
Ez a robotszerű gyilkológép felügyeli Lionel Messi minden lépését

Lionel Messi nagy érték, nemcsak klubjának, az Inter Miaminek, hanem Argentínának, sőt rajongói százmillióin keresztül az egész világnak. Kevés nála népszerűbb embert hordoz a föld a hátán.
Úgyhogy vigyázni kell rá. És vigyáznak is, a klub attól kezdve, hogy 2023 nyarán Miamiba szerződött, egy magasan kvalifikált egykori Navy Sealt, vagyis az Egyesült Államok hadserege különleges egységénél szolgált, Afganisztánt és Irakot is megjárt exkatonát delegált Messi mellé, hogy vigyázzon a nyolcszoros aranylabdásra.
A testőr neve Yassine Chueko, két évvel fiatalabb Messinél, meg nem erősített információk szerint 1989-ben született, amerikai muszlim, és az utóbbi időben fotói elárasztották az internetet.
Simán elviseli, hogy egy porszívó vascsövével ütlegelik a hasát. De az sem zavarja, ha egy autó gumiabroncsával erősítik a hasizmait.
Messi bármerre jár, Yassine ott van mellette, árgus szemmel figyeli, nem akar-e valaki túlságosan közel kerülni védencéhez. Hiszen ezért fizetik, és nem is rosszul. Egyes források szerint évi 250 ezer dollár a díja, mások szerint 3-3,5 millió. Bennfentesek szerint ez utóbbi összeg áll közelebb a valósághoz, de érthető is, hiszen 0–24-ben kell szolgálnia a kis argentint.
Anyone else noticed Leo Messi’s bodyguard?
— Leo Messi 🔟 Fan Club (@WeAreMessi) August 17, 2023
He was hired by Inter Miami 🫡
pic.twitter.com/oGDjYLBnfh
Yassine a meccseken is ott van, az oldalvonal mellett követi Messi mozgását, és azonnal közbelép, ha esetleg egy rajongó berohanna a játéktérre, és közös szelfit akarna készíteni az argentin sztárral, vagy autogramot kérne tőle.
A Barcelona and Messi fan rushed onto the field to embrace #Messi, but Messi's bodyguard proved faster. #LAFCvMIA #LAFC #InterMiamiFC pic.twitter.com/LlJodNIif7
— Love Anne Shop (@shoploveanne) September 4, 2023
Yassine figyelme egyetlen pillanatra sem lankad, nincs esélye annak, aki Messi közelébe akar férkőzni.
👮♂️🇦🇷 During Inter Miami matches, Leo Messi is followed by an ex-US Navy Seal for maximum security.
— EuroFoot (@eurofootcom) August 24, 2023
The bodyguard is a martial arts, boxer and taekwondo expert. He can be seen even following him during matches. pic.twitter.com/Gl8n1UzHXV
Nem csoda, hogy baráti kapcsolat alakult munkaadó és alkalmazottja között.
Vigyázni kell az aranylabdásra és az Aranylabdára is!
(Borítókép: Yassine Chueko és Lionel Messi 2023. augusztus 26-án a Red Bull Arénában Harrisonban, New Jersey-ben. Fotó: Rich Graessle / ZUMA Press / Northfoto)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni
Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.
március 19., 20:34
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
1 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
2 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
3 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
2 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
3 órája
- Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban
Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.
március 19., 20:47
- Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma
A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.
március 19., 19:15
- Sport
Most már szinte biztos: Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kap
Sajtóhírek szerint Kerkez döntött, már a barátaival is megosztotta a hírt.
4 perce
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
Eltiltották az edzőt, akinek több tanítványa is fennakadt doppingvizsgálaton
Aktív sportolóként maga is vétett a tiltott szereket érintő szabályok ellen.
március 19., 08:52
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
2 órája
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban
Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.
március 19., 14:11
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
3 órája
- Mindeközben
Horváth Gréta a volt férjéről: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre
A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.
március 19., 11:10
- Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
március 19., 12:21
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
6 órája
- Sport
A török kapitány rendkívül előnytelen csereüzletet ajánlott Marco Rossinak
A 2007 óta tartó pocsék sorozatuk ellenére optimisták a házigazdák.
március 19., 14:21