A Honvéd legázolta a Vasast
A Budapest Honvéd hazai környezetben rendkívül simán, 4-0-ra nyert a Vasas ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának szombati játéknapján.
A kispestiek utoljára 2005. május 4-én tudták legyőzni hazai környezetben az angyalföldieket.
Honvéd:
Kemenes - Lovric, Debreceni, Botis, Novák A. - Abass (Hidi, 50.), Akassou, Németh N., Tchami - Délczeg (Vernes, 41.), Danilo
Vasas:
Ilizi - Kulcsár D., Kovács G., Mileusnic, Polényi (Simek, 58.) - Homma (Beliczky, 68.), Bakos, Arsic (Bárányos, a szünetben), Katona - Simic, Jokic
A Honvéd gyorsan vezetést szerzett, ám ehhez Kulcsár öngólja kellett. Ettől megzavarodott a vendég csapat, innentől kezdve a Honvéd irányított. irányították Nem sokkal a félidő vége előtt tovább nőtt a kispestiek előnye: Németh lövése talált utat több láb alatt a kapuba.
A fordulás után a Honvéd a biztos vezetés tudatában már nem erőltette annyira a támadásokat, a Vasas erejéből pedig nem futotta komoly lehetőségre. A hazaiak a hajrában aztán újabb két gólt szereztek, Danilo büntetőből talált be, Németh pedig másodszor is eredményes volt. Supka Attila együttese ezzel második győzelmet szerezte a bajnokságban, míg a piros-kékek továbbra is pont nélkül állnak.
OTP Bank Liga, 3. forduló:
Budapest Honvéd - Vasas-Híd 4-0 (2-0)Bozsik Stadion, 1500 néző, v.: Oláh
gólszerzők: Kulcsár (14., öngól), Németh N. (45., 88.), Danilo (82., 11-esből)
kiállítva: Mileusnic (83.)
sárga lap: Németh N. (69.), Lovric (50.), illetve Kulcsár (28.), Mileusnic (70., 83.), Katona (72.).