Semmivel sem volt rosszabb az idei Eb, Spanyolország mellett a VAR is fejlődött

Az angol és a francia válogatott teljesítménye elhomályosította sokak szemüvegét az Európa-bajnokságról alkotott teljes kép górcső alá vételekor.

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezeknek a játékosoknak a zöme közel ötven mérkőzéssel a lábában (válogatott-találkozók nélkül), egy megterhelő és nehéz szezont követően érkezik a válogatottak edzőtáborába. A közös munka leginkább a regenerációról, a frissítésről és mentális felkészítésről szól, mintsem hatalmas edzői elképzelések, új variációk begyakorlásáról, új taktikai elemek elsajátításáról. Erre nincsen idő.

A kiváló minőségű labdarúgók kiölik a kreativitást az edzői gondolkodásból

Ráadásul olyan minőséget képviselnek ezek a játékosok, többen is a két keretből, hogy joggal bízhatnak a szakvezetők egy-egy világsztár mérkőzéseket eldöntő megmozdulásaiban, utolsó pillanatos villanásaiban. Nem a közönséget kell szórakoztatni, hanem el kell jutni valahogy a döntőbe, bármi áron. Az esetleges siker majd a csapat felé fordítja a legnagyobb kritikusok fejét is, és a győzelmek úgyis elégedettséget eredményeznek majd a nap végén.

Miért kellene kockáztatni? Azonban a kérdés nem ennyire egyszerű.

Azok a játékosok, akik a topszintet képviselő klubcsapataikban egytől egyig támadófutballt játszanak, ahhoz vannak hozzászokva, hogy az idejük nagy részét az ellenfél védőharmadában töltik, rájuk nyomást gyakorolva, hibára késztetve a konstans védekezésben fáradót, azokat vissza lehet-e így fogni? Szabad-e elpazarolni csillogásukat, feláldozni kreativitásukat, képességeik kinyilatkoztatását a sajátos sikerrecept oltárán? Amennyiben világbajnoki döntőt és másodszor is Eb-finálét játszol, akkor valószínűleg nehezen keresed és találod meg a saját elképzeléseidben a hibát. A másik oldalt, a „Mi lett volna, ha” kezdetű mondatot meg úgy sem tudja senki bebizonyítani.

A cél közös, a célhoz vezető út azonban merőben más

A katari világbajnokságon pedig idő előtt búcsúzni kényszerült a két legkreatívabb, legjobb támadóstatisztikákat produkáló csapat, a német és a spanyol válogatott. El kell fogadni, hogy mindig lesznek olyan szövetségi kapitányi elképzelések, amelyek a teljes biztonságban és kockázatkerülésben látják leginkább a célhoz vezető utat, és lesznek olyanok is szerencsére, mint a három évvel ezelőtti olasz vagy az idei hispán gondolatok: támadófutballal is lehet sikert elérni. Bár mi, magyarok is csak ez előbbit ismerjük, de kétség nem fér ahhoz, hogy melyiket szeretik inkább a nézők.

Ettől függetlenül ez az Európa-bajnokság sem volt jobb vagy rosszabb, mint az előző tornák. 117 gól született, ami 2,3 gólt jelent átlagban, magyarul 39 percenként örülhettünk vagy búslakodhattunk hovatartozástól függően. 2021-ben, egy vírushelyzet utáni teljesen testidegen időszakot és átszervezést követően picit több gól esett (2,79/mérkőzés), 2016-ban azonban kevesebb, ott csak 42 percenként kezdhettek közepet a csapatok.

Ami viszont feltűnő volt az idei tornán, és ez magyarázatot adhat a minimálisan kevesebb találatra is, hogy tovább csökkent a különbség a topfutball és a felzárkózni szándékozók között. Most már nemcsak Magyarország tudja megnehezíteni a nagy csapatok dolgát, hanem velünk egy szintre emelkedett ezen a téren Szlovákia, Szlovénia, Georgia, Románia és Törökország is. Minimalizálódtak a különbségek, ahol közhellyel élve valóban csak apróságok döntenek: egy jó edzői döntés és a minőségi labdarúgók száma, teljesítménye. Következtetésképpen levonható, hogy ha szeretnénk tartani a lépést a világ elitjével, netalán feljebb is kerülni a futball táplálékláncának következő szintjére, és nagyobb vadakat is elfogyasztanánk, akkor több minőségi játékosra és jobb külföldi csapatokban játszókra lesz szükségünk. Ezen a ponton ismét előkerülhet az utánpótlás kérdése, hogy végre mi is 17–18 évesen nemzetközi szinten bemutatkozni és teljesíteni tudó fiatalokat neveljünk, pláne pénz-paripa-fegyver birtokában.

A meglepetést okozó csapatok pedig a három évvel ezelőtti magyar teljesítménytérképet rajzolták újra. A védekezési mutatók terén remekül teljesítettek, hatékonyak voltak a kevés lehetőséget kínáló támadások során. Szlovénia, Georgia és Törökország volt a sorrend a tisztázások számát mutató lista élén, de a szerelési kísérletek és a sikeres szerelések esetében is a dobogó környékén végeztek. A kreativitást és látványosságot imádók körében azonban nem ezek a csapatok váltották ki a szimpátiát.

