Felsőpakony is az FTC szatelitklubja lett
Göd, Diósd és Szigetszentmiklós után csütörtökön Felsőpakony lett a negyedik tagja a Ferencváros utánpótlás-szakosztálya szatelitrendszerének.
„A szisztéma célja, hogy lefedjük Magyarország területét a szatelitegyüttesekkel, amelyeknek szakmai támogatást nyújtunk, cserébe pedig elsőként kapunk szerepet a tehetségek kiválasztásában" - mondta az Albert Stadionban tartott sajtótájékoztatón Berki Krisztián, az élvonalbeli labdarúgócsapatot működtető FTC Zrt. vezérigazgatója. "Az együttműködés a 14 éven aluli játékosokra vonatkozik, s reményeink szerint ezután a legjobbak a Ferencváros utánpótlás gárdájába igazolnak, s esetleg később a felnőttek között is bizonyíthatnak.”
Gáspár János, a megyei I. osztályban szereplő felsőpakonyi klub tulajdonosa hozzátette, hogy a szakmai munka irányítást várják el a Ferencvárostól, mert így a klub tehetségei nem rekednek meg a fejlődésben. A megállapodás előnyeként kiemelte, vélhetően jóval több fiatal jelentkezik majd hozzájuk azzal, hogy a Ferencváros szatelitcsapata lett a Felsőpakony, amelynek két füves pályája van, továbbá július 10-ére elkészül a műfüves pályája.
„Nem minden NB II.-es csapatnak van olyan létesítményhelyzete, mint Felsőpakonynak, így most már a szakmai tudás biztosításával minden adott, hogy sok Tóth Bencét fedezzenek fel, továbbá öt-hat év múlva legyen Felsőpakonyon nevelkedett játékos a Ferencváros felnőtt együttesben” - mondta Gáspár.