Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
További Futball cikkek
Horváth Ferenc a 2010-es években meghatározó edzői alakja volt a magyar labdarúgásnak, számos első osztályú csapatnál megfordult, például a Győri ETO-nál, a Fehérvárnál (akkor még Videoton), a Diósgyőrnél, és 2021 és 2022 között a Budapest Honvédnál.
„Nem vagyok benne a körforgásban, ha hazajövök, akkor megemlítem, hogy szívesen dolgoznék” – fogalmazott a jelenleg Cipruson utánpótlásedzőként tevékenykedő 51 esztendős tréner az M4 Sport online-nak.
Nagyon élvezem a munkát, de teljesen más, mint a magyar gyerekekkel foglalkozni. Más a mentalitás, nem veszik annyira komolyan az egészet. Nagyon erős érzelmi megnyilvánulások vannak, ha nyerünk, ha veszítünk, akkor is sír valaki. Élvezem a dolgot, elveszem a futballtól, ami kell most nekem.
„Ha megtalál valami, akkor állok elébe, készen vagyok, és éhes is vagyok” – szögezte le Horváth, aki hozzáfűzte: sok tapasztalata van, és nem tartja magát sikertelen edzőnek. A külföldi edzők kapcsán azt a vélekedést emelte ki ironikusan, hogy aki onnan érkezik, az „borzasztó jó”.
Ha valaki átutazott vonattal Németországon, akkor az már biztos, hogy jó. Vannak tehetséges magyar edzők, akik megütik ezt a szintet. Vagy akkor úgy kell tanítani minket, hogy megüssük ezt a szintet. Itt képeznek minket, és nekik nem kellünk
– fejtette ki, hozzátéve: az nem tetszik neki, hogy „zsigeri szinten utasítják el a magyar edzőket”.
Megemlítette: találkozott olyan klubtulajdonossal, aki bele akart szólni a csapat összeállításába, de 14 mezőnyjátékost tett be a kezdőbe.
A Videotonnál eltöltött időszakról – játékosként és edzőként is megfordult Székesfehérváron, ahol Magyar Kupát is nyert – úgy fogalmazott: „a Videoton a feleségem, a Ferencváros a szeretőm”.
A Fradi nagyon érdekes dolog, akkor egy életérzés volt, tartoztál valahova, szerettek az emberek. Ez mindenkit megfog, aki volt ott valaha. A feleségem is a Ferencvárosban kézilabdázott, úgyhogy többet is adott ez a klub annál, mint hogy csak futballoztam benne
– fogalmazott a 32-szeres válogatott Horváth.
Legnagyobb csalódásnak a Honvédnál töltött időszakát tartja: „a Honvéd küldött a padlóra a legjobban eddig” – szögezte le, hozzáfűzve, hogy Kispesten nőtt fel, nagyon szegény családban.
Volt olyan, hogy anyukám étolajat öntött a tányérba, amit kenyérrel tunkoltunk ki. Ez volt az ebéd. Kevés választott el attól, hogy ne legyek bűnöző, a foci mentett meg. Ott nőttem fel, nekem ott vannak a gyökereim. Nem mondom, hogy honvédos vagyok, de amikor odakerültem edzőként, az fantasztikus volt. Nem csináltam én ott annyira rosszat. Benntartottam a Honvédot, ami a legnagyobb dolog, amit valaha az edzői pályámon csináltam. Nem voltunk kieső helyen egy pillanatig sem. Amit a szurkolóktól kaptam, azt nem éreztem jogosnak. Kicsit kifilézett a honvédos időszak, nehéz volt ebből felállni
– idézte fel.
(Index/MTI)
(Borítókép: Horváth Ferenc 2019. április 20-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)