Spanyolország nem csak a pályán utasított mindenkit maga mögé

Spanyolország először az Európa-bajnokságok történetében veretlenül, mind a hét mérkőzését megnyerve jutott fel a csúcsra. A statisztikai mutatók terén is. A 15 rúgott gól új Eb-rekord, legutóbb ilyen magasságokba a francia válogatott érkezett 1984-ben, 14 találattal. (Azért idézzük fel, hogy utóbbi esetében nyolccsapatos volt még az Eb-torna, a házigazdaként győztes franciák öt meccset játszottak.) A legtöbb támadásvezetés (411), kísérlet és kaput eltaláló lövés (123/42) is Alvaro Moratáék dicsérő füzetét díszítik, de passzhatékonyság és labdabirtoklás terén is a dobogóra állhattak. A hispán sokszínűséget jelzi, hogy a védekezési mutatók terén is rendkívüli módon teljesítettek: labdavisszaszerzések és szerelések esetében az elsők, sikeres szerelések vonatkozásában pedig a másodikok lettek. Ez pedig visszatükrözi egy tökéletes felfogás és taktikai felkészültség képét, valamint Luis de la Fuente munkásságának díszítőelemeit.

A spanyol szövetségi kapitány a munkába állását követően hamar felismerte, hogy a katari 76 százalékos vagy a 2021-es Eb 67 százalékos labdabirtoklása nem sokat ér, ha ennek oltárán elvesznek a helyzetek és csökken a hatékonyság. Ha folyamatosan odapréseljük az ellenfelet a saját tizenhatosa elé, akkor hiába van sokat nálunk a labda, nehéz lesz feltörni a bunkerfutballt. Rodriék már nem akartak annyit a labdával bíbelődni, vagy fogalmazzunk úgy, hogy nem minden esetben volt erre szükség. Amely ellenfelek ellen jól állt a dominancia, ott alkalmazták és hibára kényszerítették a szorításban felőrlődő védelmeket, ahol át kellett adni a kezdeményezés jogát, ott attól sem riadtak vissza. Akár egy-egy mérkőzésen belül is előfordulhatott több váltás, mint például a franciák elleni elődöntőben.

Ellenfél-specifikus, kiváló döntések, sokszínűség és magas játékosminőség

Az elképzelések pályán történő megvalósításához és életre keltéséhez pedig megvolt a tökéletes alapanyag De la Fuente konyhájában. Ha kellett, eldugták a labdát a védekező harmadban, ha úgy kívánta a meccskép, akkor gyors átmenetekkel kontrázgattak, de nem jöttek zavarba felállt védelmekkel szemben sem. Ez a sokszínűség pedig minden zárba illő kulccsal, minden ellenfélhez alkalmazkodni tudással ruházta fel a hősöket. Luis de la Fuente így a 2015-ös U19-es és a 2019-es U21-es Eb-trófea után magasba emelhette az Eb-győzelemért járó Henri Delaunay-serleget is.

Munkája és csapata teljesítményének pluszelismeréseként először a futballtörténelemben egy csapatból került kiválasztásra a torna legjobb fiatal játékosa és a legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgója is. Kétség nem fért Lamine Yamal és Rodri elsőségéhez.

Divat lett szidni a VAR-rendszert és kezelőit

A jó teljesítmények mellett természetesen irányult figyelem a VAR működésére és a búcsúzók névsorára is. A videóbírót szidni már-már szokássá vált. Egy-egy bírói döntésben keresni a sikertelenség fő forrását még mindig egyszerűbb útnak tűnik, mint beismerni: hibáztunk. A tévedéseket felnagyító média és közvélemény csak egyet felejt el a VAR működésével kapcsolatosan kihangsúlyozni: soha senki nem mondta, hogy a rendszer érkezésével eltűnnek a hibák. Azonban sokkal igazságosabb lett a játék, és a rossz döntések száma releváns mértékben lecsökkent. Természetesen hovatartozástól és szimpátiától függően lehet idegesítő, ha Anthony Taylor 14 sárga mellett egy piros lapot is kioszt indokolatlanul egy abszolút kontrollálható meccsen, vagy kétes szituációkban – mint Willi Orbán párharca Ilkay Gündogannal szemben – másképp ítél a spori. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy hosszabb távon ezek az elszenvedett hátrányok és kapott előnyök kiegyenlítik egymást.

Mindemellett észre kell venni a folyamatos fejlődést, a félautomata rendszer beválását, a döntési idő lerövidülését és ezáltal a hosszabbítások játékperceinek vállalható mederben tartását. Még közel sem tartunk ott, hogy a rendszer tökéletesen és a leghatékonyabban működhessen, de az előnyeit észre nem venni és azt a szőnyeg alá söpörni nem feltételez objektív megközelítést.

Búcsúzú világsztárok, feltűnő új csillagok és a jelen szeretete

Az Európa-bajnokság utolsó játéknapjával búcsúzott pár nagy név, legenda is. Olyan labdarúgók, akiket talán még láthatunk pár évig itt-ott futballozni, de nagy tornákon már nem valószínű. Egyszerre távozik a berlini döntőt lezáró bírói sípszóval pár korszakos sztárja a világelitnek. Megannyi szép emléket, felemelő pillanatot köszönhetünk Cristiano Ronaldónak, Thomas Müllernek, Olivier Giroud-nak, Pepének vagy a futballcipőjét végleg a szögre akasztó Toni Kroosnak. A búcsúzás, az elmúlás az egyben mindig valami új dolognak a kezdete, születése is. Legyünk hálásak a múltért, és tekintsünk bizakodva a jövő, a Lamine Yamalok, Nico Williamsek, Arda Gülerek és Kobbie Mainook által megvilágított jövő irányába. Elfogadva a jelent, amely nekünk, magyaroknak, hosszú idő után először nem a csodát, csak a valóságot és a realitást hozta. Ezt is meg kell tanulnunk szeretni.

A szerző 24-szeres válogatott labdarúgó, játékosként a Ferencvárossal háromszor, míg a német Kaiserslauternnel egyszer nyert bajnokságot.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Ajánlókép: Mester és tanítványai a győztes Eb-döntő után. (Fotó: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)