Az U21-es Eb-ért Olaszországot verni kell
A magyar válogatott olimpiai szereplésének szempontjából is nagyon fontos meccset játszunk Olaszországgal pénteken 16 órától Győrben. Egervári Sándor vb-bronzérmes válogatottja a csoport 2. helyén áll, célja, hogy ennél rosszabb helyen ne végezzen, ehhez pedig jó lenne megverni az olaszokat, a döntetlen nem biztos, hogy jó.
A 10 csoport első helyezettjei mellett a négy legjobb második jut a rájátszásba, ahol összesorsolják a csapatokat (második nem kaphat másodikat, egyébként vaksorsolást ígérnek), az így kialakult hetes mezőny csatlakozik a rendező Dániához a 2011-es nyári Európa-bajnokságon. A mostani U21-es válogatott az olimpiai csapatunk is, a 2012-es londoni olimpiára az egy évvel korábbi Eb első 5 csapata kvalifikálja magát
A magyar U21-es, és olimpiai válogatott kerete
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (Ferencváros), Kovácsik Ádám (Reggina Calcio)
Védők: Lázár Pál (Videoton FC), Pintér Ádám (MTK Budapest), Debreceni András (Budapest Honvéd), Kádár Tamás (Newcastle United FC), Szabó János (Paks), Zámbó Bence (Győri ETO FC)
Középpályások: Vadnai Dániel (MTK Budapest), Margitics Andor (Újbuda TC), Koman Vladimir (AS Bari), Varga József (DVSC-TEVA), Elek Ákos (Videoton FC), Gosztonyi András (MTK Budapest), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Szakály Dénes (Videoton FC), Varga Roland (Brescia Calcio),
Csatárok: Németh Krisztián (AEK Athén), Simon András (Córdoba FC), Lencse László (MTK Budapest)
A magyarok első ellenfelüket oda-vissza verték, Luxemburg nem okozott gondot, nem úgy a csoportot magabiztosan vezető Wales, amely hazai pályán alaposan elverte az akkor még Wilco van Buuren által irányított csapatot. A holland belebukott a vereségbe, az új szövetségi edző, Egervári Sándor pedig 13 egyiptomi U20-assal egészítette ki a keretet, így a csapat tagjai között lesznek, akik egy hónapon belül két komoly tétmeccset is játszanak Olaszországgal. Az elsőt behúztuk, nagyon kellene a pénteki is.
A 3. Eb-selejtezőcsoport
1. Wales 5 mérkőzés/13 pont2. Magyarország 3/6
3. Olaszország 3/4
4. Luxemburg 6/4
5. Bosznia-Hercegovina 3/1
Következik:
11.13.: Magyarország-Olaszország
11.17.: Olaszország-Luxemburg
11.18.: Bosznia-Hercegovina-Wales
A csoportunkat Wales vezeti 12 ponttal, a magyarok két meccsel kevesebbet játszva hattal állnak, az olaszoknak négy van. A győri győztes ráközelít azokra a britekre, akik a magyarok mellett az olaszokat is megverték hazai pályán (viszont van egy döntetlenjük Luxemburggal). A csoport kiélezett, az utolsó Bosznia-Hercegovina is elvett egy pontot az olaszoktól, ők az idei utolsó körben Walest fogadják, az olaszok pedig Luxemburgba utaznak. A magyaroknak idén már csak a pénteki meccsük van hátra, mégis biztosan a 2. helyen zárnák 2009-et, ha legyőznék a tulajdonképpen szinte már az életéért játszó Olaszországot.
A győzelem azért is lenne fontos (és azért nem lenne jó a döntetlen), mert a csoportmásodikak között csak három ponttal kerülhetnénk a továbbjutásra állók közé. Bár még nagyon sok van hátra – az olaszok elleni meccsel a csoportmeccsek felénél tartunk majd – egy győzelemmel leszakíthatnánk Olaszországot, és közelebb kerülhetnénk a magabiztosan vezető walesiekhez, akik ugyan az olimpiai selejtezőkben nem érintettek, de az Európa-bajnokságra való kijutásokkal az egyik U20-as vébén is járt válogatottól elveszik az olimpiai szereplés lehetőségét.