Bach Szilvia szakmát váltott nyugdíjba vonulása után
A 2022-es ellenzéki államfőjelölt szerint van harmadik út Sulyok Tamás leváltására.
Alkotmányjogi szempontból abszurd a helyzet, változtatni kell.
Rendkívüli nyitvatartással készülnek az ügyfélszolgálatok.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Az édesanyjáért kiabált, mielőtt a negyedik emeletről a mélybe zuhant egy 17 éves lány Szentlőrincen.
Sok salgótarjáni és környező településen élő nyugdíjas számára jelent segítséget a 20-ától érkező összeg.
Lakhatási válság bénítja meg az európai gazdaságot.
A legendás színész 64 éves korában hunyt el.
Több filmben szerepeltek közösen.
Azt mondta, egyetlen egy emberrel szeretne dolgozni.
A pillanat, amikor rájössz, hogy bárkvel helyettesíthető vagy.
A veszélyt a mikroműanyagok jelentik.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyar Péterék felkészületlenek.
Az új kormány kommunikációja is napirendre került: egyelőre nem világos, miért van szükség három kormányszóvivőre.
Struktúraváltás kezdődött a vasúttársaságnál.
Már kitűzték az első tárgyalás időpontját.
Teljes egészében állami finanszírozás mellett, beültetés előtti genetikai szűréssel született egészséges kisfiú egy SMA-érintett családban.
Balsai Móni, Lutter Imre, Turczi István, Ókovács Szilveszter is búcsúzik a színművésztől.
Több diplomatát is visszahívhatnak.
A lengyel csempészt a brit hatóságok fogták el.
Sajnos már nem vele fogja bemutatni új kötetét.
Saját magunkat buktatjuk le.
Korábban háttérbe szorított alkotók most ismét több lehetőséget kaphatnak.
Régóta ismerték egymást, filmes pályájuk is együtt indult.
Utána elindult a folyóhoz, meztelenül, a nők pedig követték.
A Bournemouth keddi döntetlenje után az utolsó kör előtt ünnepelhet a BL-döntős.
A vezetés uszításoktól mentes közgyűlést szeretne, és a nyugodt együttműködést keresi.
A katalán tréner korábbi pártfogoltja veszi át a City irányítását nyártól.
Terbócs István és Nagy Krisztián is duplázott az ötgólos világbajnoki siker során.
Kicsit sem lenne meglepő, ha a tréner ősszel újabb újoncoknak szavazna bizalmat a válogatottnál – Dibusz Dénes helyett.
Már papírja is van róla, hogy ő a világ legjobb női freedivere.
A csapatok mellett szurkolók és vendégek tízezrei érkeznek a magyar fővárosba.
Bejárta a Szalay utcai épületet, és munkába állt az új oktatási és gyermekügyi miniszter.
Alig egy héttel Trump után most a világ egy másik nagyhatalmának vezetője érkezik Pekingbe.
Magyar Péter május 31-ig adott haladékot a köztársasági elnöknek a lemondásra.
Két év hat hónap szabadságvesztésre ítélték Posta Imrét.
Szerencsére nem történt személyi sérülés a balesetben.
Saját lakásában lőtte agyon a fiatal lányt.
A miniszterelnök Lengyelországba tartva üzent közösségi oldalán.
Így lehetséges a várandósság endometriózissal.
Korábbi helyettesét kérte fel a honvédelmi miniszter.
Az Iron Maiden 50 éve ül a heavy metal trónján.
A kérdés az, hogy ki valójában ez a férfi.
Egy új kutatás lerombolt minden illúziót.
Nagy értékű céges részesedéseket bocsátanak licitre.
A Győr Plusz Média több kiadványa is érintett.
Még csak most kezdjük el felfogni, hogy hova juthatunk hamarosan.
A Mixtape mind filmőrülteknek, mind zenerajongóknak kötelező.
Bár a rendszeres mozgás minden kutya számára alapvető fontosságú, az energiaszint és a mozgásigény fajtánként jelentősen eltérhet.
Irracionálisnak tűnhet, hogy néha mitől retten meg egy macska; a konyha számos olyan dolgot rejt, amely a frászt hozza kedvenceinkre.
Az apró dél-koreai sziget valószínűleg örökre rejtve maradt volna a világ nagy része előtt, ha nincs egy különösen barátságos golden retriever.
Ezek a kis imahelyek gyakran egy-egy járvány, fogadalom vagy helyi legenda emlékét őrzik, és mindegyiknek saját története van.
A nemzetközi fine dining világából érkezik a hamarosan nyíló Gordon Ramsay Bar & Grill Budapest új konyhafőnöke.
10 kérdést válogattunk össze a magyar történelem egyik legismertebb személyiségének életéről. Teszteld a tudásodat!
Koncertekkel, sok-sok kézműveskedéssel, tánccal, közös alkotással és játékkal készülnek.
