Minden válogatottunk kiesett – mégis vb-döntőről álmodunk

Többször próbálkozott már tétmeccsen bevenni a török had Budapestet az elmúlt években. 2012, 2020 – kétgólos veszteséggel térhettek haza. Mint 1440-ben Amurát császár és 1456-ban II. Mehmed Nándorfehérvár alól. Túlerőben voltak, de vesztesen távoztak. Évekkel később újra próbálkoztak. I. Szulejmánnak már sikerült. Megnyílt a kapu történelmünk egyik legsúlyosabb, a király, a nemesek és főbb vezetőink elvesztését követelő tragédiájához.

Minden válogatottunk megbukott a vizsgákon, osztályt ismételhet

• Március 19., U17: Portugália–Magyarország 2–0.
• Március 19., U19: Magyarország–Ausztria 1–3.
• Március 20., A: Törökország–Magyarország 3–1.
• Március 21., U21: Izland–Magyarország 3–0.
• Március 22., U17: Szerbia–Magyarország 1–1.
• Március 22., U19: Dánia–Magyarország 1–0.
• Március 23., A: Magyarország–Törökország 0–3.

A legfiatalabbak szerepeltek a legjobban. Legalább egy pontot szereztek. Semmire sem elég, de Szerbiában döntetlent játszani jó eredménynek számít. 

A 19 évesek már közel sem lehetnek ennyire büszkék: az Ausztria elleni első negyedóra fényévnyi különbségeket rajzolt a magyar és osztrák utánpótlás-nevelés egére, igen görbe tükröt tartva a „jó úton járunk” filozófia hirdetői elé. Egyik korosztályunk sem jutott ki az Európa-bajnokságra. Izlandon csak edzőmeccset játszottunk, mondhatják. Mégis egy olyan ország képviselői mértek ránk megsemmisítő vereséget, amelynek lakossága éppen csak másfélszer annyi, mint igazolt labdarúgóink száma. Ők a közvetlen utánpótlás.

Voltak jó periódusaink mindkét mérkőzésen, de a sikeres vizsgához ez már kevés

A közvetlen utánpótlásra pedig Isztambulban is hatalmas szükség lett volna. Ezúttal nem mi jöttünk ki jól a mérkőzés hullámzásából, és hiába voltak bizakodásra okot adó akcióink az első félidő második felében, és hiába kezdtük jobban a következő játékrészt is, a cseréink már ismét hiányosságaink falába verték fejünket. Amikor frissítened kell, amikor bele kell nyúlnod egy mérkőzésbe, amikor futnod kell az eredmény után, akkor Marco Rossi NB I-es virtuózokhoz, esetleg külföldi, kevésbé jegyzett csapatok hol több, hol kevesebb lehetőséget kapó karaktereihez nyúlhat, míg olasz társa a Fenerbahce, a Porto és a Frankfurt zsugásaitól várhat megoldást.

Az NL-párharc első mérkőzésen csereként pályára lépő játékosok:
Törökország	Magyarország
Mert Müldür (Fenerbahce – Süper Lig, 2. hely)	Kata Mihály (MTK – NB I, 4. hely)
Deniz Gül (Porto – Liga Portugal, 3. hely)	Szabó Levente (Braunschweig – Bundesliga2, 16. hely, idén 1123 perc)
Irfan Can Kahveci (Fenerbahce – Süper Lig, 2. hely)	Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc, 8. hely, legutóbbi hat mérkőzésen négyszer csereként játszott)
Ismail Yüksek (Fenerbahce – Süper Lig, 2. hely)	Gazdag Dániel (Philadelphia – tavaly keleti konferencia 12. hely, idén négy mérkőzés eddig)
Can Uzun (Frankfurt – Bundesliga, 4. hely)	Osváth Attila (Paks – NB I, 3. hely)

