetét Stuttgartban, a Mittlerer Schlossgarten.

    „Mutassuk meg újfent a magyar virtus egységben rejlő erejét, a csapattól pedig csupán annyit kérünk, küzdjenek a legutolsó másodpercig” – írták a bejegyzésben.

  • Nekünk, európaiaknak most az Eb a legfontosabb, de közben zajlik egy másik rangos kontinenstorna is. Magyar idő szerint szombat hajnalban Peru és Chile labdarúgó-válogatottja gól nélküli döntetlent játszott egymással az Egyesült Államokban zajló Copa América csoportkörének első fordulójában.

    Szinte végig a chileiek játszottak fölényben, többet birtokolták a labdát (66–34 százalék) és több kapura lövésük volt (10–4), a peruiak azonban jól védekeztek, és már hat mérkőzés óta veretlenek – írja az MTI.

    A nyitómeccsen a címvédő Argentína 2–0-ra nyert Kanada ellen.

  • Nico Hülkenberg, a Formula–1-ben szereplő Haas istálló német autóversenyzője is Eb-lázban ég napok óta. A rutinos pilóta a hétvégi Spanyol Nagydíjon speciális festésű sisakban vezet, amit a német zászló színei láthatók.

    Hülkenberg azt üzente Julian Nagelsmann német szövetségi kapitánynak, hogy kész beállni a csapatába, ha szükség van rá.

    Az ő rajtszáma a 27-es, az Eb-n pedig 26 fős válogatottak vesznek részt, ezért viccelődött azzal, hogy a matematika logikáját követve őt kéne behívni, ha valaki kidőlne a Nationalelfből, amely vasárnap Svájc ellen vívja az utolsó csoportmeccsét a 2024-es tornán (a magyarok pedig Skócia ellen vívhatják ki a továbbjutást holnap 21:00 órától Stuttgartban).

  • A frankfurti szurkolói zónát pénteken egy zivatar miatt ideiglenesen bezárták. Még nem volt teljesen kiürítve a terület, amikor egy nagy fa kidőlt a még bent lévő szurkolók nagy rémületére.

    A német Bild azt írja, nem minden szurkoló hagyta el azonnal a zónát. A 20-30 méter magas fa éppen csak elkerülte azokat az embereket, akik annál a sörpadnál lézengtek, amit csak kevéssel került el a kidőlő fa és annak ágai. Szerencsére a szurkolók még időben félre tudtak ugrani.

  • A török labdarúgás új üstököse, Arda Güler nem érezte jól magát az első csoportmeccs után, ezért kérdésessé vált a játéka a szombati, Portugália elleni Európa-bajnoki mérkőzésen.

    A törökök szövetségi kapitánya, Vincenzo Montella pénteken azt mondta, hogy a Real Madrid fiatal játékosa fizikailag nincs 100 százalékos állapotban.

    Montella azt nem árulta el, hogy pontosan mi baja van a 19 éves tehetségnek.

    Güler a keddi, Georgia elleni 3–1-es győzelem alkalmával bombagólt lőtt, majd a 79. percben elhagyta a pályát.

  • Borzalmas jelenet játszódott le le a német fővárosban, miután az osztrák labdarúgó-válogatott 3–1-re legyőzte Lengyelországot. A berlini Olimpiai Stadionban egy lengyel futballszurkoló súlyosan megsérült, amikor lezuhant a lelátóról.

    Hirtelen csend lett, miközben az osztrákok vadul ünnepeltek. Orvosi vészhelyzet állt elő. Úgy tudjuk, hogy egy lengyel szurkoló segítségére siettek többen, de mi nem láttuk, pontosan mi történt

    – mondta az ARD műsorvezetője, Alexander Bommes élő adásban.

    A berlini tűzoltóság szóvivője később megerősítette, hogy egy férfi három métert zuhant a stadionban, írja a Kronen Zeitung.

    A szurkoló az incidens következtében rövid időre eszméletét vesztette, majd azonnal bevitték őt a kórházba – jelentették. Egyelőre nem világos, mi történt, de a rendőrség szerint nem lökték meg hátulról a szurkolót.

  • A mai nap az utolsó a 2024-es Eb-n, amelyen három mérkőzést rendeznek, 15 órás kezdéssel. Vasárnap kezdődik a csoportkör utolsó fordulója, napi két találkozóval, egy időben. Szombaton többek között pályára lép Portugália, továbbjutása bebiztosítása reményében, a belgákra pedig kulcsfontosságú találkozó vár. Íme, a program: 

    • 15.00 Csehország–Grúzia
    • 18.00 Portugália–Törökország
    • 21.00 Belgium–Románia

    Ezenkívül megtartja mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a magyar illetve a skót válogatott is. Tartsanak velünk! 

  • Az Európa-bajnokság nyolcadik játéknapján rendezték a Franciaország–Hollandia-rangadót Lipcsében, amely gól nélküli döntetlennel ért véget. Ezzel az eredménnyel pedig eldőlt, hogy a lengyelek biztos nem jutnak be a kieséses szakaszba.

    Azt, hogy mi történt a pénteki meccseken, illetve melyek voltak a nap legfontosabb eseményei, ide kattintva elevenítheti fel! 

  • Köszöntjük kedves Olvasóinkat!

    Ma újabb három mérkőzést rendeznek a németországi labdarúgó-Európa-bajnokságon, a portugálok és a belgák is pályára lépnek.

    Tartsanak velünk szombaton – majd ezt követően július 14-ig, a döntő napjáig –, élő hírfolyamunkban beszámolunk a nap legfontosabb történéseiről, amelyben természetesen kiemelt szerepet kap a három mérkőzés.

    Az Eb ideje alatt az Index meccsnapokon élő hírfolyammal jelentkezik, de lesznek pluszban percről percre tudósítások is, a magyar együttes találkozóiról mindenképp.