
- Sport
- Futball
- premier league
- manchester united
- yusuf akcicek
- fenerbahce
- átigazolás
- török válogatott
- puskás aréna
A Manchester United vinné a Puskás Arénában debütáló futballistát

Rúben Amorim együttese a legutóbbi négy fordulóban két-két győzelmet és döntetlent játszott, de ezzel együtt is egyelőre csak a 13. helyig tudott kapaszkodni a tabellán, ami óriási csalódás a világ egyik legnagyobb klubjánál.
Nem meglepő módon záporoznak is sorra a nagy nevek, akikkel a nyáron megpróbálnák megerősíteni a „vörös ördögök” keretét, akad azonban egy meglepőbb is, aki inkább a jövő embere lehet.
A Mirror értesülése szerint ugyanis felkerült az angol rekordbajnok kívánságlistájára a Fenerbahce 19 éves hátvédje, Yusuf Akcicek.
A 2006-os születésű futballista ebben az idényben 15 meccsen (zömében az Európa-ligában) lépett pályára a Fenerben, limitált bajnoki játékideje (csupán 160 perc) ellenére pedig Vincenzo Montella meghívta a török válogatottba is.
A debütálást is megejtette már, épp a mieink elleni, budapesti összecsapáson érkezett a 82. percben a pályára.
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott
Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.
(Borítókép: Robert Szaniszlo / NurPhoto via Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
1 órája
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
2 órája
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
41 perce
- Címlapon
Súlyos százezekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek
57 perce
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
2 órája
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
5 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
11 órája
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Marco Rossi: Fejben szétestünk, mentálisan nem voltunk elég erősek
Az olasz kapitány hiányolta az egyenlő mércét a játékvezetők részéről.
2 órája
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
2 órája
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
10 órája
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
2 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29