Sokan tévedtek arra a síkra gondolatban már a mérkőzést megelőzően, majd a vereség tudatában magyarázatként is előhívva ezt a kapaszkodót, hogy mennyi hiányzója van a magyar csapatnak. (Mennyi?) Azonban ez a sík sohasem terjedt ki a törökök jelentősebb nélkülözéseire. Az összeállításokat tekintve felesleges is lenne szót fecsérelni bármely pozícióban lehetőséget kapó hazánk legjobbjára, hiszen a partvonalon kívülről nem láthatunk teljes képet egy-egy döntés hátteréről, nem tudhatunk apró sérülésekről, betegségről, más befolyásoló tényezőről. Marco Rossi szövetségi kapitány viszont tálcán kínált egy kicsire méretezett szeletet, bő körítéssel.

Fiola Attila 35 éves, 64-szer szerepelt válogatottszínekben. Akarata, mindig koncentrált, magából mindent kiadni próbáló hozzáállása sok szimpatizáns tiszteletét kivívta már. Nem beszélve a franciák ellen szerzett felejthetetlenjéről. Azt is tudja mindenki, hogy az olasz szakember foggal-körömmel ragaszkodik azokhoz, akik már bizonyítottak nála, sokszor egyéb körülményeket is figyelmen kívül hagyva. Így volt ez a tavalyi Európa-bajnokságon, amikor a Svájc elleni nyitómeccsen a régmúlt szép emlékei és a hiányzó játékpercek diadalmaskodtak a józan ész felett. „Én is hibázok, levontam a konzekvenciákat” – nyilatkozta Eb-értékelőjében Rossi.

Az embernek mégis déjá vu érzése támadt. Azt nem tudhatjuk, hogy a januári izomsérülése után a csapatba kerüléssel küzdő, a Parma legutóbbi kilenc mérkőzéséből csak négyszer szóhoz jutó Balogh Botondnál volt-e bármi egyéb hátráltató tényező. Azt viszont tudjuk, hogy a Fiola Attila nevével fémjelzett újpesti védelem a legutóbbi nyolc bajnoki fordulóban nem ölelkezhetett győzelmet követően, és közben 19 gólt zsebeltek, az utóbbi három fordulóban 12-t. Négyet átlagban meccsenként. Lelkileg, fejben nem a legegyszerűbb helyzet. Pláne egy mindent eldöntő előtt. Egy másodpercnyi kétsége nem volt abban az embernek, hogy a kiváló védő hajtani, fogakat csikorgatva küzdeni fog, olykor keménykedik is, de az is borítékolható volt, hogy hiba nélkül ilyen helyzetben nem lehet lehozni 180 percet. A kérdés tehát nem az volt, hogy lesz-e, hanem hogy mikor.

Az első mérkőzés jobban, a második már kevésbé sikerült, de nagy hiba mindkét meccsen volt

Az ellenfél megfigyelői is így gondolták. Nemegyszer próbálkoztak a Fiola és Dárdai Márton mögötti területek bejátszásával, az újpesti védő pedig nemegyszer bravúrosan, becsúszva mentett. Szerelési kísérletei százszázalékosan sikeresek voltak, azonban 11 párharcából 7-et is elveszett, ez a 36 százalékos mutató pedig nem a legelőnyösebb egy védőnél. Ráadásul Kerem Aktürkoglu érdekes gólja előtt hibázott a helyezkedéssel, ott neki kellett volna kifejelni a labdát. Egy másik hibapont Fiolánál a túlhevülés, a felesleges szabálytalanságok száma. Az első meccsen is volt három, a másodikon pedig egy félidő alatt három, amelyek közül ráadásul az egyik tizenegyest ért. A visszavágó első 45 perce alatt nem volt már sikeres szerelése és megnyert párharca sem, sok pontatlan passz és indítás is becsúszott már. Cseréje abszolút indokolt volt – újbóli kezdőcsapatba állítása már kevésbé.