Június 4-én startol a Gourmet Fesztivál, amelynek témája a vidéki éttermek. Most bemutatták a menüt is.
A miniszter szerint teljes átvilágításra van szükség azért, hogy a közmédia a jövőben elláthassa köszszolgálati funkcióját.
Forgács Mariannt a Be Social CEO-ját arról kérdeztük, hogy a brandeknek és tartalomgyártóknak mely platformokat érdemes most használni.
A német bírósági döntés egyértelműen bizonyítja, hogy a fogyasztók és a hatóságok nem tűrik többé a rejtett áremeléseket.
A Burger King londoni maratonos kampánya a Whoppert a verseny utáni jutalomként mutatta be, valódi futók élményeire építve.
Az EU fellépne a közösségi oldalak addiktív funkciói ellen, hogy jobban védje a gyerekeket az online káros hatásoktól.
2029-ig hét új modellel készül a Ford: köztük öt személyautó is van, az egyik a Fiesta reinkarnációja lehet.
Az új Forza Horizon 6 kiszivárogtatója legálisan 9999. december 31-ig nem játszhat a játékkal, de a tiltást is sikerült megkerülnie.
A rendőrök kilökték, mire az autó a tetejére borult. Végül a három éves gyerek a saját lábán szállt ki a rommá tört autóból.
Balatonfüred, eső, szél, de a XII. Concours d’Elegance kitartott. Idén is csodákat láttunk a Tagore sétányon.
A Renault hamarosan bemutatja a Dél-Amerikába szánt platós haszongépjárművét, a Niagarát.
Egy ilyen eszköz esetében elég egy apró probléma és akár súlyos sérülés is lehet a vége a manővernek.
Sem a rendőrautó szirénájára, sem a dudálásra nem reagált, de a finn rendőrök megoldották, hogy megállítsák.
Új, közel 100 kilométeres elkerülő utat terveznek építeni Horvátországban, de csak évek múlva.
Megvan, mikor mutatkozhat be az 1-es BMW következő generációja. Egészen brutális változatokat is készülhetnek belőle.
Szokatlan hiba ütötte fel a fejét a Peugeot kisautójánál: túlságosan halk, ami bizonyos helyzetekben kifejezetten veszélyes is lehet.
Egy kanyar nem sikerült úgy, ahogy azt a vezető szerette volna.
A várandósság idején a hüvelyváladék mennyisége rendszerint növekszik. Ilyenkor sokan megijednek, hogy esetleg valamilyen fertőzés áll a változás mögött, ám nem biztos, hogy van ok az aggodalomra. Elmondjuk, mi áll a jelenség hátterében és azt is, milyen jelek utalhatnak problémára.
Támogatott tartalom
Az új eljárás a betegség személyreszabottabb kezelését is lehetővé teheti a jövőben.
A kiégés mindig másokkal történik meg. Mi inkább kimerültek vagyunk, sokszor a körülményeket okoljuk „nem túl jó” állapotunkért. Ez a szindróma nem egyenlő a fáradtsággal, és nem akarat kérdése, hogy érint-e bennünket.
Magyarország a szűrésre vonatkozó OECD-lista végén áll. A vastagbélrák tarol hazánkban, pedig azon kevés ráktípusok közé tartozik, amely szűréssel nemcsak korán felismerhető, hanem bizonyos esetekben meg is előzhető.
A sürgősségi fogamzásgátlás körül kialakult társadalmi és etikai viták gyakran összemossák a prevenciót a terhességmegszakítással, figyelmen kívül hagyva a biológiai tényeket.
Ha ellenérzéssel tölt el a gondolat, hogy betoljanak a „kattogó csőbe", nem vagy egyedül. Honnan ered, mennyire indokolt és hogyan kezelhető ez a félelem?
A magyar lakosság csaknem fele érintett magavérnyomás betegségben, sok a felderítetlen érintett. A hipertonia sokáig tünetmentes lehet, ám kezeletlenül évek alatt szinte valamennyi szervünket súlyosan károsíthatja. Ezért kell szűrni, mutatjuk, hogyan.
Tévhit, hogy a cöliákiát mindig hasi panaszok jelzik. Sok esetben még egyes orvosokat is megtévesztő panaszok utalnak rá. Ha felismerjük, a glutén elhagyásával teljesen jól lehetünk, máskülönben pokollá teheti az életünket.
A szakértő szerint olyan tünetekről van szó, amelyeket könnyen figyelmen kívül lehet hagyni.
A Cannes-i Filmfesztivál egyik legnagyobb csillaga idén a várandós Palvin Barbara.
Egy évszázadnyi történelem, emlék és reflektorfény: ezek a világsztárok a mai napig inspirációt jelentenek a fiatal generációk számára.
Komolyabb egészségügyi problémára is utalhatnak ezek a tünetek.