Elégedetten távozott a Milan
Az AC Milan vezetői elégedetten távoztak, jó hírét keltik majd a világban Magyarországnak a ligaválogatott elleni szerdai barátságos mérkőzést követően - nyilatkozta az MTI-nek Gelei Károly, a budapesti esemény főszervezője.
A Puskás Ferenc Stadionban 20 ezer néző előtt megrendezett, 5-2-es olasz sikerrrel zárult mérkőzés végleges pénzügyi eredményére ugyan még néhány napot várni kell, ám Magyarország egyetlen UEFA- és FIFA-engedéllyel rendelkező mérkőzésszervezője szerint mindenképpen megérte megrendezni a találkozót.
"Bízom benne, hogy legalább nullszaldósra sikerült kihozni. Két ok miatt is fontos volt nekünk a mérkőzés. Egyrészt a Milant nem lehet bármikor Magyarországra hozni, így annak ellenére is ki kellett használnunk a lehetőséget, hogy csupán két és fél hetünk maradt a szervezésre, hírverésre. Másrészt így bebizonyíthattuk, hogy ennyi idő alatt is képesek vagyunk profin szervezni" – összegzett Gelei.