Újabb Premier League-sztárt igazol a hétszeres BEK/BL-győztes
A 27 éves futballista az elmúlt hetekben már a „vörös ördögök” meccskeretébe sem került be (a hírek szerint a betegség mellett magatartásbeli problémák miatt), ügynöke – egyben testvére – pedig már Olaszországban tárgyal a hétszeres BEK/BL-győztessel az átigazolásról.
Rashford 2016 elején robbant be a Manchester Unitedbe, ahol azóta 426 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 201 kanadai pontot (138 gól, 63 gólpassz) termelt, mielőtt kegyvesztetté vált a „vörös ördögöknél”.
A hétfőn Olasz Szuperkupát nyerő együttes első számú célpontja a 60-szoros angol válogatott támadó, akit az idény végéig kölcsönbe vinnének, vásárlási opcióval.
A Juventus és a Dortmund is szívesen a csapatában látná Rashfordot, akinek a piaci értékét jelenleg 55 millió euróra taksálják.
Nem Rashford lenne az első Premier League-ből érkezett futballista a Milannál, a piros-feketék az elmúlt években Fikayo Tomorit (Chelsea, 35,3 millió euró), Olivier Giroud-t (Chelsea, 4,8), Tiemoué Bakayokót (Chelsea, kölcsönbe), Divock Origit (Liverpool, szabadon igazolhatóként), Christian Pulisicet (Chelsea, 20,8) vagy éppen Roben Loftus-Cheekot (Chelsea, 18,9) szerződtették, legutóbb pedig Emerson Royal (Tottenham, 15) jött az angol élvonalból.
(Borítókép: Carl Recine / Getty Images)