A két vereség, a kapott hat gól azonban nem ezen a döntésen, nem Fiola Attila szerepeltetésén múlt. Jóval összetettebb. Mindkét meccsen sikerült helyzeteket kialakítanunk, viszont ezek közül egy szép támadás végződött csak góllal. A török csapat hétszer találta el a két találkozó alatt Dibusz Dénes kapuját, hatszor kellett maga mögé nyúlnia a ferencvárosi hálóőrnek. Az elmúlt időszakban jóval hatékonyabbak voltak támadóink. Az összes ilyen jellegű gond és probléma alapköve azonban újra és újra utánpótlásunknál keresendő. Csapatunk továbbra is kizárólag akkor képes eredményt elérni, ha nincsenek sérültjei, ha az összes játékosa folyamatosan játszik külföldi csapataiban, ha egy icipicit is bővül Marco Rossi varázskonyhájának alapkészlete. Amint egy minimális megingás van, már képtelenség pótolni a hiányzó alkatrészeket. Ha frissíteni szeretnénk, meg szeretnénk fordítani az eredményt, már nem ugyanaz a minőség áll rendelkezésre.

Az összes utánpótláscsapatunk kikapott. A legélesebb távcső sem lát még sorsfordító tehetségeket. Húszéves fiatalokat próbálunk felnőttcsapatokba erőszakolni szabályozással, miközben a legjobbak már 16 évesen (!) mutatkoznak be topbajnokságok topcsapataiban. A miniszterelnök 2030-as vb-döntőről posztol, miközben egyetlen egy magyar nevelőegyesület palántája sem veszélyezteti a Bundesliga2 kiesőjelöltje játékosának egy mindent eldöntő mérkőzésen való pályára lépését. Tapsolunk, veregetjük egymás vállát, ha egy ifjúsági BL-ben induló csapatunk kikap, de tizenegyesekkel továbbjut egy két évvel fiatalabb belga keret ellen. Kommunikációval, kapaszkodókkal erősítjük az első- és másodosztály színvonalának emelkedését, a 15 éve minden segítséget megkapó utánpótlás egy helyben toporgását.

A helyünkre kerültünk, semmi katasztrofális nem történt

Kiestünk. A Nemzetek Ligája B divíziójában fogunk játszani. Amúgy semmi különös nem történt. Itt a helyünk. Többször játszunk majd legalább Törökországhoz hasonló erősségű és minőségű csapatokkal. Lehetünk majd picit bátrabbak, kreatívak, gyakorolhatjuk azt, amit az A csoport nyomozásai és elenyésző felületei nem tettek lehetővé. Az egyetlen félelem csupán az, hogy az olasz konyha nem arról híres, hogy sok kockázatot vállalna. Fejlődni viszont csak és kizárólag jobb csapatok, a világ élvonala ellen mérkőzve lehet. Akár áldozatok, vereségek árán is. Edzőmeccseken pedig nem nagy a valószínűsége annak, hogy ezek a csapatok átesnek a potenciális ellenfelek rostáján. Az apró győzelmek feljebb helyezkednek még el a táplálékpiramison, egyszerűen jobban mutatnak a dicsőségfalon.

Lajos segítséget kért a fejedelmektől, csak Henrik és a pápa ajánlott fel egy minimális támogatást. Marco Rossi régóta segítségért kiált, mindenki csak habozik, halogat, miközben győzelmeket vár. A csata után Buda védtelenné vált, elvesztettük a királyt és a nemesség jelentős részét. A csata után még vannak kiváló vezetőink, szakembereink. A további védekezés megszervezése már nehézségekbe ütközött, harc nélkül esett el Buda. Miért kell mindig megvárni a legrosszabbat? Miért kell, hogy sírva vigadj, magyar?

A szerző 24-szeres válogatott labdarúgó, játékosként a Ferencvárossal háromszor, míg a német Kaiserslauternnel egyszer nyert bajnokságot.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.