![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Kű Lajos: A Bruges kemény dió lesz
Fegyelmezett védekezésre és bátor támadójátékra lesz szüksége Kű Lajos olimpiai ezüstérmes labdarúgó szerint az Európa-liga főtáblájáért küzdő Debrecennek csütörtök este a belga FC Bruges ellen.
Kű Lajos, aki három bajnoki címet nyert a belga együttes játékosaként, azt mondta: a Bruges erősebb csapat, mint a szintén belga Gent, melyet a Videoton búcsúztatott 4-0-ás összesítéssel az előző fordulóban.
„Jól ismerem a trénerüket, Georges Leekenst, pont akkor játszott a Bruges-ben, amikor én” - mondta a 64 esztendős Kű Lajos, aki 1978-ban BEK-döntőben szerepelt a csapattal, Erdős Gézának, a Duna sportproducerének nyilatkozva. – „Kőkemény hátvéd volt, nagyon jó edző lett belőle. Érti a dolgát, és jó a csapata.”
Kű Lajos - aki 1972-ben az olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnoki negyedik válogatottnak is tagja volt - kifejtette: ezzel együtt is lehet esélye a Debrecennek.
„A fociban minden megtörténhet, a Debrecen jó csapat, nem szabad félnie senkitől!" -tette hozzá.
A DVSC csütörtökön 20:30 órától Nyíregyházán fogadja a belga bajnokságban négy forduló után listavezető FC Bruges-t az EL-selejtező utolsó, 4. fordulójának első mérkőzésén. A találkozót a Duna közvetíti.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)