Bin Hammam 90 napra szóló eltiltást kapott
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 90 napra eltiltotta minden futballal kapcsolatos tevékenységtől az ázsiai szövetség (AFC) vezetőjeként hűtlen kezeléssel vádolt Mohamed bin Hammamot, a FIFA korábbi alelnökét. A FIFA az AFC belső vizsgálatának nyomán szabta ki a büntetést, amelyet azzal indokolt, hogy az ázsai szövetség elnöki székétől korábban már eltiltott bin Hammam az AFC vezetőjeként barátainak és rokonainak több százezer dollárt adott.
A katari sportvezetőt a FIFA etikai bizottsága tavaly életre szóló eltiltással büntette, mert bizonyítottnak látta, hogy elnökjelöltként a nemzetközi szövetség tavaly májusi, tisztújító közgyűlése előtt voksokat próbált vásárolni győzelme érdekében.
A 63 éves bin Hammam előbb a FIFA-nál fellebbezett az ítélet ellen, majd a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, de kérelmeit elutasították, ezért novemberben ismét a lausanne-i székhelyű CAS-nál kifogásolta a döntést. A szervezet múlt csütörtökön helyt adott a sportvezető fellebbezésének, ugyanakkor hozzátette, bin Hammam nem bizonyította ártatlanságát a korrupciógyanús ügyekben.